Kinek a fa**át tisztelhetjük benne?

Tüttő Kata 2016. február 25. 10:10 2016. feb. 25. 10:10

A mai napig sokszor szóba kerül, hogy mi nők mégis mit balhézunk ezzel a feminista egyenlősdivel, amikor már mindent elértünk amit nagyanyáink akartak. Szavazhatunk és már nem kell kézzel mosni a pelenkát sem, hiszen a férfiak voltak olyan rendesek, hogy feltalálták nekünk a mosógépet. A politikában, meg nyitva a pálya, minek a kvóta, tessék teljesíteni.

Nem, ez a mostani írás nem egy mélyelemzés a nőmozgalom legnagyobb problémáiról, hanem csak felvillantja egy "apró", színes, ám annál jellemzőbb tünetét annak, hogy azért még nincs itthon minden rendben ebben a női-férfi esélyegyenlősdiben, a nőkről való gondolkodásban.

Van két jellemző mondat, ami nagyon beégett az elmúlt sok-sok évből az emlékezetembe.
Egy választás előtti kötetlenebb beszélgetésben szóba került, hogy mégis kik lehetnek jelöltek, kiben van ambíció, sorolták a neveket...

És akkor az egyik jelöltnél felcsendült, az egyébként tipikus kérdés, ha politikusnők kerülnek szóba férfitársaságban:
"Mégis kinek a fa**át tisztelhetjük benne?"

Ez az a kérdés, de inkább állítás, ami szinte mindig felmerül, helyzettől függően, kimondva-kimondatlanul, mert egy nő mégis hogyan másképp keveredne a férfiak asztalához, mint valakinek a csatolmányaként?
Két esetben nem: egyrészt ha a válasz egyértelmű, vagyis az illető nőt köztudottan megjelölte már egy "alfa". Akkor csak annyi, hogy a nő neve mellett megjelenik a férfié is, akihez "tartozik" és akinek nyilvánvalóan köszönheti a státuszát.

A másik eset az a nő, akit ugyanezen férfiak már "túlkorosnak" minősítenek. Ezt a státuszt egy politikustársnőm összegezte:
"Tudod Kata, azért mondják rám hogy alkoholista, mert kurvának már öreg vagyok."

Nincs olyan általam ismert politikusnő (magamat is beleértve) akiről ne keringenének történetek...
Még csak nem is az a lényeg, hogy ezeknek a történeteknek a nagy része hazugság.
Amíg ezek a legendák a férfiak "értékét növelik", a vadászó, trófeagyűjtő férfi szerencsére erősen kopó eszményképe okán, addig - az általános gondolkodásmód miatt - az érintett nők hiteltelenítésére, leminősítésére alkalmasak, nem is beszélve a személyek tárgyiasításáról, meg, hogy ezek a pletykák mi kárt okozhatnak a magánéletükben.

Nem, ebben ma számomra az az elkeserítő, hogy sokak számára egy nő a mai napig csak egy (vagy több) férfival való viszonyában értelmezhető.

És akkor kicsit didaktikusan a lényeg:
- a nők a férfiakhoz hasonlóan önmagukban is értékesek
- a férfiakhoz hasonlóan a nők teljesítménye szempontjából nem lényeges, hogy van-e gyerekük, férjük, aranyhaluk és tudnak-e főzni
- a címadó kérdés SÉRTŐ

Karácsony körül jelent meg az egyik hírportálon egy politikusokkal készített - gondolom viccesnek szánt -, videósorozat, ami pár percben az esszenciáját adta annak amivel bajom van. Vagyis, hogy mennyire más mércével mérjük a férfiakat és a nőket. A egyik részben szereplő vezető női politikus töményen kapta meg, hogy "láthatóan nincsenek férfire utaló nyomok a lakásában; és ugye biztos nem azért szingli, mert gyengén teljesít a konyhában; meg, hogy húzott-e határt, hogy hány éves koráig akart gyereket." Majd a riporter finoman felvezette a "másik kérdést" azaz, hogy szokott-e esténként egyedül iszogatni miközben újra és újra megnézi a Sissi-t?

Szóval úgy voltam ezzel a "humoros" videóval, mint az öreg székely a favágós viccben.
"Székely és a fia elmennek fát vágni, a gyerek azonban megunja apja folytonos okoskodását és kötekedését és belevágja a fejszét az apja hátába. Az öreg összeesik, vergődik, majd megkérdezi a fiát:
- Fiam, ez direkt vót, vagy csak úgy viccből?
- Ez nagyon is direkt volt, édesapám - mondja a gyerek.
- Akkor jóvan, mert viccnek eléggé durva lett volna."