Orbán nem ünnepel együtt a budapestiekkel
150 évvel ezelőtt, 1873 november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda, ettől kezdve a nemzet fővárosát Budapestnek hívják. A főváros ünnepségsorozattal köszönti születésnapját, pénteken este pedig gálaműsort rendeznek a Vígszínházban. Az előadásra Orbán Viktort és Novák Katalint is meghívták, de csak az államfő fogadta el az invitálást – ő az előzetes információk szerint beszédet is mond. A kormányt még csak nem is a miniszterelnök-helyettes, hanem egy szinttel lejjebb lévő miniszter, Gulyás Gergely képviseli.
Az, hogy Orbán nem lesz ott pénteken este a Vígszínházban, nem meglepő, de nem is mulatságos. Várható volt, hogy nem szívesen megy olyan helyre, ahol nem felállva, ütemes tapssal fogadják. Számos alkalommal előfordult, hogy a kényelmetlen, kínos szituációkba Novák Katalint küldte maga helyett – az államfő utazott például Ukrajnába, ahol más hangot ütött meg, mint Orbán, vagy a kormány más tagjai szoktak. A jó és a rossz rendőr szerepét osztotta ki egymásnak a két legfőbb közjogi méltóság, akik egyébként ugyanazt a politikát képviselik, de Novák Katalin vállalhatóbban képes eladni azt, amire a miniszterelnök képtelen.
Orbán, hiába nevezi a nemzet fővárosának, sohasem tudott megbékélni Budapesttel: ha tehetné, beszántaná ezt a sokszínű, multikulturális várost, és sóval hintené be a helyét. A Kossuth Rádióban egyik reggel például arról elmélkedett, hogy ő egy falusi fickó, és aki falusinak születik, az egész életében falusi marad. A miniszterelnök ebben valóban következetes: amikor csak teheti, hitet tesz a romlatlan, tiszta falusi élet mellett, és ezt a nagyszerű idillt rendre szembeállítja a bűnös városokkal, elsősorban Budapesttel. Tavaly márciusban például nem kevés gúnnyal a hangjában derék városi népekről beszélt a gazdakongresszuson, vagyis egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy kifejezze ellenszenvét a városi élettel kapcsolatban. Különösen Budapestet nem tudja megkedvelni, úgy van vele, mint Petőfi a Kárpátokkal, amelynek „vad hegyeiről” azt írta a költő, hogy „tán csodállak, ámde nem szeretlek.”
2019-ben a választások után egy pillanatra úgy tűnt, hogy a miniszterelnök felülemelkedik önmagán és békülékeny hangot üt meg a fővárossal. A Tarlós István vereségével végződött főpolgármester-választás éjszakáján bejelentette, hogy a kormány tiszteletben tartja a fővárosiak döntését, és korrekt együttműködésre készül Budapesttel. Végül azoknak lett igazuk, akik azt mondták, mindez csak szöveg, mert Orbán nem tud és nem is akar megváltozni. Gyűlöli Budapestet, különösen abban a felállásban, amikor nem az ő helytartója vezeti a fővárost. Számtalan jel utal erre, láttuk, mit tett a kormány a színházakkal (kivérezteti a függetleneket), a Lánchíd felújítására ígért 6 milliárd forinttal még mindig tartozik a fővárosnak, nem beszélve a Liget projektről, amivel – Kocsis Máté más összefüggésben elővezetett kifejezésével élve – borsot tört a fővárosiak orra alá.
Pedig, Karácsony Gergely főpolgármesterré történt megválasztása után – minden bizonnyal a kölcsönösség reményében – pozitív üzenetet küldött a kormánynak: elődjét díszpolgárnak ajánlotta, és megduplázta a neki adott végkielégítést. Tarlós István nem kommentálta a kivételes bánásmódot, ám Orbán, ahogyan az a primitív politikai kultúrákban szokás, a megegyezésre való hajlamot a gyengeség jeleként értékelte.
Most pedig úgy döntött, hogy nem megy el a Vígszínházba, nem ünnepel együtt a fővárossal, magasról tesz a budapestiekre. Még az sem kizárt, hogy más fontos elfoglaltsága, a vígszínházi ünneplésnél bokrosabb elfoglaltsága adódik.
