Megy a „magyar Erhard”
„Kell egy Erhard (volt német kancellár- D.F.), aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz.” (Orbán Viktor)
(Magyarázatként: a dörzsöltség és a gazdasági hozzáértés meghozta eredményét: Ludwig Erhard szövetségi gazdasági miniszterként folytathatta politikai karrierjét Konrad Adenauer kormányában. A háborút követő években a szociális piacgazdaság alapján állt, ugyanakkor támogatta az állam komolyabb szerepvállalását, különösen a versenyszférában. Később jelentős szerepet játszott a pénzreformban, a monopóliumok hatalmának megtörésében és a szabad verseny feltételeinek megteremtésében. Az ötvenes években, a gazdasági felfutás idején, amikor Németország belépett a jóléti államok sorába, a legnépszerűbb politikusok között tartották számon. Forrás: m.mult-kor.hu)
A volt német kancellár előbb miniszterként, majd a Német Szövetségi Köztársaság első számú vezetőjeként (1963-1966) nagyon sokat tett országa gazdasági fellendüléséért. A II. világháború utáni Németország jelentős figurája, a német szociális piacgazdaság egyik elvi megalkotója és gyakorlati megvalósítója volt: „annyi teret adni a szabadpiaci gazdálkodásnak, amennyi lehetséges, s annyi teret az állami beavatkozásnak, amennyi feltétlenül szükséges."
Azt eddig is tudtam, hogy Matolcsy György a miniszterelnök – mostanában inkább leváló – jobbkeze, de azt nem, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke korábban „magyar Erhard”- ként is tündökölt. Matolcsy és a volt német kancellár gazdasági, illetve politikai szerepének, súlyának összevetése pontosan annyira értelmetlen, mint a szombati német-magyar focimeccs után a két válogatott csatársorának összehasonlítása.
Matolcsy 2010 és 2013 között nemzetgazdasági miniszter volt.
– Érdemes felidézni, hogy 2010 novemberében született meg a döntés a magánnyugdíjpénztárakba hosszú évek során befizetett járulékok állami nyugdíjrendszerbe való átcsoportosításáról. Több mint 3 millió pénztári tag döntött állami nyomásra a visszalépés mellett. A „magyar Erhard” – az Orbán kormány tagjaként – tevőlegesen részt vett a magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálásában, és azóta sem tudjuk, hogy mi lett a cca. 3 ezer milliárd forintnyi felhalmozott pénzösszeg sorsa. Az államadósság gyakorlatilag nem csökkent, a nyugdíjasok sorsa pedig csak sanyarúbb lett.
– 2011 áprilisában döntött a kormány – amelynek Matolcsy tagja volt – az „Összefogás az Államadósság Ellen Alap” létrehozásáról, amelynek bevételeit belföldi és külföldi természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek önkéntes befizetései, adományai, továbbá a számla-egyenleg után a számlavezető pénzügyi intézmény által fizetendő kamat teszik ki. Nos, ennek a „remekbe szabott” intézménynek Matolcsy lelkes támogatója volt, oly’ annyira, hogy az elsők között tett pénzfelajánlást az alap gazdagítására. 2011-2012-ben 263 millió forintot utaltak az önkéntes adósságcsökkentők, aztán egyre mérséklődött az adakozási kedv. A 2015-ös megszűnésig mindössze 340 millió forint gyűlt az aqlapba, amelyet 2.600 ember adott össze. Az ötletgazdák – köztük Matolcsy – egymillió (!) magyar befizetésével kalkuláltak és 200 milliárd forint bevétellel számoltak. Csak megjegyzem: a magyar államadósság abban az időben bőven meghaladta a 20 ezer milliárd forintot.
Szóval jövő tavasszal a „magyar Erhard” megy, s újabb hat évre jön helyette valaki más. Nem találgatok a személyére vonatkozóan, ezt a kedves olvasóra bízom. Matolcsyt egykor a miniszterelnök feltétlen híveként és leválaszthatatlan jobbkezeként tartották számon. Mikor Matolcsy megtudta, hogy nincs mód a harmadik bankelnöki ciklusa megkezdésére (ehhez törvénymódosításra lett volna szükség), azonnal lépett és megindította „függetlenségi” harcát. A korábban simulékony MNB-elnök elkezdte ütni-vágni a kormány gazdaság politikáját, és folyamatosan kritizálta Nagy Mártont, a mostani nemzetgazdasági minisztert.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 1 § (2) bekezdése így szól:
„Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) és a (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.”
Az új MNB-elnök kiválasztásakor – látva Matolcsy pálfordulását – Orbán bizonyára óvatos lesz. A „magyar Erhardnál” lojálisabb, szolgálatkészebb és halkabb elnökre van szüksége az MNB élén. Kíváncsi vagyok, hogy a miniszterelnöknek megfelelő (és megbízható) személy, miként fogja tudni betartani a törvény fent idézett – egyik legfontosabb – előírását, és hogyan lesz képes biztosítani az intézményi függetlenséget?! Lehetetlen küldetés?
