Jacht-kirándulás nem is létezett
„Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár tegnapi nyilatkozata miatt – amelyben antiszemita vádat fogalmazott meg Magyarország kapcsán – holnap délelőttre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Németország budapesti nagykövetét. Mivel én akkor már Kínában leszek, a nagykövetet Magyar Levente miniszterhelyettes fogadja” – ezt írta vasárnapi Facebook-posztjában Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Roth egyébként néhány napja adott egy interjút a t-online.de-nek, amelyben annyit mond, hogy az EU-s hetes cikkely szerinti eljárás egyebek mellett, a mindennapos antiszemitizmus miatt is indult meg. Hozzátette azt is Roth, hogy ő nem akarja más országok antiszemitizmusát kritizálni úgy, hogy ne említse meg a németországi antiszemita bűncselekmények növekvő számát.
Nincsenek pontos diplomáciai ismereteim, nem tudom tehát, hogy mennyire bevett szokás berendelni a minisztériumba egy nagykövetet, majd elutazni. Lehet, hogy ez normális ügymenet, és csak az én erkölcsi érzékem tiltakozik ellene. Azt sem tudom, hogy kötelező-e eleget tenni a felszólításnak, de ha igen, bizonyára én is – nagykövetként – csak a helyettesemet küldeném el. Mindazonáltal mostanság van valami extrém abban, ha Szijjártó esetében erkölcsi megfontolásokról beszélünk. A mi külügyminiszterünk az adriai jachtkirándulással igencsak alacsonyra helyezte a lécet. Mellesleg Szijjártó – nyugodtan kijelenthetjük – az egyik legaktívabb használója a közösségi oldalaknak; hétfőn reggel például szinte minden lépéséről beszámolt a Facebookon. Tudatta, mikor indul Kínába, a landolást Beihaiban, beszámolt arról – még korábban –, hogy a vírus megjelenése óta, ez az első kormány, amely hivatalos látogatást tesz az országban.
Megnyugtatott mindannyiunkat, hogy a vírustesztje – belépve Kínába – negatív lett. Tényleg megtudhattunk tőle mindent, még azt is, amire biztosan nem voltunk kíváncsiak. Nos, ezt a felettébb fiatalos aktivitást – furcsa mód – egyáltalán nem tapasztaltam az adriai túra idején. Nem számolt be arról, hogy a tenger vízén hasít a luxushajóval, nem beszélt arról sem, hogy vajon akkor is tesztelték-e őt, viszont tudósított arról, hogy a belorusz helyzet miatt, milyen intenzív tárgyalásban van. No nem a hajón, azt csak később, Gulyás Gergely említette: „szegénynek még a szabadsága alatt is dolgoznia kell” –, ellenkezőleg: az irodájából, telefonálva végzi a munkáját.
A több, mint kínos incidensről Szijjárrtó hallgat, a korrupció-gyanús utazásról – ugye milyen finoman fogalmaztam? –, a hazugságnak tűnő, manipulatív képről szó sem esik, viszont haraggal telve berendeli a német nagykövetet, illetve az módfelett aktív, folyton dolgozó külügyminiszter képét erősítve, képeket, videókat posztol a kínai útjáról. Nyilvánvaló, hogy az egész jobboldal a bevált taktikát alkalmazva, agyonhallgatja az ügyet, mintha sosem létezett volna. Magánügy, ahogy ezt ugyancsak Gulyás miniszter említette. (Apropó magánügy: Borkai Zsolt esetében is ez volt az első reakciója a Fidesznek.) És nincs kétségem, sikerülni is fog, annak ellenére, hogy a világpolitikában számtalan példa van arra, hogy egy ilyen eset után, az adott miniszternek távoznia kell a kormányból, és a közéletből.
Szijjártó nem távozik, hanem berendel, erkölcsi magaslatokról ítélkezik, és persze megvédi Magyarországot a támadástól; itt bizony nem növekszik, sőt, nincs is antiszemitizmus. Igaz, hogy a német politikus saját országát is bírálja, mondandóját nem pusztán Magyarországra hegyezi ki, de akkor is: neki nincs joga felettünk ítélkezni. Mellesleg én nem emlékszem arra, hogy amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy Németországban nincs sajtószabadság, berendelték volna a magyar nagykövetet az ottani külügyminisztériumba. És most sem zaklattak egyetlen magyar diplomatát sem, amikor a miniszterelnök a hanyatló Nyugatról értekezett. Nyilván ezért is vette útját Szijjártó Kína felé; ott nem bántanak bennünket, ott barátok vannak, és ott aztán végképp nem zavar senkit, ha egy miniszter különleges jogokat vindikál magának. Éppen ezért, van is mit tanulnunk még arról, hogy is kell működtetni egy csinos kis diktatúrát.