Bérszurkolók Katarban, bértapsolók Budapesten
Kataron röhög a világ, mert az egy dolog, hogy valódi futballja nincs az országnak – láttuk a nyitómeccsen –, de még szurkolókat is pénzért kellett toborozniuk. Legalábbis ezt gyanítják sokan, miután az Ecuador ellen elveszített nyitómeccsen katari mezbe öltöztetett, indiainak kinéző emberek buzdították önfeledten a „csapatukat”. Sokan szóvá is tették, hogy nem igazi katariak ültek és álltak a nézőtéren, de a helyi labdarúgó szövetség tagadja a vádakat. A különös egyezést azzal magyarázták, hogy az országban sok az indiai vendégmunkás, és természetesen nekik is van kedvenc csapatuk, így senki se lepődjön meg, ha az angolok, a franciák, vagy teszem azt, a brazilok mérkőzésein is tombolva ünnepelnek. A módszer nem új, ha futballmérkőzésen nem is, de a politikai gyűléseken idehaza is találkozhattunk fizetett örülőkkel.
Például a dicsőséges fülkeforradalom hajnalán, amikor még minden szépnek és jónak látszott, az egekbe szökő szankciós inflációnak nyoma sem volt, különös szövegű hirdetés jelent meg az egyik ELTE-közeli weboldalon. A felhívás szerint „jó magaviseletű diákokat várnak az ELTE Bölcsészkarára, ahol Wen Jiabao kínai miniszterelnök tiszteletére rendeznek gálaműsort”. A míves és informatív szöveg szerint nemcsak egyetemistákat vártak, de a megjelenők „egyetemistának kinéző, viselkedni tudó és hajlandó barátokat is hívhatnak”.
Az, hogy miért csak jó magaviseletűeket vártak az ELTE rendezvényére a Konfucius terembe, nagyjából érthető: rosszul vette volna ki magát, ha a demokrácia őshazájából -– lásd még Tienanmen tér, a Tibettel való harmonikus, kölcsönös előnyökön és egymás tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat, stb. – érkező magas rangú vendég helytelen magatartásokkal találkozik, és emiatt rossz benyomásokkal tért volna haza.
Persze már akkor is problémás lehetett, hogy miként is kell egyetemistának kinézni: fekete hajúnak kell lenni, csapott vállúnak, szakállasnak és szemüvegesnek, vagy épp ellenkezőleg: azt gondolják a kínaiak egyetemistának, aki szőke, gondosan borotvált, és olyan a szeme, mint a sasnak.
2014 márciusában arról szóltak a hírek, hogy az Apple Party hostess-ügynökség nyolcszáz forintos órabérért keres embereket a március 15-i rendezvényekre. Mint akkori felhívásukban olvasható, „a Kossuth téren 9 és 15 óra között, és a Múzeumkertnél, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd délelőtt, 7 és 14 óra között számítanak a jelentkezők munkájára. A résztvevőknek fekete vagy sötétkék farmerban, fekete sportcipőben vagy bakancsban és lehetőleg fekete kabátban kell megjelenniük.” A bizakodó tekintet nem volt kötelező, azt sem írták elő, hogy a munkavállalóknak „Éljen Viktor!”, esetleg a „Magyarország jobban teljesít” jelszavakat kellett volna kiabálniuk.
Az idén nyáron pedig az is kiderült, hogy közönséget keres magának a közmédia. „A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett tapsoló feladatok ellátása lesz" – olvasható a szövegben. A közönség tervezett igénybevétele napi maximum 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő/nap. Tapsoló feladatok ellátása tehát a feladat, végzettség, szakértelem nem szükséges, referenciákat sem kellett felmutatni, és az is megnyugtató, hogy az így toborzott közönséget tervezetten kívánták igénybe venni. Minderre harmincmillió forintot szántak a szervezők, a tapsolókat szállító nyertes cégnek több kritériumnak kellett megfelelnie, mindemellett a közmédia a közönség életkorát és nemét is meghatározhatta.
Hozzánk képest a katariak nyeretlen kétévesek. Arra még képesek, hogy jelentős futballmúlt nélkül, a szokásos nyári időpont helyett télen rendezzenek világbajnokságot, de arra már nem futja a kreativitásukból, hogy saját, helyi kötődésű szurkolókkal rendelkezzenek. Pedig, mint a magyar labdarúgó válogatott mérkőzésein számos alkalommal láthattuk, a szurkolók a csapat tizenkettedik játékosai. Tényleg nem a magyar drukkereken múlt, hogy utoljára 36 évvel ezelőtt, 1986-ban sikerült kijutnunk a világbajnokságra.
