Vajda Zoltán: ha már a statisztikának sem lehet hinni, az egy banánköztársaság szintje

HírKlikk 2023. december 12. 08:15 2023. dec. 12. 08:15

A magyar gazdaság három ember szakmainak álcázott, valójában durván személyeskedő, nyilvános vitájának esett áldozatául – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Vajda Zoltán. A parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke Matolcsy György jegybankelnökről, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről és Varga Mihály Pénzügyminiszterről beszélt. Ez a három ember sokat dolgozott együtt, hol az egyik volt a főnök, hol a másik, de mindháromnak a mandátumukból adódóan még gazdaságpolitikai céljai is lehetnek, de mindhárman szeretnének Orbán fülébe duruzsolni, gazdasági megmondóemberek lenni – fogalmazott.

Vajda Zoltán emlékeztetett, Orbán Viktor a jobbkezének nevezte Matolcsyt, most ezt levágta és így eldőlni látszik, hogy Nagy Márton a gazdasági tótumfaktum, aki szerint a nagy nyomású gazdaság, a gazdasági növekedés a lényeg, nem számít, hogy a költségvetés szétesik, nagy hiánya lesz – és az infláció sem. „Az a döntés, hogy a gazdasági kabinet éléről leváltották a pénzügyminisztert és helyette Nagy Márton lett, ez még elfogadható, de az nem létezik sehol, hogy a pénzügyminiszter nem tagja a gazdasági kabinetnek, ez abszurdum. Jogilag még pénzügyminiszter van és Pénzügyminisztérium is van, de a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztériumot Nemzetgazdasági Minisztériumnak fogják hívni, és ez egy barátságtalan üzenet Varga Mihály felé, hogy a korábban az általa vezetett minisztérium nevét kapja meg a vetélytársa.” 

(Varga Mihály 2013 márciusától 2018-ig a második és a harmadik Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt, 2017 márciusától a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. 2018-tól pénzügyminiszter, 2018–2022 között gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes, 2022-től ismét pénzügyminiszter – a szerk.)

Vajda Zoltán szerint az sokkal nagyobb dolog, hogy Varga Mihály döntési jogköre, autonómiája vagy szuverenitása teljesen megszűnik. „Létrehoztak egy költségvetési előkészítő munkacsoportot, amelyet Varga Mihály ugyan vezethet, de kisebbségben marad.”

Hallatlan, hogy az adópolitika kikerült a Pénzügyminisztérium hatásköre alól

Látszólag a költségvetés felelőssége még ott maradt, de valójában már az sem, eddig a pénzügyminiszter és a Pénzügyminisztérium mondhatott véleményt a költségvetésről, most pedig ez a sóhivatal-munkacsoport, amelynek tagja Rogán Antal propagandaminiszter, aki a titkosszolgálatok felett is őrködik, de mi köze van a költségvetéshez Orbán Balázsnak, Orbán Viktor kabinetvezetőjének – részletezte Vajda Zoltán. „Szerintem az a baj Varga Mihállyal, hogy próbálja a költségvetést egyensúlyban tartani, míg Nagy Márton nyomja a gazdaságot és ennek két áldozata lesz, nem fog tudni az infláció olyan ütemben csökkenni, hogy jövőre öt-hat százaléknál lejjebb tudnánk kerülni, és a költségvetési egyensúly, amelynek már most is látjuk jeleit. Az idei költségvetés már harmadszor esik szét.”

A szakember szerint az egy közgazdasági axióma, hogy vagy a gazdaság növekedését lehet erőszakolni, vagy az inflációt csökkenteni és nem lát olyan közgazdasági tankönyvet, ami ne erről szólna. 

Jövőre már a maastrichti kritériumnak megfelelés kritikus lesz, azt már komolyan fogja venni az unió az a bizonyos három százalék, ami jövőre 2,9 százalék lesz, mutatott rá az államháztartás hiányára.

(A maastrichti kritériumok szerint a tagország inflációja legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország inflációjának átlagát, az államháztartás hiánya nem lehet nagyobb a GDP 3 százalékánál, Az államadósság nem lehet nagyobb a GDP 60 százalékánál – a szerk.)

Már most látszik, hogy az 5,2-es hiánycél sem fog teljesülni, nagyon magas lesz a költségvetési hiány és az infláció csökkenésének üteme be fog ragadni – összegezte Vajda Zoltán. „Előbb-utóbb a pénzügyminiszter helyzete tarthatatlan lesz, mert ő lesz felelős, ha a költségvetés szétesik, hiszen hozzá tartozik, de semmilyen ráhatása sincs, hogy megvédje a költségvetést.”

Más ebben a helyzetben lemondana, de a Fideszben ez nem olyan könnyű

Sajnálatos, hogy egy emberarcú fideszes partvonalra kerül, mert ha magas a költségvetési hiány, akkor magasabb lesz az államadósság, amit finanszírozni kell és a kamatokat mi, magyar emberek fizetjük – tette hozzá a szocialista politikus.

Gyanús a 9,9 százalékos infláció, ez olyan, mint amikor a pamut zokni 999 forint és azt szeretnék elhitetni velünk, hogy az nem ezer forint

Vajda Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy érdekes módon, pont, amit a miniszterelnök kitalált, azt sikerült kihoznia a KSH-nak, és az adatközlésben már az is gyanús volt korábban, hogy az előző negyedéves GDP adatot érdemben módosították. „Szokott olyat csinálni a statisztikai hivatal, hogy az előző negyedévet picit pontosítja, de hogy pont úgy sikerült módosítani, hogy az előző negyedév az nulla legyen, hogy mondhassuk azt, hogy a recesszió egy negyedévvel rövidebb ideig tartott, nekem ez is gyanús volt.” Hozzátette, érdemben nem szoktak negyedéves adatot módosítani, de azt ne felejtsük el, hogy a KSH-nak Rogán Antal által kinevezett új elnöke van nyár óta.

„Bizony felmerült bennem, de el szeretném hinni, hogy nincs olyan, hogy a statisztikai adatközlésbe a politika közvetlen vagy közvetett módon belenyúljon, mert ha eljutunk oda, hogy a statisztikának nem lehet hinni, akkor egy banánköztársaság szintjére süllyedünk és egyrészt nem szeretnék ilyen országban élni, másrészt külföldi befektetők nem szoktak finanszírozni banánköztársaságokat.”

Hozzátette, most kihozták a „kerek” 7,9 százalékos inflációt novemberre, de szeretné azt hinni, hogy nem nyúlnak bele, mert annak rövid időn belül drámai következményei lesznek.

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom