Mészáros Gabi

Ez utóbbi mondatot tehettem volna idézőjelbe is, de az olvasó van annyira felkészült és tájékozott, hogy tudja, nem erről van szó. Még csak arról sem, hogy valami láthatatlan kéz mozgatta volna a NER-médiát. Pontosabban mégis: általunk láthatatlan, de az érintettek által nagyon is látható az a kéz, amely irányítja őket. Hogy pontosan hogyan, arról persze fogalmam sincs – szerencsére –, de vannak emlékeim a pártállami időkből, azokból az évekből, amikor az MSZMP agit.prop osztálya határozta meg, hogy mi a hír és mi nem az, mi az, amiről az embereknek tudniuk kell, és mi az, amiről nem. Nem lehetett téma például, hogy a nagyemberek (Kádár, Czinege) miként és hova járnak vadászni, de a magánélet egynémely problémái, vagy éppen a közpénzek dézsmálása sem kerülhetett a reguláris sajtó tudósításai közé. 

De ugye azt hittük, azok az idők elmúltak, az agit.prop. osztály és vele az MSZMP lehullott a semmibe, ami magával hozta a sajtó szabadságát. Egészen a Fidesz uralkodásának, a kétharmados győzeleméig nagyjából így is volt. Azt persze tudtuk, hogy Orbán Viktor az elsők között ismerte fel, mit jelent, ha van saját média, és mit, ha nem (székház-ügy, ha emlékeznek még rá, amely az akkoriban esélyesnek kikiáltott Fidesz zuhanását okozta, bizony, a nyilvánosság miatt). 

Na de térjünk vissza a két ügyhöz, és lépjünk túl azon, hogy a kormánysajtóban Mészáros Lőrinc hatalmas, új jachtja és annak tulajdonlásának körülményei egy sort, egy képkockát sem értek, mint ahogy Tóth Gabi válása sem érte el a jobboldali kollégák érzékeny füleit. Hogy miért nem, arra csak a fentebb leírt, agit.prop. osztályos utalás lehet a magyarázat; léteznie kell most is valami ilyesminek, különben lehetetlennek mondanám, hogy azok a bizonyos, az ellenzék irányában mégiscsak érzékeny fülek egyszerre és mindenhol bezárulnak. Ebből viszont az is következik, hogy ott fenn nem gondolták, hogy Mészáros Lőrinc kirándulása nagy baj lenne, másfelől viszont igen, mert fontosnak tartották, amennyire lehet, eltakarni. Márpedig lehet, idézzük csak Orbán Balázst: „aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül ki uralja az országot.”

Márpedig, bármennyire is vitatja a Fidesz, hogy jelentős túlsúlya lenne a nyilvánosságban (állítása szerint talán ötven százalék), a valóság nem ez: több mint ötven százalékon tartja rajta a kezét és az irányítást, ami ugye egyben jelent pénzt és tartalmat. Szóval a NER vezetése úgy döntött, hogy a Mészáros-Várkonyi házaspár esete nem kerülhet a nyájas elé, azzal kifejezte azt is, hogy ez árthat a hatalomnak, de annyira nem árt, hogy bármiféle rosszallást is kiváltott volna. 

Hasonló a helyzet Tóth Gabival, aki – eddigi párjával közösen – most jelentette be, hogy útjaik elválnak. Ilyesmi létezik, ne legyünk farizeusok, nem a hitünktől függ, hogy kiegyensúlyozott életet élünk szerelmünkkel, sok minden közbejöhet és közbe is jön. Ezzel együtt Tóth Gabi esete nagy felzúdulást okozott a nyilvánosságban, bár ismétlem: abban a körben, ahová a hír egyáltalán eljutott. A közösségi média világa sokszor bántóan bánt az énekesnővel, de a Blikk is már a hír másnapján lehozta címlapján annak a fiúnak a fotóját, akivel Tóth Gabi állítólag félrelépett, és amelynek következtében Krausz Gábor számára csak a vállára tetováltatott Tóth Gabi arcmás maradt meg. A népharag persze némiképp érthető: az előadó az utóbbi években nem pusztán stílust, egyéniséget is váltott, mélyen behajolt a hatalomnak, kissé hiteltelenné tette mind a hitét, mind pedig karrierjét. És ez olyan mértékben kiváltotta egyesek indulatát, hogy még a jacht-ügyet is képes volt háttérbe szorítani. 

Most, hogy idáig jutottam az írásban, tettem fel magamnak a kérdést: jó, rendben, két skandalum (egyharmad skandalum) is megrázta a nyilvánosságot a héten, de következik-e ebből bármi? Lesz-e ezeknek olyan hatásuk, amely megrendíti a Fidesz hatalmát, vagy ha azt nem is, a belé vetett bizalmat. Hát nyilván nem. Ez a párt már sok-sok botrányt, lopást, korrupciót kihordott lábon, van, amelyet még most is hord, de egyiknek sem lett megrendítő ütés a következménye. Még csak nyolcat sem számoltak a pártra; talpon maradt és ellentámadást indított. Vagyis: arra kell számítanunk, hogy hamarosan meg fog jelenni az általuk lefoglalt nyilvánosságban valami olyan botrány, amely az ellenzékhez köthető, ráadásul az sem fogja zavarni őket, ha az egy kitalált történet, nem olyan, mint Mészárosé, Gabié. Mert az nem kitalált: az a mai magyar valóság.