Bérbarométer 2021.
A Hírklikk felületén jelent meg 2020. december 28-án „Bérbaj” című írásom, amelyben a következő prognózist adtam: „úgy érzékelem, hogy a munkaadók és a munkavállalók próbáltak egymáshoz közeledni, de a kormány hathatós segítsége nélkül nem fognak „összeérni” a számok. A mai napig bezárólag a kormány ölbe tett kézzel szemlélte az elkeseredett felek viaskodását, holott a tarifa-értékek vonatkozásában a teljes közszolgálati szféra is érdekelt, nem beszélve arról, hogy ma Magyarországon a legnagyobb munkáltató az állam. Vélhetően csak akkor fog elmozdulni a tárgyalás a holtpontról, ha jövedelemszabályozási eszközzel segítik a felek közeledését, és az egyezség megkötését. Egyszerűbben: január 1-jei hatállyal oly’ mértékben kell csökkenteni az élőmunka-terheket, hogy mind a munkaadók, mind pedig a dolgozók képviselői vállalhatónak tartsanak egy köztes értékben történő megállapodást.”
Szomorúan konstatálom, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán nem született megállapodás a két kötelező legkisebb bértarifa – a minimálbér és a garantált bérminimum – új értékeiben. Változni fog az összeg, hiszen a minimálbér havi bruttó 161.000 forintról bruttó 167.400-re emelkedik, a garantált bérminimum pedig 210.600 forint helyett a jövőben 219.000 forint lesz, 2021. február 1. napjától. Ez éves szinten (11 hónappal számolva) mindkét bértétel esetében 3,6 százalékos növekedést jelent.
Hetek óta világos mindenki számára, hogy a versenyszféra legnagyobb munkavállalói érdekképviselete (a Magyar Szakszervezeti Szövetség, továbbiakban: MASZ) nem fogad el éves szinten öt százalék alatti értéket, így aztán senkit nem érhetett meglepetésként, hogy a négy százalékot sem elérő ajánlatot el fogják utasítani. Három munkaadói szövetség (ÁFEOSZ, MGYOSZ, VOSZ), két szakszervezeti konföderáció (Munkástanácsok, LIGA) és a kormány dűlőre jutott a fent közölt értékekben, de a MASZ – 2015. és 2018. után – immár harmadik alkalommal nem adta nevét a legújabb bérpaktumhoz.
Rossz hír ez, nagyon rossz hír, mert
– Az egyébként is „konszenzus-hiányos” magyar társdalomban egy országos bérmegállapodásnak nem csak gazdasági, hanem szimbolikus jelentősége is van. Azt sugallja, hogy a nagy jövedelem-tulajdonosok (munkaadók, munkavállalók és az állam) viták és ellenérdekeik dacára is képesek olyan egyezséget kötni, amely emberek millióinak jelent jövedelempozíció javulást úgy, hogy a vállalkozások verseny-és költségviselő képessége nem roppan meg. Persze tudjuk, hogy lesz új minimálbér, lesz új garantált bérminimum, de az nem országos megállapodáson alapul, hiszen a legnagyobb hazai szakszervezet elégtelennek ítéli a 2021. évi továbblépést, és ezért nem is írja alá az idevonatkozó dokumentumot.
– A kormányzati oldal (Innovációs és Technológiai Minisztérium, továbbiakban: ITM) végig „előkelő idegenként” szemlélte a vállalkozási és a munkavállalói érdekképviseletek elkeseredett alkudozását. Az illetékes miniszter és államtitkár több mint két hónapon keresztül csak statiszta szerepet töltött be, akkor, amikor rendkívül nagy szükség lett volna a központi segítségre, beavatkozásra. Már csak azért is illett volna aktivitást mutatni, mert az állam Magyarország legnagyobb munkáltatója, és a költségvetési szférában is van 250-300 ezer minimálbéres illetve garantált bérminimumos dolgozó. Ez sem ösztönözte azonban az ITM delegációját érdemi cselekvésre, és az volt érzékelhető, hogy a kormánynak szinte mindegy, hogy lesz bérmegállapodás, vagy sem.
– Mindannyian tudjuk, hogy a többszörösen „fejre állt” 2020. és 2021. évi költségvetésből 150-200 milliárd forintos „injekcióval” elő lehetett volna segíteni egy háromoldalú országos bérmegállapodást. Az elmúlt negyedévben több ezer /!/ milliárdos tételek kerültek lekötésre (csak példaként: Nemzeti Atlétikai Központ: 192 milliárd, Budapest-Belgrád vasútvonal: 82 milliárd, Nemzeti Hauszmann Terv: 81 milliárd, Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. beruházásai: 20 milliárd, tatabányai multifunkciós csarnok: 16 milliárd, szegedi kézilabdacsarnok: 11 milliárd forint stb.), de az ehhez képes bagatell összegnek tekinthető 200 milliárd forintot nem volt hajlandó beáldozni a kormány az eredményes bérmegállapodáshoz, amit adó- és/vagy járulékfizetés formájában ott hagyhatott volna a vállalkozásoknál. Ebből a passzivitásból és ostoba fukarkodásból merek arra következtetni, hogy a magyar kormányt egyáltalán nem izgatta, hogy milyen eredményekkel zárul a több hónapos tárgyalássorozat. Figyeljenek! 2021. őszén-telén (tíz hónap múlva, a választási kampányban), a miniszterelnök olyan bérajánlattal fog előállni, amelytől minden szakszervezet és munkavállaló örömkönnyeket fog ejteni.
– Csalódottak vagyunk, ugyanis ismét cserben hagytak milliónyi munkavállalót, és százezernyi kisvállalkozót. A legelesettebbeket, a legvédtelenebbeket és a leginkább támogatásra szorulókat. Nagyon rossz ezt leírni, de az elmúlt három hónapos alkufolyamat eredménye azt mutatja, hogy a végrehajtó hatalom számára az érdekegyeztetés csak szükséges rossz, legjobb esetben cirkuszi parádé.
Nem vagyok híve az egymásra mutogatásnak, de azt azért tisztázzuk, hogy az érdekegyeztetés keretét, a szociális párbeszéd szabályait és a mozgásteret kizárólag a kormány határozza meg. Látva a munkavállalók és munkaadók sanyarú helyzetét – jövedelem-szabályozási eszközökkel – segíteni lehetett volna a kutyaszorítóba került feleken. Ez nem történt meg, hagyták a tárgyalásokat kudarcba fulladni, nem húzták ki a szociális partnereket a pácból, pedig volt rá lehetőségük.
Ehelyett csak azt hallottuk, hogy a kormány háttérbe vonul, és a szakszervezeti és vállalkozói szövetségek egyezségéhez kész csatlakozni. Egy olyan megállapodáshoz, amihez hathatós központi segítség nem jöhetett, és nem is jött létre. Kár, kár, nagy kár! Igen, ezek után sajnos már csak károgni lehet.
