Orbán újabb baráti pofonba szaladt bele
Erdogan pofonja után Putyin csapott oda a Kárpát-medence géniuszának. Nem véletlenül használom a Ceausescu-féle ragadványnevet. Igen sok stílusbéli hasonlóságot vélek felfedezni a két diktátor között.
Erdogan a svéd NATO csatlakozás gyors és Orbán számára váratlan ratifikálásával hazudtolta meg teljes magyar kormányt. Erdogan „elfelejtett” telefonálni hűséges barátjának, pedig Orbán szerint napi és baráti a kapcsolat. Erdogannak köszönhetően így lett oda a „nem mi leszünk az utolsó ratifikálók” hangzatos jelszava. Orbán és kormánya szerint utolsó előttinek lenni is óriási dicsőség. Ez se sikerült, utolsók leszünk, ha a „bátorak” végre megszavazzák a NATO csatlakozást.
Orbánra rájár a rúd. Most Putyin nyilatkozott úgy, hogy neki szimpatikusabb Biden elnöksége, mint Trumpé, sőt, Bidennek drukkol. Putyin szerin Biden nem szenilis vén hülye, hanem tapasztalt politikus és kiszámíthatóbb elnök, mint Trump.
Orbán homokórája, a tévedések homokórája lassan lepereg. Maga és szektája szerint Orbán kinőtte Magyarországot. Eljött az ideje annak, hogy a politika nemzetközi vizein szerezzen babérokat. Ennek jegyében első lépésként kizáratta pártját az Európai Néppárt parlamenti frakciójából. A Fidesz-képviselők azóta politikai hajléktalanként ülnek az EU parlamentjében. Hiába Meloni olasz kormányfő szorgoskodása, a csehek – a V4-ek oszlopos tagjai – azonnal jelezték, ha a Fideszt beveszik az Európai Reformerek frakciójába, Orbán oroszbarátsága miatt azonnal kilépnek. Már akadnak követőik is.
Jól méri fel a helyzetét és saját képességeit Orbán? Komolyan gondolja, hogy az EU GDP 0,8 százalékát produkáló, az EU népességének alig 2 százalékát kitevő Magyarország miniszterelnökeként, az ő középszintű képességeivel labdába rúghat az EU pályán? Egy aduász volt a kezében, a teljes egyetértési kötelezettség az EU döntéshozatali eljárásaiban. Ez a lehetőség a vétó, amivel normális politikusok igen ritkán, végszükség esetén élnek. Orbánnak a vétó lett a mindennapi politikai betevő falatja. Vétóval azok szoktak élni, akik a normális egyeztetési eljárásokkal nem képesek többséget szerezni álláspontjuk mellé, és el akarják hitetni, hogy nem ők, hanem a többség az ostoba. De Orbán ezekkel is csak fenyegetőzött, soha nem élt a vétójoggal. Minden általa utált Oroszország elleni szankciót csendben megszavazott. Ukrajna EU-csatlakozási döntésénél WC-re ment, az 500 milliárdos ukrán pénzügyi támogatást 6 perc alatt megszavazta. Orbán szavahihetetlenségének, és oroszbarátságának a következménye teljes hitel- és becsületvesztés a világpolitikában. Az EU és a NATO fontos bizalmas ügyeinek tárgyalására se Orbánt, se a képviselőit nem hívják meg. Kirekesztett lett. Politikai pária.
Maradtak a keleti barátok. Az Erdogan kelepcét már említettük. Kevés szó esik a Türk tanács magyar elnökéről, a jó emlékű Hóvári Jánosról, aki néhány hónapja egy monacoi lakóház kilencedik emeletéről zuhant a mélybe. A magyar kormányzati sajtó hallgatott, mint a sír. Nehéz magyarázatot találni a magyar diplomata orosz módszerekre emlékeztető halálára.
És Erdogan után újabb pofon, a legváratlanabb helyről, a Kremlből. Orbán a maga jövőjét, és a teljes magyar jövőt tette fel Trumpra, Amerika hülyéjére. Orbán barátja, Trump legutóbb a NATO tagdíjakat nem fizető országokat ajánlotta Putyin figyelmébe, azzal, hogy nyugodtan támadhatja őket, a NATO nem fog nekik védelmet nyújtani. Orbán barátja Trump, Orbán másik barátja Putyin, Orbán ellenségét, Bident méltató szavait bóknak vette. Szerinte ezekkel a szavakkal az orosz elnök elismerte, ő lenne a nehezebb ellenfél. Orbán meg csak kapkodja a fejét és mint Novák esetében, mélyen hallgat
Így áll most Orbán szénája. Kocsirúdja kifelé áll az EU-ból, nem különben a NATO-ból. Hűnek hitt keleti kegyurai egymás után hagyják cserben. Egyedül rohan szembe a forgalommal a politikai világsztrádán. Nem véletlenül írtam, hogy Orbán rúdja, és nem Magyarország rúdja áll kifelé a NATO-ból és az EU-ból. Csak a saját és szektája szemében azonos, a világ szemében Magyarország nem azonos Orbánnal. A világ szerint Magyarország normális ország, normális emberek lakják, akiket egy politikai kalandor foglyul ejtett. Orbán veje, valamint Mészáros Lőrinc és baráti köre által elfoglalta a magyar gazdaságot. Orbán – Rogán és a KESMA által – elfoglalta a közmédiát. Orbán és hívei szilárdan hiszik, hazájukban élet-halál urai. Nem, nem élet és halál urai. Csak a hatalom mámorától elbódult egyszerű hazaárulók. „Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete”.