Nyugodtan rohanunk a szakadékba

Ebben a háborúban ugyanis nem csak Oroszország és Ukrajna áll szemben egymással. A globalizáció következtében ez a fegyveres konfliktus már nem áll meg egy kontinens határainál. Miközben valójában mintha nem is lehetne érzékelni.

Na és, ki lesz a győztes és ki lesz a vesztes? Sokan kérdezik ezt tőlem.

Mielőtt erre válaszolnék, van néhány dolog, amit fontos tisztázni. A mostani Oroszország nem a NATO átalakulása miatt indított háborút. Putyin valós célja a birodalom építése, és ennek megvannak a történelmi hagyományai is. 2008-ban az orosz hadsereg napok alatt legyőzte Grúziát, gyorsan elismert két szakadár köztársaságot, Abháziát és Dél-Oszétiát, majd a birodalom részeivé tette őket. Azóta sem foglalkozunk a történettel. 2014-ben következett a Krím, erre talán még emlékezünk. Egy évvel később azt mondta: „Ukrajna független állam, ezt tiszteletben tartjuk” – a világ pedig megkönnyebbült. Már nem számított sem Grúzia, sem a Krím. Van még egy motívum: a szovjet vezetőket mindig is frusztrálta, hogy nem tudják utolérni a Nyugatot. Mindig mondták, hogy előbb-utóbb, de látjuk, hogy mi a vége. És most egy B-motívum: még Kína, a Keleti Birodalom is elhúzott mellettük. Volt szerencsém személyesen is látni: a két ország határán az orosz oldal elnéptelenedett, szinte mindenki a másik oldalon keresi a boldogulást.

Putyin kezében egyetlen eszköz maradt: az erőszak.

Ebben a háborúban biztos vesztesnek látszik Európa. Ez alatt mi nyilván az Európai Uniót értjük, amelyik most nagyon kellemetlen helyzetbe került. Az elmúlt évtizedekben nem sikerült közös kül- és biztonságpolitikát kialakítania. Miközben országai berendezkedtek az orosz gázra és olajra, hiszen ez volt a legkényelmesebb és legbiztonságosabb energiaforrás, leküzdötték politikai ellenérzésüket, sőt, olykor baráti érzelmeket is tápláltak Moszkva irányába. Az újonnan megépült Északi Áramlat-2 pedig tovább erősítette ezt a függést, amit csak fokozott a német atomerőművek bezárása. Most persze van olaj és van gáz, mert a szállítások leállítása egyik oldalról sem olyan egyszerű technikai lépés, mintsem sokan gondolják, és az orosz gazdaságnak jelenleg egyetlen számottevő forrása a nyersanyag. De azért mégiscsak függésben él Európa, és úgy látom, hogy nincs is olyan politikai erő, vagy olyan meghatározó fajsúlyú vezető, aki reális alternatívát tudna kínálni úgy, hogy azt az üzleti körök és az adófizetők is elfogadják. Különböző, sokkal távolibb helyekről kell beszerezni az ipart hajtó üzemanyagot, a cseppfolyósított gázhoz iszonyú pénzekért kell átalakító üzemeket építeni, és egyszerre számos forrással kell majd egyezkedni – mindezt közös európai álláspontként. Az átállás a technika és a szerződések miatt is évekig tart, ez idő alatt továbbra is bizonytalan környezetben működik majd Európa, ami drágábbá teszi a termékeit, majd az orosznál jóval drágább gázzal és olajjal folytathatja a működést. Szóval Európa versenyképessége csökken, vagy pedig egyszerűen tudomásul vesszük: ez a helyzet, így kell élnünk. Nem minden problémára van az életben megoldás.

Nem kérdés, hogy Ukrajna a vesztes oldalon lesz, még akkor is, ha sikerül békét kötnie Moszkvával, és élvezi a világ rokonszenvét, de ez azért kevés lesz. Az országot szétbombázzák, lakosait elűzik, gyárait lerombolják, olyan helyzetet teremt Putyin, hogy még akkor is nehezen állnak talpra, ha formálisan győznek, és mondjuk, kiűzik a területükről az oroszokat. Az ukrán gazdaság újjáépítése, a piac visszaszerzése egyelőre még inkább a vágyakozások világában létezik csak.

Az oroszok is vesztesek lesznek, de majd próbálkoznak eljátszani a döntetlent. Mire Európa le tud szakadni az orosz gázról, ők kiépítik a kereskedelmet India és Kína felé, mert ezeknek az országoknak az ipara bármennyit fel tudna venni az energiahordozókból, és nem is kényesek politikai szempontokra. A szankciók persze sújtják az orosz gazdaságot, de a hatásai csak nyugati szemmel drasztikusak. A 144 milliós Oroszország legnagyobb része eddig is olyan nyomorban élt, hogy amíg a kenyér, a vodka és a benzin ára nem változik, addig nem is érzékelik, hogy a nyugat nem engedi használni a Master és a Visa rendszerét, vagy lefoglalta az oligarchák jachtjait. Az oligarchák Oroszországban amúgy is csak úgy oligarchák, mint magyar barátaik. Nem fognak fellázadni Putyin ellen, mert eszközük sincs rá. Átlagpolgárnak szörnyű ott lenni, de az átlagpolgár fogalma csak a demokráciák világában használatos – ám úgy fest, ott is egyre kevésbé. Az oroszhoz hasonló diktatúrákban csak az számít – közelebbi példák is vannak rá –, hogy a vezér és környezete gondtalanul éljen. Lehet, hogy néhány jachtot lefoglalnak, marad még néhány távoli kikötőkben, az is lehet, hogy egy-egy háborgót felkérnek az öngyilkosságra. Ha Oroszország el is veszíti az ukrán háborút, és kénytelen lenne visszavonulni a határai mögé, az állami propaganda miatt az „átlagoroszok” erről nem fognak értesülni. A központi média valahol a magyar és az észak-koreai modell között működik – aki erről szeretne meggyőződni, elég, ha belenéz a Pravda angol vagy német kiadásába. Moszkvában és Szentpéterváron maradnak néhányan, akik a netről tájékozódnak, háborognak is, de velük nem törődik senki, különösen, miután törvény is tiltja a „rémhírek” terjesztését.

Az Egyesült Államok soha nem veszít. Bár az ukrán újjáépítés részben őket is terheli, de többet nyernek abból, hogy az oroszoknak köszönhetően ugyan, de Európa meggyengül. Az USA élelmiszerben és energiahordozóban is szinte független, őket ezek a vonzatok nem rázzák meg. Ráadásul itt, Európában, majd az ő cseppfolyós gázukat vesszük, közben fegyvereket adhatnak el és tesztelhetnek Ukrajnában, majd részt vesznek a béketárgyaláson. A klasszikus Kissinger-i mondás szerint: „az amerikai külpolitika mindig megtalálja a legjobb megoldást, csak előbb minden mást kipróbál.”

Kína szeretne mindig győztes lenni. Közeledik a pártkongresszus, az elvtársaknak most ezzel kell foglalkozniuk. Nem akarnak nyíltan Putyin mellé állni, Peking és Moszkva soha nem is volt igazi szövetséges, az ő nagyhatalmi gondolkodásukban a „szövetséges” fogalom nem létezik. Már húsz éve megcélozták maguknak Afrika meghódítását, és ez sikerült is nekik egyetlen puskalövés nélkül. Ukrajna és Közép-Európa nekik nem vadászterep, nem is értik egészen, mire ez a nagy felhajtás tankokkal meg emberáldozatokkal pusztán geopolitikai megfontolásokból. Szárazföldi háborúk már csak a történelemkönyv lapjain léteznek, mit akar ez a Putyin? És még jó, ha Biden nem kavar bele. A gőgös kerekszeműek nem bírnak magukkal. Éppen elég bajt hozott a világra a vírus, keserves munka lesz a szétzilált láncokat újra összefűzni. Ha egyáltalán.

Az Ali Expresstől továbbra is lehet világítós cicanyakörvet rendelni. Nyugodtan rohanunk a szakadékba is – írta Blaise Pascal még a XVII. században –, ha sikerül valamivel eltakarnunk a szemünk elől.