0-3 – avagy építsék meg az Orbán alagutat

Más kérdés, hogy később, jóval a mérkőzés után, sok egyéb is eszébe jut az embernek, főként persze az az őrült politika, amelyet a magyar miniszterelnök a labdarúgás ügyében képvisel, és amihez – akihez – igyekszik csatlakozni mindenki a környezetéből; nehogy már futball-ellenesnek mutassa önmagát. Sokszor leírtam: foci-szerelmesként nem fogom bírálni Orbán Viktort, sőt, kifejezetten tisztelem benne, hogy ott akar lenni minden fontos és kevésbé fontos mérkőzésen. Többször játszottunk is egymás ellen; nem volt olyan helyzet, hogy félvállról vette volna az egyébként amatőr játékunkat. (Jaj, meg ne sértődjön a miniszterelnök; kifejezetten a saját teljesítményemről beszélek, nem az övéről – ide kellene most tenni egy szmájlit…) Szóval a játék szeretete nem politikai kérdés – egészen addig, amíg az nincs a kormányzati filozófia szintjére emelve. Márpedig nálunk ez történt, ez történik, egyesek már-már az aberráció szintjéig próbálnak Orbán Viktor magasságába emelkedni, a foci védelmében.

A legújabb verzió szerint a stadionépítések a nemzeti öntudatot növelik, és a balliberális oldal csakis ezért támadja a kormány stadionépítési koncepcióját.  Deák Dániel, a hatalom által olyannyira preferált elemző, ezt írja a Magyar Nemzetben: „Már egy évtizede tartó sportpolitikának az eredménye, hogy egyre eredményesebb a magyar fociválogatott is, ami nemcsak sportsikereket jelent, hanem hozzájárul a nemzeti identitás erősödéséhez is. Az ünneplő tömegek látványa Budapest utcáin az előző foci Eb meccseit követően minden magyart büszkeséggel töltött el, nagyon sokan ennek hatására döbbentek rá arra, hogy milyen nagy dolog egy nemzethez és egy közösséghez tartozni. Nem meglepő, hogy a baloldali politikusok éppen emiatt a nemzeti identitáserősítő szerep miatt támadják a sportberuházásokat, hiszen ez az ő globalista, a nemzetállamok lebontását célul kitűző szemléletükbe nem illeszthető be.”

A leírt mondatok mindegyike hazugság, mi több: súlyos ostobaság. Az elmúlt tíz év sporttámogatásainak sikereként leírni azt, hogy ezért jutott be a magyar válogatott az Európa-bajnokságra oly mértékű sületlenség, hogy azzal szinte vitatkozni sem érdemes. (Szoboszlai utolsó pillanatban lőtt gólja, nyilván a kormány segítsége nélkül nem jöhetett volna létre…)

De nem is ez az érdekes itt. Deák Dániel, és a többiek, csak Orbánnak akarnak megfelelni. Hogy ezt a miniszterelnök átlátja-e, azt nem tudhatjuk, de feltételezem: igen. De azt is át kell látnia: abból az elképzelésből, amellyel a magyar labdarúgást a világ élvonalába akarta emelni, semmi nem valósult meg. Rossz színvonalú bajnokság, közepes, vagy annál gyengébb képességű külföldről idehozott játékosok, semmi eredményt nem produkáló akadémiák, torz pénzügyi szerkezet ( lásd Felcsút gazdagodása), és a nemzetközi mezőnyben mindössze egy-két, na jó, egy klasszis (Gulácsi) – ezt mondhatjuk el valójában az utolsó tíz évről. A portugálok elleni utolsó tíz perc drámaian megmutatta, hogy valójában csak a vak szerencsén múlik válogatottunk viszonylagos sikere, vagy bukása, és e ténynek semmi összefüggése nincs azzal, hogy – egyébként – tiszta szívünkből szurkolunk a csapatnak.  Ezek a játékosok megérdemlik, hogy szorítsunk értük, szurkoljunk nekik. Mert ők is magyarok, épp úgy, mint valamennyien. Azok is, akik – egyébként –semmivel nem értenek egyet, amit e téren a kormány(fő) művel.

Még azzal sem, hogy külön alagutat terveztek építeni a VIP-személyek – értsd: Orbán Viktor – részére, hogy ne kelljen a néppel vegyülniük. Szeretném itt és most bejelenteni: építsék csak meg azt a mélyutat. Nem mintha túl sokszor kellene majd telt házas meccseken részt vennünk, de, ha mégis: ne kelljen már több ezer embernek a vasrácsok közé szorulnia, csak azért, mert meg kell várniuk, amíg Orbán Viktor és sleppje el nem hagyják autóikkal a stadiont. Az a pár milliárdocska, amit erre fordítanának, tényleg elenyésző összeg az eddig elköltöttekhez képest.