Kit érdekelnek a pedagógusok?
Egy biztos: sem a kormányt, sem a kormány tagját, a belügyminiszterként a közoktatásért felelős Pintér Sándort. Ha nem így lenne, nem azzal a cinikus mondattal kezdte volna miniszterjelölti meghallgatását, hogy nem ígér semmit, de azt be fogja tartani. Nem azt hangsúlyozta volna, hogy rendet kell tartani az iskolában, nem az iskolaőröket említette volna felszólalásában kiemelt helyen, hanem a pénzről beszélt volna.
Első helyen, tele empátiával, hangsúlyozva, hogy eljött az idő, hogy rendezzék a pedagógusok nyomorúságos fizetését. Semmi ilyesmit nem mondott. Inkább azt hangsúlyozta, hogy nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát. Tudta ő már, hogy az országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy benyújtott javaslat alapján többségi határozattal úgy dönt: beterjesztik a parlament elé, hogy iktassa törvénybe azt, amit a kormány eddig csak rendeletben írt elő: a pedagógusok sztrájkhoz való jogának ellehetetlenítését.
Érthetetlen.
Vajon miért gondolja Orbán Viktor (hiszen aligha kétséges, hogy ne tudna erről a javaslatról), hogy fizetésemelés helyett elbocsátással, fenyegetéssel kell motiválni a tanárokat: teljesítsék ami a kötelességük, tanítsanak, és ne azon keseregjenek, hogy amit tesznek, milyen kevésért teszik. Vajon miért gondolja bárki is a döntéshozók közül, hogy a pedagógusokkal szemben ez a helyes magatartás? Be kell törni a tanárokat, és kész. Bizonyára ezt tanácsolta a pedagógusbérek többszörösét kereső miniszteri vagy miniszterelnöki tanácsadó.
Biztos, hogy jól gondolták a tanácsadók? Nem félnek attól, hogy egyszer csak tényleg elszakad a cérna a pedagógusoknál, és búcsút mondanak szeretett pályájuknak? Hiszen ők is a piacról élnek, nekik is el kell tartaniuk a családjukat.
Most jelent meg a hír, nyáron az egyik élelmiszerlánc bruttó 500 ezer forintos keresetet kínál. Mi lesz, ha a pedagógusok egyre nagyobb számban ragadják meg majd ezt a lehetőséget?
Ki fog tanítani ebben az országban?
