Egy kitüntetés margójára

Dr. Dávid Ferenc       2024. október 8. 09:25 2024. okt. 8. 09:25

A hír: a Magyar Batthyány Alapítvány idén ötödik alkalommal ítélte oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- díjat. A 2024. év kitüntetettje: Lezsák Sándor költő, tanár, politikus, aki vasárnap (október 7-én) Budapesten, a Fiumei úti sírkertben tartott ünnepségen vette át a díjat, ahol bemutatták az aradi vértanúk emlékére kibocsátott emlékérmet is. Az Alapítvány korábbi döntése szerint a mártír miniszterelnök nagyszerű feleségének emlékére is alapítottak díjat, amelyet csak hölgyek kaphatnak.

Őszintén mondom, nem nagyon szoktam foglalkozni a kitüntetések odaítélésének rendjével, és az sem izgat különösképpen, hogy egy – még érvényes mandátummal rendelkező, politikailag aktív – parlamenti képviselő (az Országgyűlés jelenlegi alelnöke) kapta az elismerést. Mivel a díjat nem régen alapították, gyorsan visszanéztem, hogy „férfiágon” az elmúlt években kik részesültek ebben a megtiszteltetésben:

2024.              Lezsák Sándor
2023.              Vizi. E. Szilveszter
2022.              Martonyi János
2021.              Kónya Imre
2020.              Balog Zoltán

Az alapítók szándéka szerint az Alapítványnak nem csupán az a célja, hogy erkölcsi zsinórmértékként maguk és mások elé állítsák a volt miniszterelnököt és feleségét, hanem az is, hogy elősegítsék a magyar nemzet előrehaladását. Ezért hozták életre a díjat, amelyet minden évben ketten kapnak meg, egy férfi és egy nő. Olyan emberek, akik a nemzetért, a közösségért, a családért, a magyar földért és a hitért tesznek. A négy évvel ezelőtt (2020-ban), első alkalommal odaítélt gróf Batthyány Lajos-díjat Balog Zoltán református lelkész, az Emberi Erőforrások minisztériumának volt első embere kapta, aki ott volt a Batthyány-örökmécsesnél tartott ünnepségen is, ahol a Batthyány-leszármazottak mellett megjelent Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is. A díjat Batthyány-Schmidt Margit, az alapítvány elnöke nyújtotta át. A gróf Zichy Antónia-díjat dr. Nagy Natália, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar filológiai tanszék docense érdemelte ki.

Milyen érdekes, hogy az első díjazott az a Balog Zoltán, aki „hasznos” tanácsaival 2024-ben úgy megvezette a köztársasági elnököt, hogy az menten meg is bukott. (Mellékesen a volt igazságügyi minisztert is lesodorta a politikai pályáról.) A sors gonosz fintora, hogy a 2020-as díjátadáson Novák Katalin – még államtitkárként – ott „csápolt” Balog kitüntetési ünnepségén. Balog – a díjon kívül – sok mindent kapott az élettől: volt csúcsminiszter, zsinati elnök, most meg püspökként kell tengetnie mindennapjait. A hívek ájultan hallgatják ezt a „szent embert”, aki alázatos szolgálatot színlelve, még mindig nem akar visszavonulni, holott már nagyon ideje lenne!

Balog Zoltán – többek között a volt köztársasági elnök asszony kíséretének tagjaként – bejárta a világot, és szemmel láthatólag jól érezte magát az egzotikus vidékeken. 2009. és 2019. között a Magyar Polgári Egyesület elnöke is volt. Számtalan pozíciót töltött még be, és amikor létrehozták a gróf Batthyány Lajos díjat, rögtön ki is érdemelte. Mellékesen jegyzem meg, hogy ugyanebben az évben – 2020-ban – a „Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal” nevet viselő magas állami elismerést is megkapta. Évente két kitüntetés mégis csak jobb, mint egy! Eszembe jutott az ismert rigmus: „Még, még, még, még, még, Ennyi nem elég!”      

A Magyar Batthyány Alapítvány – gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és felesége, gróf Zichy Antónia emlékének tisztelegve – támogat minden olyan kiemelkedő és példamutató tevékenységet vagy hősies cselekedetet, mely korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ ad. Ezzel pedig a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerességét és nemzetközi elismertségét, a gazdálkodói tradíciók megőrzését és megújulását, a kisközösségek és a család egységét, a hitbéli és egyetemes értékeket érvényesülését, a tudomány, a kultúra, a művészet és az oktatás fejlődését is erősíti.” (Batthyány.hu)

Balog Zoltán bizonyára valamennyi – az Alapítvány által fent megfogalmazott – követelménynek megfelelt, legalábbis a bíráló bizottság szerint. Természetesen nincs jogom felülírni a négy évvel ezelőtti döntést, és értelme sem sok lenne. De rossz érzéseim azért ugye lehetnek…?



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom