Kövér kavar, Varga badar

Dr. Dávid Ferenc       2021. november 28. 17:00 2021. nov. 28. 17:00

A Pegasus program okozta nemzetközi botrány következtében nem dolgoznak többé a kevésbé stabil demokráciáknak. Az izraeli védelmi minisztérium szűkítette azon országok körét, ahová megfigyelésre és támadásra használható kiberfegyvereket adhatnak el izraeli cégek. A lehetséges ügyfelek száma 102-ről 37-re csökkent. (hvg.hu, index.hu, hirklikk.hu)

Bevezetőként fontosnak tartom megemlíteni, hogy az Európai Unió országai közül Magyarország az egyetlen, amelyik lekerült a listáról, a másik 26 tagállamot nem törölték a potenciális ügyfelek sorából. Eddig úgy tudtam, hogy a magyar-izraeli barátság szilárd alapokon nyugszik, de mostantól a közel-keleti ország védelmi minisztériuma a nem túl hízelgő „kevésbé stabil demokrácia” jelzővel különbözteti meg hazánkat. A megfigyelési botrány és Kósa Lajos ostoba szerepvállalása azt eredményezte, hogy ismét szégyenpadra kerültünk. Azt is tudjuk, hogy Joe Biden – Kínával, Törökországgal és Oroszországgal egyetemben – nem hívta meg Magyarországot a decemberben megrendezésre kerülő demokráciacsúcsra, tehát az USA megítélése szerint is demokrácia-deficitünk van.    

Varga Judit miniszter szombati Facebook bejegyzését elolvasván, aztán „megfordult” velem a világ. „Németország elesett⁉ Ahogyan az új német kormány politikája körvonalazódik, úgy kapcsolt ötödik sebességbe a gender-őrület is.(…) Láthatjuk, hogy az LMBTQ-propaganda Németországot is ledöntötte a lábáról, egyre nagyobb szükség van tehát azokra a közép-európai országokra, amelyek a keresztény értékek és a józan ész mentén védik a jövő generációit a woke forradalmától. Mi, magyarok, kitartunk és megálljt parancsolunk ennek az őrületnek!” (Varga J.)  Még le sem tette az esküt az új német koalíció és a kancellár, de a mi harcos Judit asszonyunk már látja/tudja/érzi, hogy Németország elesett és már fel sem képes kelni. Mi persze kitartunk, ellenállunk, de ezek a szerencsétlen németek a vesztükbe rohannak. Németország nem csak Izrael szerint „stabil demokrácia”, hanem a fejlett világ szinte valamennyi országa tisztelettel tekint az Európai Unió vezető hatalmára. A renitens Magyarország – és annak szigorú miniszter asszonya – viszont azonnal szükségét érezte, hogy kioktassa hazánk legjelentősebb üzleti partnerét, és annak jövendő kormányát. Nem a németországi demokrácia van veszélyben, hanem a hazai nép- és joguralom!

„Bónuszként” jött a most megismert „Kövér-kifakadás”, ennek a sérült lelkű embernek egyik korábbi szörnyű beszédének nyilvánosságra kerülése. Az Országház elnöke – ki tudja milyen megfontolásból – tavaly februárban előadást tartott a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársainak és közölte velük, hogy „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik. (…)Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”  Ilyen értékelést adott Kövér másfél évvel ezelőtt a titokszolgáknak, akiket kollégáknak szólított. Torz demokrácia-felfogása van a T. Ház elnökének, hiszen nem a jogállam erejében, nem a felnövekvő generáció tudásában és éleslátásában bízik, hanem a valamikor általa is felügyelt Szolgálat ellenőrző/felderítő tevékenységében. Klasszikus házmester-szindróma tanúi vagyunk: mindenkit figyelni, és mindent jelenteni! 

Terjed a veszélyes Kövér-kór! Ideje lenne megfékezni!