A színinövendékek ma döntenek arról, miként indul szeptembertől a Vidnyánszky-tanév

Harkai Péter 2020. augusztus 14. 18:25 2020. aug. 14. 18:25

Hétfőre tervezték, mára halasztották azt a hallgatói fórumot, ahol eldőlhet, milyen módon és formában kezdik meg a két hét múlva induló tanévet a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói. Ha elkezdik.

Az egyetemisták rendkívül elszántak, és a végsőkig hajlandóak elmenni az igazukért – nyilatkozta pont egy hete a KlikkTV-ben a SZFE hallgatói önkormányzatának elnöke. Részleteket az összhallgatói fórum hétfői megtartását követően ígért, de annyit megtudhattunk, hogy további demonstrációkat terveznek. Hétfői érdeklődésünkre azt közölte, hogy péntekig elhalasztják a tervezett egyeztetést – addig is rendezik soraikat és nem nyilvános háttérfórumokon alakítják ki az intézmény jövőjével kapcsolatos álláspontjukat.

Ma ismét megkerestük a SZFE hallgatói önkormányzatának vezetőjét, hogy milyen kérdésekben sikerült közös álláspontot kialakítaniuk az egyetem jövőjét, valamint a tervezett további tiltakozásokat illetően. Csernai Mihály annyit mondott, egyelőre nem közölhet semmit, tekintve, hogy a mára tervezett hallgatói fórum szigorúan zárt körű lesz, előzetes információkkal nem tud szolgálni, mert az esti megbeszélésen alakítják ki a továbbiakra vonatkozó álláspontokat.

A zárt megbeszélésen csak a hallgatók és a doktori hallgatók egy része lesz jelen, az egyetem oktatásában résztvevő művésztanárok sem képviseltetik magukat – tudtuk meg. A diákság pontos céljait és irányát, valamint igyekeznek megbeszélni a tiltakozások következő állomásait, amelyek nagy vonalakban megfogalmazódtak, de részleteket egyelőre nem árulhat el, de nem születtek még konkrét döntések – nyilatkozta Csernai Mihály. 

Arra a felvetésre, hogy miként viszonyulnak az Örkény Színházat vezető Mácsai Pál szolidaritási felhívásához, amivel a budapesti színházak SZFE melletti összefogását célozta, a HÖK-elnök annyit válaszolt, hogy a mai döntések után, természetesen szeretnék kiterjeszteni az elképzeléseiket minél szélesebb körre. Hogy a megajánlott szolidaritásra – amit köszönnek az Örkény Színháznak – reagálni tudjanak, először a mára tervezett döntések meghozatalára van szükség. Ezt követően tudják eldönteni, hogy a szolidaritási gesztus mennyiben találkozik az ő igényeikkel.   

Kérdésünkre, hogy érezhető-, tapasztalható-e némi kompromisszumkeresés az elmúlt napok tükrében a HÖK és az új, Vidnyánszky Attila elnökölt vezetés között, Csernai annyit válaszolt, hogy az eltelt héten leginkább egy olyan egységes, a hallgatók érdekeit tükröző álláspontot, célokat, irányokat próbáltak kialakítani, amik széles körű hallgatói támogatottságot érnek el. Azt elismerte, hogy vannak belső viták azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit kellene és hogyan lépni – ezeket a vitákat szeretnék a mai napon közös döntésekkel lezárni. 

Hogy ezek az elképzelések mennyiben állnak párhuzamban az oktatói álláspontokkal, egyáltalán történtek-e egyeztetések az egyetem pedagógusaival, arra is csak a mai közös hallgatói döntéseket követően kerül sor érdemben – nyilatkozta a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói számára mára tervezett zártkörű megbeszélésről Csernai Mihály, a hallgatói önkormányzat elnöke.