Pedagógussztrájk likvidálva. A mozdonyvezetők következnek?

Dr. Dávid Ferenc       2022. február 13. 08:45 2022. feb. 13. 08:45

A pénteki (február 11-i) Magyar Közlönyben megjelent 36/2022. (II.11.) sz. kormányrendelet gyakorlatilag ellehetetleníti a sztrájkot az oktatási intézményekben. A sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és középiskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre. Előírás, hogy minden gyermek, illetve tanuló csak azokkal a társaival tartózkodhat egy helyiségben a felügyelet biztosítása során, akikkel a sztrájkot megelőzően is egy csoportba, illetve osztályba tartoztak – vagyis ezek összevonása sem lehetséges ideiglenes jelleggel. A hivatalos indok itt is a járvány terjedése elleni védekezés.

Néhány megjegyzés:

  1. Egészen elképesztő kormányzati reakció, hogy a pedagógusok sikeres figyelmeztető munkabeszüntetését követően, a végrehajtó hatalom – visszaélve a járvány miatt vészhelyzet adta jogi lehetőséggel – rapid módon felülírt és annulált egy olyan sarkalatos törvényt, amely biztosítja a munkavállalók nagyobb számának egyik alapjogát, a szervezett munka-beszüntetést. Kicsinyes és durva lépésnek tartom, amely jól tükrözi, hogy mit is gondol a hatalom a gyermekeink oktatásával/nevelésével foglalkozó pedagógusokról.
  2. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) végre példaértékűen összefogott és hatásosan megmutatta a pedagógus társadalom erejét, és kifejezte e közalkalmazotti réteg elkeseredését. Megfogalmazták kéréseiket, és ezeket békés módon érvényesíteni akarták. Jellemző, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem engedte be a tanárok képviselőit a minisztérium épületébe, ezzel is jelezve, hogy sem közhatalomként, sem pedig munkáltatóként nem kíván érintkezni a munkavállalók képviselőivel. Ez a pökhendi magatartás „olaj a tűzre”, az egyre öntudatosabbá váló pedagógusok várhatóan még elszántabban, még határozottabban fognak szembefordulni állami munkáltatójukkal.
  3. A munkabeszüntetést megelőzően, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) nagybetűvel hirdette honlapján, hogy „A Nemzeti Pedagógus Karnak a sztrájkkal kapcsolatban nincs hivatalos álláspontja.”  A kényszersorozással létrejött köztestület (minden pedagógus köteles tagja lenni) tehát hanyag eleganciával közli a nyilvánossággal, hogy nekik nincs véleményük/álláspontjuk egy országos munkabeszüntetéssel kapcsolatban. Az NPK előkelő idegenként viselkedik, és nem is érdekli, hogy 20-25 ezer tagja hevesen protestál. 
  4. A bevezetőben említett – pénteken közzétett – rendelettel összefüggésben sem hallottam a Pedagógus Kar véleményét, esetleg tiltakozását. Tényleg nem érdekli őket, hogy a százezernyi – érdekkörükbe tartozó – munkavállalónak hogyan alakul a jövőbeni sorsa, munkabére és munkaügyi helyzete? Miféle köztestület az, amelyik nem törődik (kötelező) tagságának problémáival? Mi szükség van a Nemzeti Pedagógus Karra, ha csak asszisztál a kormányzati döntésekhez, és teljesen hidegen hagyja az alulfizetett pedagógusok jajkiáltása?

Mi jöhet még ezután? Hallom, hogy a mozdonyvezetők is mozgolódnak, tehát sztrájkveszély van a Magyar Állam Vasutaknál. Elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék jogszerűnek állapította meg a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) március elejére tervezett munkabeszüntetését. Izgatottan várom a kormányzati ellencsapást. Lehet, hogy hétfőn a masiniszták sztrájkjogát is elveszik? Tényleg vészhelyzet van!



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom