Parragh újabb őrülete

Bánó András 2020. november 17. 17:50 2020. nov. 17. 17:50

Kibújt a szög a zsákból: Parragh László javaslatáról kiderült, hogy nem a gazdaság feltételeinek javítása, hanem az önkormányzatok helyzetének ellehetetlenítése vezérli. Elsőre még csak egy évre javasolta, hogy függesszék fel az iparűzési adót, legújabb őrületében már két évnél tart, sőt, már az idénre befizetett adót is „lelakhatóvá” tenné.

Rosszindulatában ennél is továbbment. Azt javasolja a kormánynak, hogy fagyasszák be a többi önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemet is, így az ingatlan-, az idegenforgalmi-, az építmény- és a kommunális adót. Azt gondolja ugyanis – csak idézem a közmondást: ki mint él, úgy ítél –, hogy az önkormányzatok (különösen a fővárosi) bosszúból az egyéb adókat emelni akarják az iparűzési adó elmaradása miatt.

Ez már egy fideszes polgármesternek is sok volt! Szakmaiatlan, átgondolatlan, rossz és a településeket is ellehetetlenítené – így foglalható össze Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármesterének véleménye az iparkamarai elnök által megfogalmazott javaslatról. A polgármester felhívta Parragh László figyelmét, hogy az élet minden területén használják azokat az adóforintokat, amelyek az iparűzési adóból érkeznek be. Ebből kifolyólag, ez a javaslat nem a településeknek, hanem az ott élőknek fájna igazán – tette hozzá a városvezető. Idézem Cser Palkovicsot: „Én azt kérem a kamara elnökétől, hogy ha ilyen kérdésekben megfogalmaz javaslatokat, akkor bátran emelje föl a telefont, és kérjen segítséget azoktól, akik az önkormányzatokhoz értenek”.

Ha Parragh valóban Orbán Viktor meghosszabbított karja ebben az ügyben, akkor nincs több kérdés. Ha viszont – mint ő maga nyilatkozta – mindez a saját ötlete, és senki nem presszionálta, akkor gondolkozzon el egy kicsit, hogy valóban jó úton jár-e?

Van még egy lehetőség: induljon el egy polgármester-választáson, és ha megválasztják, tapasztalja meg a saját bőrén, hogy milyen hülyeségeket javasol.