Harangozó Tamás: előremutató lenne 2026-ra, ha az EP-választáson jól szerepelne az ellenzék

HírKlikk 2023. december 10. 07:50 2023. dec. 10. 07:50

Miközben jól működő, és népszerűségükben megkérdőjelezhetetlen polgármestereket sikerült választani 2019-ben az ellenzéknek, a Fidesz nemcsak főpolgármester-jelöltet nem talál, de a kerületekben Tóth Józseffel, Őrsi Gergellyel vagy Horváth Csabával szemben sem lelnek kihívót, ezért ha személyek versenyeznek, akkor még nagyobb zakó néz ki a Fidesznek – fogalmazott a KlikkTV Tíz című műsorában Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese a választási törvények átírásáról. Szerinte, ha pártlistás lenne a voksolás, akkor az egy nagyobb szavazatszámot hozhat a Fidesznek, mert ott nem csak a polgármesterek sorakoznak fel.

A Fidesz tisztában van a jelenlegi számokkal, amit Karácsony produkál és az ellenzéki pártok összeadva Budapesten hoznak. A tervezett átalakítás maximum picit szépítene a Fidesz és a Budapestet irányító ellenzéki pártok arányán a Fidesz javára. „Egy 60-40-es arányt megfordítani ezzel nem lehet.”

Az ellenzék egy dolgot tud csinálni, jövő júniusban megnyeri a választást, bármilyen szabályt is hoz a Fidesz

Nem normális, hogy fél évvel a választás előtt az egész választási rendszert átvariálják – mutatott rá Harangozó Tamás, aki elmondta, a Mi Hazánk két javaslatot terjesztett a palament elé. Az egyik egy konkrét törvénymódosítási indítvány, amely a választási törvényt írná át és elsősorban Budapestre koncentrál, a másik pedig egy általános határozati javaslat, ami az országgyűlési választások arányosságáról szól, és a jelenlegi fideszes berendezkedéshez semmilyen módon nem illeszkedik.

A kerületek vezetése és a pártok meg tudták mutatni az elmúlt négy évben, hogy ilyen kutyakemény körülmények között is lehet ezt máshogy, emberségesen csinálni, lehet a Covid idején emberekre figyelni, az időseknek konkrét fizikai segítséget adni – emlékeztetett a szocialista politikus. „Én voltam, aki eljutott a Waberer’s raktárába, ahol százezer számra álltak a kesztyűk és a maszkok azokban az időkben, amikor az orvosi rendelőkben és gyógyszertárakban nem lehetett hozzáférni. És mindeközben a kormány már nyíltan próbálja megfojtani Budapestet anyagilag is az adókkal, az extraadókkal, a beruházások elvételével.”

Az MSZP frakcióvezető-helyettese felidézte, már januárban mondta az MSZP, hogy az ellenzéki pártoknak le kell ülniük egymással és közösen felkészülni az önkormányzati és az EP-választásra, de az LMP és a DK azt válaszolta, hogy nem időszerű. „Akik csak azért is ráindítanak az összefogás jelöltjeire, azok meg fogják kapni a büntetésüket maguktól a válaszóktól” – tette hozzá, utalva arra, hogy az LMP azzal a Vitézy Dáviddal tárgyal, aki a Fidesz-kormány korábbi államtitkára volt, és elindítaná a fővárosban főpolgármester-jelöltként Karácsony Gergellyel szemben.

Harangozó Tamás arról is beszélt, hogy milyen nemtelen támadások érték a főpolgármestert, mint például a Városháza-gate, ahol azzal vádolták, hogy el akarja adni a Városházát, pedig nem is. „Titkosszolgálati száltól kezdve, teljes lejáratás volt, és még mi lesz itt.”

ÁSZ

Ami az ellenzék megbüntetése körül zajlik, az elképesztő nemcsak Magyarországon, hanem világszinten – vélekedett arról, hogy nyilvánosságra került az Állami Számvevőszék javaslata az ellenzék külföldről kapott támogatásai miatti büntetés összegéről. „Az MSZP minden egyes fillért bemutatott, elszámolt, amit a 2021-es kampányra elköltött, erről a pénzről semmit nem tudunk. Majd jön egy hír, hogy egy szervezet, még csak nem is párt, kapott pénzt valahonnan és kapunk egy negyvenvalahány milliós büntetést kétszerezve, egyrészt, amit be kell fizetni, másrészt, amit nem kapunk meg.”

A politikához, mint mindenhez, kellenek az erőforrások, ezért van egy demokráciában az, hogy objektíve, a választási eredmények alapján, minden párt kapja a támogatást, hogy egy kormányzó párt ne tudja az erőfölényével agyonnyomni a többit. „Ez egy ilyen politikai húzás.”

A szuverenitás-védelmi törvényről nem lehet pontosan megmondani, kire és mire terjed ki, de valószínűleg akire és amire akarják

A szuverenitásnak nincs jogi megfogalmazása, de ez nem szuverenitási, hanem államvédelmi hatóság, amit fel fognak álltani – minden áthallásával együtt –, és nem csak ez ellenzéki pártokra vonatkozik – foglalta össze Harangozó Tamás a kormány másik nagy húzását. „Pont az a lényege, hogy bárkire vonatkozhat, civilre, cégvezetőre, önkormányzatra, médiára, médiamunkatársra, bárkit vizsgálhat, aki tényezővé nő ki, befolyásolni tudja esetleg az emberek véleményét, az alternatívát vagy az igazságot be tudja mutatni az embereknek, és már egy bizonyos tömeghez elér. Az már veszélyezteti nem Magyarország szuverenitását, hanem Orbán Viktort és hatalmát.”

14. éve kormányoznak, most nyertek kétharmaddal választást, mitől félnek ennyire, hogy ezeket az intézkedéseket nemcsak külön-külön, hanem egyszerre rázúdítják az ellenzékre – tette fel a kérdést Harangozó Tamás. „Egy ilyen év után, amikor az infláció Európában nálunk a legmagasabb, az emberek fizetése, megtakarítása elvesztette az értékének legalább negyedét, elszállt a hiány, az államadósság, a GDP stagnált, volt recesszió, egy ilyen után egy normális kormány, egy szabad médiával, az információk szabad áramlásával már rég nagyon nagy bajban lenne.”

Június 9.

A választás után egy hónappal Magyarország átveszi az unió elnöki tisztségét, és ha ezt úgy kezdi meg Orbán Viktor, hogy az ellenzék külön indulása miatt kétharmad-egyharmad vagy még rosszabb arányban nyer az uniós választásokon, akkor európai szinten is leírja magát Magyarország – hívta fel a figyelmet arra, miért is kell összefogni az ellenzéki pártoknak nemcsak az önkormányzati választásokon. „Azt fogja mondani Orbán Viktor a többi nyugat-európai országnak és az unió vezetésének, mindenki fogja be a száját, a magyar emberek ezt a politikát támogatják.”

Hozzátette, a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján, ha együtt indulnak az ellenzéki pártok, és fej-fej mellett, vagy csak egy mandátummal kevesebbel végeznek, mint a Fidesz, akkor Orbán legendája abban a pillanatban megbukik. „Olyan pont lenne a 2026-os választások előtt, ami trendforduló is lehet, bebizonyíthatnánk, hogy érdemes elmenni a választásokra és az ellenzéki pártokra szavazni.”

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom