A kormány hízlalja a hírlapi kacsákat, hogy aztán cáfolhassa azokat?
Bár a forint régen látott mélypontra gyengült és emiatt megint drágult az élet, de szerencsére jó hírekről is gondoskodik a kormány. Legutóbb például azáltal, hogy kiderült: a széles körben elterjedt híresztelésekkel ellentétben, mégis marad a Nők40 formáció, vagyis, a 2-sel kezdődő személyi számúak (Kövér László házelnök míves megfogalmazása – a szerk.), ugyanúgy, mint eddig, negyven évnyi szolgálat után nyugdíjba vonulhatnak. Akinek ennyi nem elég a kormányzat jóságából, annak más jó hírrel is tudunk szolgálni: bár valóban létezett egy ilyen előterjesztés – 4,7 milliárd forintba került volna – mégsem lesz menekült tábor az osztrák határhoz közeli Vitnyéden.
Több portálon is megjelent a múlt hét közepén, hogy 2025-től a kormány átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő Nők 40-et, amit már januártól Nők 43+-nak hívnak, vagyis az eddigi negyven helyett 43 szolgálati év kell a nyugdíjba vonuláshoz. Komoly helyről jött a hír, a kormányhoz közeli, mindig jól értesült Magyar Nemzet szellőztette meg a nyugtalanító értesülést, ám a Pénzügyminisztérium szerint mindez nem igaz. A Fidesz központi pártlapja, valamint a lap cikkét szemléző portálok szerint a jövőben nem vennék figyelembe a szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban eltöltött, korábban szolgálati időként elismerhető éveket, így emelkedne a Nők40 Nők 43+-ra. Csakhogy az említett éveket korábban sem vették figyelembe, így aztán – legalábbis a Pénzügyminisztérium állásfoglalása szerint – nem is lesz változás a nyugdíjrendszerben. „Az értesülés kacsa. A nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem indokolt a megváltoztatása. Következésképpen a »Nők 40« programot érintő változtatás sem szerepel a kormány napirendjén” – ezt válaszolta a sajtó megkeresésére a Pénzügyminisztérium. Ha ez így van, márpedig nincs okunk kételkedni a Pénzügyminisztérium állításában, akkor kérdés, hogy kik tájékoztatták félre a Magyar Nemzetet. Mert nem valószínű, hogy a hasukra ütve írnák a híreket, sokkal inkább kormányzati sugalmazásra szoktak – főként a Fidesz politikai ellenfeleiről – megjelentetni lejárató cikkeket.
Ez az ügy tehát úgy tűnik, heppy enddel zárult, és nem kizárt, hogy a vitnyédieknek szánt menekült tábor ügye is hasonló sorsra jut. Legalábbis erre utal Gulyás Gergely megszólalása, aki közölte: Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz, a kormánynak nincs ilyen terve. A kancelláriaminiszter ezzel azokat az osztrák híreket is próbálta cáfolni, melyek szerint a kormány titokban tábort építene a nyugati határ közelében, ahonnan a menedékkérők továbbmehetnének Ausztria irányába.
Gulyás állítása szerint tehát nincs ilyen terv, ami nem jelenti azt, hogy korábban ne lett volna. A Magyar Hang birtokába került ugyanis „A Magyarország menekültügyi feladatainak ellátásával összefüggő költségek biztosításáról” című belügyminisztériumi előterjesztés, amelynek értelmében mintegy ötmilliárd forintért menekülttábor épült volna Vitnyéden.
Hogy valami készül, azt a Magyar Hang helyszínre utazó munkatársai is láthatták, akik azt tapasztalták, hogy a terület egy részét három és fél méter magas, masszív alumíniumgerendákkal megerősített kerítés veszi körbe. A hír a szomszédos Ausztriában is élénk reakciókat váltott ki: Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi vezető felszólította az osztrák szövetségi kormányt, hogy lépjen közbe, és akadályozza meg a magyar kormány terveit.
Egyelőre tehát nem lesz szükség az osztrák kormány fellépésére, mint ahogy a Mi Hazánkhoz közeli Betyársereg közreműködése is okafogyottá vált. Pedig, Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője – aki szerint a migránsok betelepítésével a valódi cél a keresztény kultúra eltörlése – megígérte, hogy megvédik a vitnyédieket.
Nos, úgy tűnik, erre nem lesz szükség, a kormány állítása szerint ugyanis nem menekült-, hanem diáktábor létesül Vitnyéden. Ami jó hír a környéken élőknek, legföljebb az a furcsa, hogy ebben az esetben miért kell az átlagosnál magasabb és masszívabb kerítéssel körülvenni a diáktábort.
A kormány tehát rendre cáfolja a kellemetlen híreket, azokat hírlapi kacsának minősíti. Pedig ezek a híresztelések nem a Fidesz által nemkívánatosnak tartott oknyomozó portáloktól, hanem megbízható helyekről – a Magyar Nemzettől és egy belügyi előterjesztésből – származnak. Ezeket cáfolta a kormány, amiből nemcsak arra következtethetünk, hogy a rogáni propagandagyárba is kerülhetnek porszemek, de az sem kizárt, hogy a kormány maga terjeszt a negatív információkat, hogy aztán a jó hírekkel jó színben tűnhessen fel a választók előtt.