Orbán Viktor hatvanéves

Sokunkkal együtt Orbán is a Kádár-rendszerben nevelkedett. Ő maga nyilatkozta – igaz, nem mostanában, hanem még a kezdeti években –, hogyha most lenne fiatal, egy olyan falusi fiúból, mint amilyen ő volt egykor, legföljebb agronómus lehetne, vagy traktoros. Aztán egyik sem lett, viszont előszeretettel emlegeti vidéki származását. Hogy egy kis faluban nevelkedett, ahol az erő és az erőszak volt a férfiasság szimbóluma. Őt is gyakran megverte az apja, a miniszterelnök több korai interjújában is beszélt erről. 2019 februárjában a Kossuth Rádióban pedig azt mondta, hogy „én is falusi fickó lennék. Ha az ember falusinak születik, örök életére az marad”.

Aztán egyetemistaként, felkerült Budapestre. „Tán csodállak, ámde nem szeretlek”. Petőfi sorai jutnak az eszünkbe, a Kárpátok hegyeiről írta ezt az Alföld szerelmeseként ismert költő. Orbán is csodálattal nézi a fővárost, de megszeretnie sohasem sikerült. Jogot tanult az egyetemen, s közben a későbbi SZDSZ liberális alapítói vették a szárnyaik alá. Olyan emberek, akiket nem vert az apjuk, ezzel szemben könyvtárszobát is magában foglaló lakásból indulhattak reggelenként munkába, vagy iskolába. Ezektől a nála többnyire másfél fejjel magasabb – Demszky Gábor, Magyar Bálint, Rajk László – okos és bátor fiatalemberektől tanult Orbán, és nekik nem tudta később megbocsátani, amit tőlük kapott. (Meg persze azoknak sem, akik termetre csak valamivel voltak magasabbak nála: Mécs Imre, Kis János, Vásárhelyi Miklós, Tamás Gáspár Miklós és mások.)

S bár Orbán régóta Budapesten (is) él, és élvezi a nagyvárosi lét előnyeit, magában soha nem tudott megbékélni a városiakkal. Azokkal a szemüvegesekkel, akik, ahogy egyszer Karácsony Gergely kapcsán fogalmazott, „benősülnek egy családba, de ha bútort vesznek, a szomszédot hívják az összeszereléshez. …Nem vesznek részt a disznóvágáson, csak a vacsorára érnek oda, de nem is bánja senki, mert csak láb alatt lennének”. Nyámnyila, kétbalkezes, haszontalan semmirekellők. Értelmiségiek, filozófusok, tanárok, egyszóval: szemüvegesek. Magáért beszél, hogy az oktatás problémáinak levezénylését egy főrendőrre bízta, s talán nem véletlen, hogy egy – amúgy nem lebecsülendő munkát végző – nyári diákmunkás többet keres, mint egy pályakezdő tanár.

Történetét Karinthy Frigyes már száz évvel ezelőtt megírta. A zseniális humorista, aki nem mellesleg kora egyik legkiválóbb koponyája volt, „Találkozás egy fiatalemberrel" című írásában elképzelte, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentommal.

A hatvanéves Orbán Viktort nem fenyegeti a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. A Karmelita kolostor kordonjai mögül nehéz rálátni a valóságra, s ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. (Ő maga mondta néhány évvel ezelőtt, az Ericsson népligeti székházának avatásán, hogy a valóságot magunk felé kell hajlítani.) 

Jó lehet neki: kegyelmi állapot az övé. Nem emlékszik már arra az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor a rendszerváltozás utáni első kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket. Kivonultak akkor is, amikor az Antall-kormány meghirdette a parlamentben a Trianon emléknapot.

Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára leharcolt idős emberré lett Orbánnak. Nagyobb gond, hogy sokan mások sem akarnak emlékezni. Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek, a sajátos körülmények között megvásárolt Gripenek, vagy az, amikor hősünk első miniszterelnöksége idején a Sárazsadányban tartott „nem-taggyűlésen” azt mondta, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet.

2010-ben Orbán egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért, jobb (szebb?) jövőt, élhetőbb életet ígért a magyaroknak. Az emberek pedig hálásak voltak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jött valaki, aki végre ígért is valamit. Láttuk, mi lett mindebből: az Európai Unió átlagánál háromszor magasabb infláció és korrupció, ameddig a szem ellát.

Orbán Viktort hatvanadik születésnapján Orbán Ottónak (figyelem, nem családtag, csak névrokon!) az első Orbán-kormány idején, 1999-ben írt versével köszöntjük.

A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett
könyvlapok