Pénteken este normális volt Magyarország
Pénteken este egy normális Magyarországon voltam. Olyan országban, ahol jó volt magyarnak lenni. Ezt az utóbbi években nem mindig mondhattuk el magunkról, sokszor kényszerültünk a szégyenpadra, ráadásul olyan vétkekért, amiket nem mi, hanem a mi nevünkben követtek el. Kirekesztő, másokkal együttműködni képtelen ország lettünk, múltba néző, árvalányhajas, hátrafelé nyilazós nép. Nem ilyenek vagyunk, de egy ideje ilyennek látszunk, mert Magyarország mai urai ilyennek akarnak láttatni bennünket.
Pénteken este néhányan – lehettünk vagy ötvenezren - ismét egy normális országban érezhettük magunkat. A Hősök tere felé tartottunk, de már a Deák téren látni lehetett, milyen sokan vagyunk. A kis földalattinak már az állomása is megtelt, a legtöbben gyalog indultunk el.
Szép kirándulás volt, végig az Andrássy úton. Egy európai Magyarország polgárai – döntő többségében fiatalok – vonultak vidáman és méltósággal. Nem buszokkal szállította őket a hatalom, magától jött mindenki, annak ellenére, hogy a közmédia, amelynek feladata volna minden lényeges ügyről beszámolni, hallgatott a péntek esti eseményről.
Mi a Bajza utcáig jutottunk, onnan nem tudtunk továbbmenni – a Hősök terétől odáig ért a tömeg. Csupa olyan ember állt körülöttem, akik – velem együtt – ismét egy normális, szerethető országban akarnak élni. Volt már részünk benne, talán egyszer megint eljön a mi országunk.
Pénteken este ez a vágyunk teljesült: ha csak rövid időre is, és az országnak csupán egy kis szegletén, egy normális Magyarországon érezhettük magunkat. Egy olyan országban, amely szép és jó hely és normális emberek lakják. Ebben az országban nincs kirekesztés, mert mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik nálunk is szegényebbek, elesettebbek.
Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnt nem pártolják, hanem üldözik. A bűntárs nem kegyelmet kap, a nála is nagyobb gazembert nem tüntetik ki.
A mi országunkban verseny van és nem háború. Nem ellenségek vannak, hanem ellenfelek. A mi Magyarországunk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó hely. Ez a normális, tisztességes, XXI. századi Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja. Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.
Magyarország nem a besúgók, a nyilasból lett kommunista házmesterek országa. Itt a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.
Jó volt pénteken este néhány órára egy olyan országban lenni, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak. Egy olyan helyen, ahol az egypártrendszerből ismert három T – Tilt, Tűr, Támogat – azt jelenti, hogy Tehetség, Tudás és Teljesítmény.
Pénteken este jókor voltam jó helyen. Megyek máskor is, ha hívnak.
