Bayernek viszket a tenyere és békemenetre fáj a foga

Föld S. Péter 2023. november 26. 14:30 2023. nov. 26. 14:30

Lakossági fórumot tartottak Jászapátiban, ahol a rendezvény fővendége, Kövér László fontos ismeretekkel bővítette a megjelentek tudását. A házelnök elmondta, hogy az amerikai nagykövet egy nem létező személy, az ENSZ gittegylet, Németország mai vezetői pedig gyorsabban teszik tönkre az országukat, mint annak idején Hitler. A fórumon szintén felszólaló Bayer Zsolt viszont elpanaszolta, hogy viszket a tenyere, ezért március 15-én minden bizonnyal békemenet lesz.

Kövér László ezúttal is hozta a kötelezőt, nem okozott csalódást azoknak, akik miatta mentek el a fórumra. Nem titkolta el a megjelentek elől, hogy számára az amerikai nagykövet egy nem létező ember, aki „tök mindegy, hogy mit mond, vagy ők mit mondanak neki”. Az ENSZ gittegylet, Adolf Hitler viszont kapott egy jó pontot a házelnöktől: szerinte „Hitlernek kellett 12 év, ezeknek, akik most vannak ott, nem kell 12 év, hogy padlóra küldjék Németországot, mindenféle értelemben, gazdaságilag éppúgy, mint a társadalmukat tekintve.”

Ilyen gondolati magasságok után nem lehetett Bayernek könnyű megszólalni, de becsületére legyen mondva, sikerült neki: „Szeretném jelezni, hogy nekem már fölöttébb viszket a tenyerem. Én már mennék, én már október 23-ára is felvetettem, hogy nem kéne-e. Akkor még úgy döntöttünk, hogy nem, de szerintem március 15-én muszáj lesz” - válaszolta az eseményre beengedett Telex kérdésére Bayer. 

Vagyis Békemenetre lenne igény, sőt, lett volna már korábban is, de csak jövőre, nem sokkal az önkormányzati és az EP választások előtt lesz esedékes a vonulás. Lefordítjuk magyarra, amit a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa mondott: a Civil Összefogás Fórum (ismertebb nevén: CÖF) már korábban is szervezett volna békemenetet, ám erre eddig nem kapott sem engedélyt, sem pénzt Orbán Viktortól. Márpedig egy rendes vonulás nem úgy szerveződik, hogy csak úgy kipattan a nemzet legjobbjainak a fejéből. A haza Fidesz-közeli élcsapata – még mindig a CÖF-ről beszélünk – hiába határozza el, hogy vonulni fognak, nem ők döntik el, hogy mikor hova mennek, de még azt sem, hogy egyáltalán mehetnek-e valahová. Erre a központtól (értsd: Orbán Viktortól) kell engedélyt és pénzbeni apanázst kérni, egy békement ugyanis komoly logisztikát és szervezést igényel. Buszoztatni kell a résztvevőket, arról nem is szólva, hogy a lengyelekre - különösen Orbán Putyin nevű haverjának ukrajnai háborúja óta - nem lehet számítani. Marad tehát a viszkető tenyér és a kunyera: drága Viktor, engedd meg, hogy megint bátraknak és eltökéltnek mutassuk magunkat!

A fideszes tenyerek viszketése nem új dolog: Orbán Viktor 2018 áprilisában már tett említést arról, hogy sok békés keresztény embernek viszket a tenyere. Magyarország miniszterelnöke akkor azokról a kormány ellen tüntetőkről beszélt, akik szerinte meg nem engedhető mondatokat skandáltak. Orbán bizonyára tudja, és talán Bayer előtt sem titok: a magyar nyelvben arra mondják, hogy viszket a tenyere, aki ütni készül.

Vagyis, már 2018-ban a levegőben lógott, hogy a sok békés keresztény ember megmutassa: mindennek van határa, nem lehet mindenféle rigmusokat skandálni, vagy, teszem azt, demokráciát, jogállamot követelni. A hatalom nem vitatkozik az ellene fellépőkkel, nem próbálja érvekkel védeni az álláspontját, hanem azzal fenyegeti őket, hogyha nagyon elszemtelenednek, és még a mostaninál is jobban kihúzzák a gyufát, akkor a békés keresztény emberek képesek lesznek arra, hogy ne békés, és ne keresztény emberek módjára viselkedjenek.

Esetleg, ha nagyon elfajul a helyzet, még az is előfordulhat, hogy Orbán és Bayer nem érik be egy látványos, ám teljesen fölösleges békemenettel, és a békés keresztény emberek tevőlegesen is fellépnek azok ellen, akik miatt viszketni kezdett a tenyerük.

Azért nem ártana csínján bánni azzal a viszketéssel. Azok, akik 1944-ben gyerekeket, időseket és középkorúakat, nőket és férfiakat lőttek a Dunába, kivétel nélkül békés, keresztény emberek voltak. Feltehetőleg mindannyian büntetlen előélettel, makulátlan, négy nagyszülőig igazolható felmenőkkel, és csupán az hozta ki őket a sodrukból, az tette őket elállatiasodott véglénnyé, hogy előzőleg módszeresen uszították őket a zsidó származású magyar honfitársaik ellen. Ébren tartották bennük a gyűlöletet, majd idővel parancsot kaptak arra, hogy lőjék a Dunába azokat, akik szeretett vezérüket annyira kihozták a béketűréséből, hogy még a tenyere is viszketni kezdett.

Bayernek persze eszébe sem jutna bárkit a Dunába lőni, a civilek esetében is megelégszik azzal, amiről így írt: „Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.” Ha pedig még ettől sem múlik el a viszketése, az jön, amiről évekkel ezelőtt az akkor még printként is létező Magyar Hírlapban értekezett: „Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”

 

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom