Könnyes, álságos üzenetekkel búcsúzott a Fidesz Szájertől

Föld S. Péter 2020. december 2. 10:26 2020. dec. 2. 10:26

November 29-én Szájer József közleményt juttatott el az Origóhoz, amelyben bejelentette lemondását Európai Parlamenti képviselői posztjáról. A Fidesz még aznap, ugyancsak közleményben mondott köszönetet a képviselőnek európai parlamenti munkájáért, majd december elsején Szájer újabb közleményt adott ki. Ebben elnézést kért családjától, kollégáitól és választóitól. Még ugyanazon a napon a Fidesz azt közölte a nyilvánossággal, hogy Szájer „döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól.” Hogy miért kellett Szájernek bocsánatot kérnie, amiért állítása szerint belefáradt a küzdelmekbe? Az alábbiakban bemutatjuk, ami a hazug, álságos szövegek mögött van.

Szájer az Origóhoz eljuttatott első közleményében a következőket írta november 29-én: „Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcra kész állapotban kell lenniük. Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként. Ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választóim érdekeit képviselni… A jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kívánom folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladataimat az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogom teljesíteni. A konkrétumokról később adok tájékoztatást."

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja még aznap közleményt juttatott el az MTI-hez. „Mi, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának tagjai a magunk és a teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren.”

December elsején, kedden, Szájer József újabb közleményt adott ki, ennek szövege a következő: „Vasárnap bejelentett lemondásommal levontam a személyes és politikai következtetést. Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.

A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam. A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek.

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint Extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról, hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem.

Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.”

Szájer szövegére a Fidesz még aznap újabb, ezúttal az előzőnél is rövidebb közleménnyel válaszolt: „Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott Európai Parlament-i képviselői tisztségéről. Az egyedüli helyes döntést hozta meg. Döntését tudomásul vesszük, mint ahogy tudomásul vesszük azt is, hogy bocsánatot kért családjától, a politikai közösségétől és a választóktól.”

A valóság ezzel szemben az, amit már szinte mindenki ismer, különösen azok, akik nem a Fidesz számára kínos és kellemetlen eseteket rendre elhallgató közmédiából, valamint Orbán Viktor lakájmédiájából, hanem a tisztességes sajtóból tájékozódnak. Vagyis, Szájer nem azért mondott le, mert belefáradt a politikai küzdelmekbe és a jövőben „távlatosabb szellemi munkát” szeretne végezni, hanem azért, mert a belga rendőrség rajtaütött egy szexpartin, ahol drogokat is fogyasztottak, és amelyről a rajtaütés hírére Szájer József az ereszcsatornán keresztül próbált meg elmenekülni.

Nem házibuli volt tehát, ahogyan azt a képviselő állította, hanem szexparti, amelyen a tudósítások visszafogott megfogalmazása szerint „döntően férfiak vettek részt”. Utóbbit azért is – pontosabban: csak azért – érdemes megjegyezni, mert Szájer pártja, a Fidesz, elszánt és kérlelhetetlen küzdelmet folytat a másság ellen. Olyannyira, hogy nemrégiben az eredetileg Szájer Ipad-jén írt és a gránitnál szilárdabbnak mondott Alaptörvény immár kilencedik módosításában azt rögzítették, hogy az apa férfi, az anya nő. Ennek fényében kell értékelni, hogy Szájer egy többségében férfiakból álló szexpartin vett részt, magyarul egy meleg-partin, ahol az elsődleges élvezetek mellett, drogokat is fogyasztottak. S bár Szájer állítása szerint ő nem fogyasztott drogot, a belga rendőrség talált a táskájában a tudat módosítására alkalmas szert, amelyről a képviselő azt mondta, hogy nem az övé, és nem tudja, hogy került oda.

Vagyis, mind a Szájer által előadott verzió, mind a Fidesz emelkedett hangú és szomorú búcsúja hamis és álságos. Nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó eset, amikor a Fidesz, vagy annak valamelyik politikusa vizet prédikál, és bort iszik. Akiknek most az jutna az eszébe, hogy Szájer Józsefnek a Fideszből is távoznia kellene, azokat higgadtságra intenénk. Épp ellenkezőleg: Szájernek, Demeter Szilárdnak és a többi szexuális, vagy gazdasági ragadozónak a Fideszben van a helye. A Fidesz – az általa használt lózungokkal ellentétben – ugyanis nem konzervatív és nem keresztény párt, demokratikusnak pedig már nagyon régen nem mondható.