Nobel-békedíjat adnának Orbánnak

A Telegram szavazásán a következő három válasz adható Orbán Nobel-békedíjával kapcsolatban: 1. Igen, kaphat Nobel-békedíjat, 2. Nem, mert ezért a tevékenységért nem jár ilyen elismerés, 3. (a szavazást ismertető Magyar Nemzet szerint jelenleg ezek a vélemények vannak a legtöbben) Orbán nem azért fáradozik, hogy dicséretet kapjon.

Érdemes volna megkérdezni a Telegramtól, hogy ez a szavazás vicc, vagy komoly. Mert, ahogy mondani szokás, viccnek azért kicsit durva. Orbán cinikus hozzáállását az oroszok ukrajnai háborújához a kezdetektől fogva ismerjük, nem véletlen és sajnos nem is meglepő, hogy a, gyerekkórházat is ért hétfői orosz rakétatámadások után meglehetősen furcsán nyilvánult meg. Mindenki láthatta a televízióban a megrázó és egyben végtelenül dühítő képeket, amelyek azután készültek, hogy orosz cirkálórakéták hétfőn több ukrán kórházat is eltaláltak. Az egyikben a támadás idején éppen rákbeteg gyerekek kemoterápiás kezelése zajlott. 

Az Ukrainska Pravda híradása szerint az orosz légicsapáskor 627 gyerek tartózkodott a kórházban, két orvos meghalt, nyolc gyerek megsérült. Orbán, akinek gyermekei és unokái vannak, tudhatta, hogy olyan gyerekek szenvedtek fizikai és lelki sérüléseket a támadásban, akiket a szüleik gyógyulni küldtek oda és nem azért, hogy bombatámadás érje őket. Mindez megrázta a világ normálisan gondolkodó részét, ám a magyar köztévé híradójának az esettel kapcsolatban leginkább arra a tájékoztatásra futotta, hogy az oroszok szerint ukrán légvédelmi rakéta találta el a kórházat. 

A támadást követő napon Orbán Viktor is megszólalt. Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy „a tegnapi Kijev elleni tragikus és szörnyű támadás igazolta a félelmeinket: ahogyan az várható volt, az orosz-ukrán háború kegyetlensége szintet lépett.” Majd üzent Moszkvának és Kijevnek: „Emberek, mi, világbékét akarunk, hagyjátok abba egymás gyilkolását! Kezdjünk el tárgyalni! Vagy legalább értsük meg, hogy nincs megoldás a fronton!”

A szövegértelmezésben kevéssé jártas olvasók számára megvilágítjuk, miről értekezett Orbán. Azzal, hogy Moszkvának és Kijevnek egyaránt üzent, nem először és feltehetőleg nem is utoljára, egyenlőségjelet tett áldozat és agresszor közé. Magyarország miniszterelnöke azonban nem érte be ezzel. Békemissziója közepette arra is szakított időt, hogy interjút adjon a Bild című német újságnak és e beszélgetésben az eddigi alávalóságaira – legszívesebben aljasságot írtunk volna – is rátett még egy lapáttal. „Nagyon kevés ember van a világon, aki többet tud Oroszországról, mint a magyarok és különösen a miniszterelnökük. Én ismerem az oroszokat. Ők mások, mint mi. Más a történelmük, más a kultúrájuk, más az ösztönük és a hozzáállásuk. Másképp értelmezik a szabadságot, és másképp a nemzeti szuverenitást.” 

Ez a szöveg is magyarázatra szorul. Orbán nem az oroszokat ismerheti, hanem csak néhány oroszt. Az oroszok, akárcsak a többi náció, ugyanis sokfélék. Vannak köztük jók és rosszak, tehetségesek és tudatlanok, tisztességesek és gazemberek. Orbán és társai leginkább Vlagyimir Putyin elnököt, valamint Szergej Lavrov külügyminisztert ismerik, velük szoktak időnként beszélgetni. Sőt: Orbán még azzal is előszeretettel dicsekszik, hogy ő az egyetlen uniós kormányfő, aki tud beszélni Putyinnal. (Amúgy ez a kijelentés is pontosításra szorul: más országok kormányfői is tudnának beszélni az orosz diktátorral, de nem hajlandók.)

Fenti megközelítésből az is következik, hogy nem az oroszok értelmezik másképp a szabadságot és a nemzeti szuverenitást, mint mi, hanem azok az oroszok, akikkel Orbánnal és társai kapcsolatban állnak. Az év elején, a máig tisztázatlan körülmények között egy orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij, valamint azok az ismert és ismeretlen ezrek, akiket Putyinék üldöznek, bebörtönöztek és megöltek, szintén oroszok, mégis ugyanúgy értelmezik a szabadságot és a nemzeti szuverenitást, mint azok, akiket Putyin nem szokott kihallgatásra Moszkvába rendelni.