Ez volt az év: júniusi viszonyok

Külpolitikai viszonyaink

Június erősen megmutatta viszonyainkat a világhoz. Orbán Viktor viszonyainak szempontjából rögtön erős kezdet volt, hogy két eseményen is részt vehetett, az egyik a török elnökválasztás, a másik a Bajnokok Ligája döntője. Mindkettőn szerepelt, még ha labdába nem is rúgott. 

Június harmadikán harmadjára is letette államfői esküjét Recep Tayyip Erdogan török elnök, így – újabb öt évre – megkezdődött harmadik államfői ciklusa. A beiktatási ünnepségről természetesen nem hiányozhatott Orbán Viktor sem. A magyar miniszterelnöknek kifejezetten fontos volt, hogy eleget tegyen a török elnök meghívásának, és tragédiának élte volna meg, ha nem Erdogan győz. Az ünnepségen ott volt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is, aki később tárgyalásokat folytatott Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról. Svédország és Finnország tavaly májusban, az orosz–ukrán háború kirobbanása után döntött arról, feladják katonai függetlenségüket, csatlakoznak a NATO-hoz. Tavaly júniusban pedig kimondták: szabad az út a NATO-ba a svédek és a finnek előtt is. A döntés véglegesítéséhez az összes tagország parlamentjének jóváhagyására szükség van. 30 országból 28 rövid időn belül jóváhagyta a csatlakozási kérelmet. Ha ezen a többségen múlik, már szeptember végén teljes értékű taggá válhatott volna mindkét skandináv ország. De a magyar és a török kormány „valamiért” egyre csak halogatja Svédország csatlakozásának ratifikálását. (Utólag már azt is tudjuk, az még decemberben sem történt meg.) 

A másik igencsak fontos esemény, amiről megint nem hiányozhatott a magyar miniszterelnök, a Bajnokok Ligája döntője volt. Orbán az isztambuli Atatürk Stadion nagyon-VIP-páholyából nézte végig június 10-én, ahogy a Manchester City megnyeri a mérkőzést. Természetesen lekezelt Erdogan török elnökkel is, akit már amúgy is lelkesen ünnepelt választási győzelme után. 

Júniusban leginkább a Balkán töltötte ki a teret Orbán életében. A miniszterelnök – és vele Novák Katalin köztársasági elnök – Szerbiába látogatott, s Palicson részt vett a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács alakuló ülésén. A magyar miniszterelnök úgy járt-kelt a Nyugat-Balkánon, mint aki hazajár. A vajdasági látogatását megelőző héten az albán fővárosban tett hivatalos látogatást, aztán Montenegróban megnézte a magyar válogatott Eb-selejtezőjét, s gyorsan találkozott Jakov Milatovic elnökkel is. Az ismét felkeresett Szerbiában márciusban és áprilisban is járt, májusban pedig Szijjártó Péter külügyminiszter lépett fel Belgrádban Alekszandar Vucsics szerb elnök „demonstrációján”. Mindez persze nem önzetlen szimpátia. Dérer Miklós külpolitikai elemző, az Észak Atlanti Tanács korábbi főtitkára szerint azért, mert: „Orbán megpróbál valahogyan kitörni az elszigeteltségből”. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő viszont egyenesen rémisztőnek nevezte, hogy a háttérben megbújik egy „csúnya” érdek, mégpedig Vlagyimir Putyin érdeke.

Pillantsunk bele az EU és Magyarország júniusi viszonyába is. A magyar kormány elfogadta azt az újabb uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, amely szerint szigorítják az Oroszországba irányuló exportot korlátozó intézkedéseket, és célba veszik a Kreml támogatóit is, illetve a szankciók megkerülését gátló eszközzel megakadályozzák, hogy Oroszország rátegye a kezét a szankciókkal sújtott termékekre.

Ugyan a magyar kormánynak rossz hír volt, de éveken át tartó, nehéz és hosszadalmas tárgyalások után június 9-én végül elfogadta az Európai Unió Tanácsa a Közös Európai Menekültügyi Rendszer reformját. Némi változtatással, de jóváhagyta a tanács a menekültkvóták rendszerét, és az egységes menekültügyi szabályok bevezetését is. Az Európai Unió egészének ugyanis szüksége volt egy új és hatékony menekültügyi rendszerre, amelyben azok, akiknek védelemre van szükségük, megkapják azt, akiknek pedig nem, azokat rendezett, emberséges eljárások keretében lehet hazaküldeni. A magyar kormány reakciója a hangulatkeltésre és féligazságokra, blődségekre korlátozódott, például arra, hogy az unió menekültügyi reformcsomagja bevándorlóországot akarna csinálni Magyarországból. A hazugság ellenére, ez jó kampánytémaként, az EP-választások előtt valószínűleg használni is fogja. Arról viszont nem beszéltek és nyilván nem is fognak, hogy a magyar menekültügy évek óta tragikus állapotban van. A rendszert az embertelenség vezérli. 2015 óta eljutottunk oda, hogy pár jelentéktelen kivételtől eltekintve, nem lehet menedéket kérni az országban. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha valaki jogszerűen érkezett az országba, és annak rendje-módja szerint felkeresi a menekültügyi hatóságot, a rendőrség megfoghatja, és minden további nélkül visszadobhatja Szerbiába.

Ismét elmarasztalta a kormányt az Európai Bíróság. A testület kimondta, nem felel meg az EU-s jognak az a gyakorlat, hogy a menedékkérelmekre vonatkozó szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen lehet beadni. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, s most ez az ügy végződött az Európai Bíróságon. 

Bár nem az EU-hoz kapcsolódik, de a hónap vége felé, pontosabban 23.-án lélegzetvisszafojtva figyelte a világ, hogy a Prigozsin vezette Wagner-csoport orosz magánhadsereg fellázadt, és az orosz kormány ellen fordította fegyvereit. A lázadás állítólag az orosz védelmi minisztérium és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője közötti fokozódó feszültségek miatt alakult ki. Nem sokáig, mindössze egy napig tartott. A lázadás után Prigozsin Belaruszba távozott, de később visszatért Moszkvába. Sőt, legalább egyszer Vlagyimir Putyinnal is találkozott a lázadás vége óta. A véget ismerjük, augusztus 23-án egy oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben, a fedélzeten tartózkodó kilenc másik emberével együtt Jevgenyij Prigozsin Wagner-főnök maga is meghalt.

Ebben a hónapban elhunyt Silvio Berlusconi is, Orbán mentora. A volt olasz kormányfő az, aki az első, 1993-as találkozásuktól kezdődően példát mutatott Orbánnak, hogyan lehet talpra állni a vereségek után, hogyan lehet aljas manipulációkkal, az emberek legaljasabb ösztöneire játszva, a médiát kihasználva politizálni, hogyan lehet demagóg módon vizet prédikálni és bort inni, hogyan lehet túlélni, újra és újra felállni, szexbotrányok és korrupciós vádak után is.

Június 26-án Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia kormányfőinek csúcstalálkozója volt Pozsonyban. Ágh Attila politológus a Hírklikkben az ott történtek alapján megállapította: „Szakpolitikai ügyekben együtt haladnak a visegrádi négyek, de a politikai kérdésekben komoly eltérések vannak. A miniszterelnökök mostani csúcstalálkozója nem változtatott Magyarország nemzetközi helyzetén, mert az ország érdekérvényesítő képessége jelenleg a nullához közelít mind az EU-ban, mind pedig a V4-ben.”

Belpolitikai viszonyaink

A belpolitikában elsősorban az oktatás és a kormány viszonya verte ki a biztosítékot. Mindez már bebizonyosodott a hónap első vasárnapján, a Pedagógusnapon is. Ez alkalomból a Belügyminisztérium közleményben biztosította a pedagógusokat, hogy minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezik, és az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány 2023 januárjától tíz százalékos pedagógus-béremelést előlegezett meg, és amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat. A kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér. 

Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter, az MSZP választmányi elnöke erre úgy reagált: a magyar pedagógusok béremelését a magyar központi költségvetésnek kell fedeznie, annak felelőse pedig a mindenkori kormány, illetve költségvetés. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke – júliustól elnöke – szintén a Pedagógusnapon jelentette ki: 30 ezer dolgozó hiányozhat az oktatásból, a kormány fejezze be az ámítást. Szerinte ez a szám csak tovább nő majd, ha a parlament elfogadja a státusztörvényt.

Azon a napon, vagyis június 2-án, amikor az Európai Parlament 442 igennel, 144 nemmel és 33 tartózkodással megszavazta, hogy Magyarország alkalmas-e az uniós elnökségre, a döntést megelőző vitában a francia Gwendoline Delbos-Corfield épp a tanárok státuszát megváltoztatni készülő törvénytervezetet kritizálta. De ezen a napon Magyarországon 16 városában egyszerre tartottak „Levegőt!” címmel tüntetést, az Egységes Diákfront pedig a Sándor-palota előtti virrasztással akarta rábírni az államfőt, hogy ne írja alá a státusztörvényt. Az ellenállási akciók szervezői azt mondták: a pedagógusok, szülők, diákok ellenállása egyáltalán nem csökken. Sőt, létszámában és elszántságában is egyre inkább nő a számuk. 

Aztán június 6-án a Pintér Sándor tárcája „átfogó egyeztetés” után benyújtotta a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlamentnek. Bár a tárca többször is (látszat)tárgyalt a szakszervezetekkel, a törvényjavaslat eredeti tervezetéhez képest a lényegi pontokban nem történt sok változás: ugyanúgy nagyobb jogkört kapott a fenntartó az iskolák felett, a tanév meghosszabbítható lesz július 15-ig, a tanárokat átvezényelhetik más intézményekbe. A Belügyminisztérium kommunikációja szerint az érdemi egyeztetés eredményeként az 58 témakört felölelő törvénytervezet 34 területen változott. Viszont a státusztörvény-tervezet benyújtása után a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt közölte: a törvénytervezet számos olyan elemet tartalmaz, amelyről az egyeztetéseken vagy nem, vagy nem ebben a formában esett szó. A PDSZ ezért úgy döntött, hogy Brüsszelhez fordul a javaslat miatt. A PSZ és a PDSZ a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatását kezdeményezte. Csaknem 5000 tanár jelezte, hogy felmond, ha bevezetik a törvényt.

Persze, az Országház falain belül is volt ellenállás. A parlamentben például június 16-án, pénteken délután 4 óra előtt kezdődött vita a státusztörvényről, ami szombat reggel 7 órakor még mindig tartott. A kormányt, azaz a Belügyminisztériumot szombat reggel Takács Péter egészségügyi államtitkár képviselte a vitában, aki zárszavában azt mondta: a 18 órán át tartó vitában új, komolyan vehető érv nem hangzott el az ellenzék oldaláról, a szükséges egyeztetéseket pedig a Belügyminisztérium lefolytatta a javaslatról, amit egyébként a szakszervezetek egyöntetűen elutasítanak. A parlament pénteki ülése így szombat reggel 9 óra 36 perckor ért véget.  

Egy ilyen visszatekintő írásban már azt is leírhatjuk, hogy a pedagógusok az ígért emelést azóta sem kapták meg, csak a státusztörvény szakadt a nyakukba. Azoknak a pályaelhagyóknak a száma, akik nem akartak az új jogállásban és az új törvény hatálya alatt dolgozni, mintegy 5000 főt tett ki.  A státusztörvényt végül a parlament 136 igen, 58 nem és 0 tartózkodás mellett július 4-én fogadta el. 

Júniusban döntöttek több, nem megszorítónak nevezett megszorító intézkedésről is. A magát családbarátnak mondó kormány éppen a családpolitika területén húzta meg a nadrágszíjat. Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, az egyik ilyen megszorítás a babaváró hitel átalakítása: bár növelik az összegét (10-ről 15 millióra), de komolyan szigorítanak, s január 1-jétől csak azok a házaspárok vehetik majd igénybe, ahol a nő harminc év alatt van. Emellett módosították a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a csok szabályait: megszüntették az 5000 lakosúnál nagyobb településeken, miközben falun még emelték is az összeget – az éppen nem jellemző – ingatlanárak emelkedése miatt. Ahogy Mellár Tamás országgyűlési képviselő, korább KSH-elnök fogalmazott: „nagyon kilóg a lóláb, egyszerűen nem akarják elismerni, hogy a gazdaság borzasztóan egyensúlyhiányos helyzetében nagy szükség van a különféle megszorításokra, amiket a kormány azonban szerkezeti módosításként próbál eladni”.

Lázár János építési és beruházási miniszter is feltámadt politikai tetszhalotti állapotából. Az egykori hódmezővásárhelyi polgármester – aki miután Orbán kegyvesztettjeként Bécsben járt Canossát, és nevezte koszosnak a várost –, a kormány tagjaként júniusban durván megfenyegette a hódmezővásárhelyieket: ha újra megválasztják Márki-Zay Pétert, „ami persze szívük joga, és van persze lehetőségük erre, akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak”. Witthinghoff Tamás budaörsi polgármester pedig a Hírklikknek  ezt úgy értékelte: „Lázár János kimondta, hogy miért nem jogállam Magyarország”. 

A Péterfy Sándor utcai kórházban lefejezték a teljes menedzsmentet, miután lemondott az igazgató. Az indoklás szerint bár az orvos-igazgató, a főigazgató-helyettes és az ápolási igazgató is „nagyszerű szakmai munkát végzett”, nem szóltak időben a kialakuló vezetői válságról az országos kórházi főigazgatónak. 

Pintér Sándor viszont biztosította osztrák kollégáját, Gerhard Karnert, hogy az elengedett embercsempészek nem Ausztria felé indulnak. A magyar belügyminiszter szerint olyan embercsempészek elengedéséről döntött a kormány, akik büntetésük java részét letöltötték, és ők nem Ausztria, hanem Szerbia felé hagyták el az országot.

Pintér megismételte a Nagy Andor, bécsi magyar nagykövet által korábban elmondottakat: a magyar börtönökben körülbelül 2400 embercsempész tölti büntetését, és mivel ennyi elítélt sok pénzébe kerül az államnak, ezért döntött úgy a Belügyminisztérium, hogy akiknek „már csak kevés volt hátra” a büntetésükből, azokat szabadon engedi. Az embercsempészet miatt ülő rabokat azzal a feltétellel helyezték szabadlábra, hogy 72 órán belül elhagyják el Magyarországot, és oda távoznak, ahonnan érkeztek: többnyire Szerbiáról, Romániáról és Ukrajnáról van szó, nem Ausztriáról. 

Nyilvánosságra került Ókovács Szilveszter pályázata is az operaházi főigazgatói tisztért. A pályázatban a meglepetésre újonnan kinevezett Ókovács Szilveszter keményen bírálta a szerinte belterjes táncművészeti szakmát, a zenekart, az Operaház felújítását, a szakszervezetet és a liberális sajtót. Az Operaház hűséges nézőiről úgy nyilatkozik, hogy „sajátos poszt-Covid-szindrómában szenvednek”, de lestoppolt szellemi műhelyekről és zenekari mutyikról is ír.  Bár Ókovács Szilveszter nem akarta pályázatát nyilvánosságra hozni, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fenntartóként, törvényi kötelezettségének eleget téve, eljuttatta a nyertes operaházi főigazgatói pályázatot a Pest Vármegyei Kormányhivatalnak.

Gazdasági viszonyaink

Júniusban mintegy 40 milliárdot tologattak ide-oda Orbánék egy kormányhatározatban. A Magyar Közlönyben 17-én jelent meg a miniszterelnök aláírásával az a határozat, amely összesen mintegy 38,4 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a költségvetésben. A három fő „károsult" a Megtakarítási Alap, a Rezsivédelmi Alap, illetve Központi Maradványelszámolási Alap. S hogy mire szánt pluszpénzeket a kormány? Valószínűleg nem az előző napi, Kossuth téri, az oktatás és a pedagógusok helyzete miatt szervezett tüntetés hatására, de a Belügyminisztérium „Köznevelés speciális feladatainak támogatása" címen jut 5,1 milliárd forinthoz, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is kap „Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása” céljára majdnem 5,8 milliárdot. Sőt, az egészségügynek is jutott pénz, a Belügyminisztérium ugyanis „Gyógyító-megelőző ellátás intézetei” jogcím „Dologi kiadások” pontjára is hozzájutott 5 milliárdnyi többletforráshoz. Azért nem kell aggódnunk, jutott igazán „fontos” célokra is sokmilliárdos összeg, a Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosi jogkörébe tartozó ingatlanok fenntartására és üzemeltetésére kapott plusz 6,3 milliárdot, a Pénzügyminisztérium pedig a Budai Várban található Szentháromság téri ingatlanberuházással „összefüggő működési kiadások” jogcímen jutott 5,6 milliárd többletforráshoz .

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek is júniusban jutott eszébe közölni a világgal, hogy előbb-utóbb uniós forrás nélküli lét vár a magyar gazdaságra. A közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) ugyanis kiválthatja az EU-s forrásokat, sőt, jobb is azoknál. „Az igaz, hogy az uniós források hiányoznak a magyar gazdaságból, ugyanakkor nem dominánsak a gazdaság finanszírozásában. Könnyen kiváltható forrás” – mondta. A kormány új állampapírszabályairól azt közölte, hogy ők nem adóztatják a megtakarításokat, hanem „olyan megtakarítási formák felé tereljük a lakosságot, ahol a pénz megőrzi a reálértékét”. Hozzátette, nem ért egyet a Bankszövetség azon kritikájával, hogy ezek a lépések versenytorzító hatásúak lettek volna. „Jelenleg ugyanis nincs semmilyen árverseny, egyszerűen nincs mit torzítani, maga a szó sem létezik, hogy árverseny.”  A miniszter közölte azt is, hogy az árstopokat egyelőre nem vezetik ki, és az idei év égére egy számjegyű inflációt vár Magyarországon. És tényleg, ahogy Orbán is mondta, a KSH végül is 9,9 százalékos inflációt mutatott ki. Igaz, ennek hallatán sokakban felmerült az Churchill-nek tulajdonított városi legenda, miszerint: „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok" .

Az év korábbi botrányairól itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.