A színművészeti és a zaporozsjei kozákok

A levél hangneme azért mégsem annyira tatjánás. Talán inkább a szultán levelére emlékeztet, amelyet a zaporozsjei kozákokhoz írt. 1675-ben IV. Mehmednek háborúzni támadt kedve, mert anélkül ugyebár oda a tekintélye. Vannak ilyen uralkodók, akik a folytonos háborúskodásra építik uralmukat. A lengyelekkel szemben éppen kudarcot vallott, de hogy háború nélkül ne maradjon, a zaporozsjei kozákokat akarta hódoltatni. Szakasztott mint a lövészkancellár, levelében ő is kíméletes bánásmódot ígért, ha elismerik a hatalmát.

Az ezredes is „büntetlenséggel" kecsegteti azokat, akik „nevüket is vállalva nyilatkoznak ...a SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról". Különben a dolgozók „munkajogi felelősséggel" tartoznak (azért a sztrájktörvényt elolvashatta volna előtte). A hallgatókat pedig épp most fenyegette kizárással. „Ha valaki elutasít egy (az ezredes szerint) legitim helyzetet, akkor annak nyilvánvalóan máshol lesz a helye".

Igazi szultáni szöveg. Bár az eredeti egy kicsit cirkalmasabb volt. „Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura,...a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, példátlan lovag,... magának Istennek bizalmasa...megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal ne merjetek nyugtalanítani."

Nem is értem, a mi ezredesünk ehhez képest miért szerénykedik. Pedig ő is a „Tündöklő Porta" embere, a mi kisistenünk „földi helytartója", „magának Istennek bizalmasa", „példátlan lovag", (hol van még példa lövészkancellárra művészeti egyetemen?!). És neki sem tetszik, hogy a magas Portát „nyugtalanítani merik".

De ő szerény, mint az ibolya. Lövészibolya. Épp csak azt hirdeti ki, hogy a tanköztársaságnak ezennel vége. Katonaember, ami a szívén, az a száján. A főnöke annak idején nem mondta ki ilyen nyíltan, hogy az országban a köztársaságnak vége. Bár „az infrastruktúrát és a pénzügyi feltételeket" ő sem biztosította a működéséhez, ahogy ezt jelentette be az ezredes is. Az internetet már ki is kapcsoltatta. Villany, víz még van, meglátjuk, meddig. Sőt, megtiltotta „a kép- és hangrögzítő eszközök használatát". Egy filmeseket is képző egyetemen. Eddig a tanköztársaságban folyt tanítás, de most már tényleg nem tud.

Dörgedelmekkel illeti a tanárokat és diákokat, mert nem tárgyaltak vele. Megjegyzem, a zaporozsjei kozákok sem tárgyaltak a szultánnal, mert úgy tartották, nincs köze az ő földjükhöz.

De az ezredes még csak nem is szultán. Szolga, és nem parancsnok. Nem dönthet semmiben. Mintha a halálos ítélet kimondása után a hóhérsegéd fecsegne „tárgyalásról" a kivégzendővel. Ki hiszi el neki, hogy rajta múlik, végrehajtja-e az ítéletet!

Úgy emlékszem, Deákék sem Haynauval vagy Bachhal tárgyaltak a kiegyezésről. Ahhoz Ferenc József akarata kellett.

A zaporozsjei kozákok feleltek a szultánnak. A jelenetet Repin híres képén láthatjuk. Sajnos nem idézhetem, mert csupa szalonképtelen kifejezést tartalmaz, az „ördög rablótársának", gonosztevőnek nevezik a szultánt. Még a legfinomabbnak ez a minősítés mondható: „Hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt se bírsz agyoncsapni!" (Bocsánat.) Ennyit a páratlanságról és a sündisznókról.

A lényeg félreérthetetlen: „a seregedtől nem félünk, földön és vízen megütközünk veled".

A színműsök szerencsére jólneveltek. A sajtótájékoztatójukon határozottan, de kifogástalan modorban utasították el a magát szultánnak képzelő kancellárt.

Csak a történet kereksége érdekében említem, hogy IV. Mehmed ezek után nem támadta meg a kozákokat. Persze háborúskodás nélkül nem bírt létezni, de pár évvel később, jobbnak látta inkább Bécset célba venni. Pechjére: ezzel annyira feldühített mindenkit, hogy erős szövetség alakult ellene, és Magyarország is felszabadult.

Na, ezért nem jó, ha egy szultán túl sokat levelezget. Még a végén megszabadul tőle az ország.