Orbán győztes bukása
Folyik a vita itthon arról, hogy vajon bukott, vagy nyert az Orbán-rezsim Brüsszelben? Szélsőségek között mozognak az álláspontok: Orbán maga és a jó néhány elemző a magyar-lengyel vétó eredményességéről, a zsarolás sikeréről, és a jogállamiság vereségéről beszél, miközben a hazai ellenzék egy része Orbán teljes bukását olvassa ki a még nem elfogadott, de kiszivárgott elképzelésből. Mindkét oldalnak vannak racionális érvei. Az esetleges döntés szerint marad ugyan minden a régiben, tehát az unió nem változtat a szövegen, megköveteli a jogállami elvek betartását, de eljárást csak akkor indíthat, ha a jogsértés összefüggésbe hozható az EU pénzügyi érdekeivel. Ráadásul a most folyó, az elmúlt időszakban elindított projekteket nem vizsgálhatná, a mechanizmus csak jövőre lépne életbe, de az is csak akkor, ha az új jogszabályt az Európai Bíróság elfogadja.
Akik a Fidesz totális bukásáról beszélnek, azok elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy a tervezett szöveg megmaradt, a jogállamiság egyértelmű követelménnyé vált az EU-s országokban, a kiegészítő, magyarázó szövegek vagy nem feltétlenül fontosak, vagy nem befolyásolják a lényeget. Szerintük ez a legfontosabb, és éppen ezért semmi oka nincs Orbánnak ünnepelni, győzelmet hirdetni. Azt még persze nem tudjuk, hogy az EU-csúcs két napján – csütörtökön és pénteken – az állam- és kormányfők miként viszonyulnak a kidolgozott tervhez. Eddigi ismereteink szerint hajlanak rá, hogy elfogadják a német elnökség által kidolgozott dokumentumot. Nagyobb talány, hogy miként fogadják az elképzelést az EU parlamentjében, ahol sokkal radikálisabb a hangulat, mint az országok vezetői körében. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ott legalább annyira megoszlanak a vélemények, mint itthon.
Afelől természetesen nem lehet kétségünk, hogy Orbán Viktor győztesnek hirdeti ki magát. Ami – szerintünk – kommunikációs szempontból mindenképpen igaznak tűnhet. A megállapodás ugyan időben eltolja, és némiképp fel is puhítja a kemény megfogalmazásokat, de ha a paktum mögé nézünk, azt megállapíthatjuk: Magyarország, illetve a magyar kormány feje már azzal vereséget szenvedett, hogy küzdött a jogállami elvek kitörléséért. Nem az jelenti a vereséget, hogy a szöveg megmaradt az új szabályrendszerben, hanem elsősorban azzal, hogy Orbán és lengyel kollégája küzdelme nyílt bevallása annak, hogy mindkét országban sérülnek a jogállami elvek. Ugyanakkor az a kiegészítés, amely az EU-t csak arra az esetre hatalmazza fel a sérüléssel szembeni fellépésre, ha az a szövetség pénzügyi érdekeit sérti, igencsak nehéz helyzetet teremt – elsősorban azok számára, akik elszenvedik a rezsim totalitárius átalakítását. Mert nehéz kimutatni például, hogy Varga Zs. András főbíróvá kinevezése miként mutat összefüggést a pénzügyi érdekkel, miközben mi, itthon, pontosan tudjuk, hogy mit jelent Polt Péter hű emberének megválasztása. És ugyanígy sorra vehetjük azokat az intézményi bedarálásokat, amelyek lépésről-lépésre szüntették meg a jogállam létezését Magyarországon.
Orbán azzal is elégedett lehet, hogy a mechanizmus csak – várhatóan – évek múlva indul be, már persze akkor, ha az elvet – a jogállamiság elvének beemelését – a magyarok és a lengyelek megtámadják az Európai Bíróságon. Ezt azonban szinte mindenki biztosra veszi, ami azt jelenti, hogy a magyar miniszterelnök és csatlósai nyugodtan folytathatják működésüket – közel két évig legalább – a megszokott üzemmódban. Mind a helyreállítási alap, mind pedig a hétéves költségvetés pénzeinek felhasználásakor. Ugyanakkor, ha másfél év múlva kormányváltás lesz itthon, pont akkorra élesedik az új szabály; nincs kétségem, hogy ez esetben a Fidesz emberei percenként fogják követelni az új kabinet elleni eljárás elindítását.
Összességében azt mondhatjuk – és most nem tértünk ki minden részletre –, hogy Angela Merkel, történelmi küldetésének tartotta a megállapodás tető alá hozását; fontosabbnak, mint az európai értékek védelmét a két zsaroló országban. Könnyedén, vagy nehezen, de átlépett a nemtelen harcmodoron, de ami még ennél is rosszabb, a lengyel és magyar jogszabályokba öntött törvénytelenségeken. Természetes, vagy kevésbé természetes módon némiképp újra magunkra lettünk hagyva; nekünk kell megküzdenünk a hatalommal és leküzdenünk azt. (Nagy kérdés, hogy a váltás esetén, hogyan lehet majd jogszerűen visszaállítani a Fidesz túlhatalmával kialakított, látszólag törvényes rendszert a valódi jogállami keretek közé, azaz megszüntetni a totális fideszes túlsúlyt. Nem lesz könnyű, és ekkor már a mostani kormánypárt képes lehet használni az EU védőpajzsát…)
Szomorú, hogy Merkel kancellárt kevésbé zavarta Orbánnak és társainak összes kirohanása az unió vezetői ellen, nem találta kifogásolhatónak azokat a hazugságokat, amelyekkel Orbán operált, például azzal, hogy nekünk nincs is szükségünk a helyreállítási alap pénzeire. Igen, Merkel nagy szívességet tett; asszisztált egy autoriter rezsim további létezéséhez. Mégis, összességében, bármennyire is menlevelet kapott Orbán, ezt az eredményt nehéz lesz sikerként értékelni. Nehéz lesz, abban az összefüggésben, hogy milyen képet alakított ki magáról a magyar miniszterelnök, miként próbálta saját érdekei érvényesítése érdekében odadobni a pandémia által leginkább sújtott országok támogatását. Ezt nem fogják neki elfelejteni, más kérdés, hogy ez őt vajon mennyire érdekli. Valószínűleg semennyire.
Nekünk kell megtalálni a módját, hogyan tudatosítsuk a magyar választókban: levegő – értsd: jogállami garanciák – nélkül lehetetlen élni. Előbb-utóbb megfulladunk.
