A földműves-kisgazda társadalom, a magyar nemzet megtartó ereje
|
2016. június 8. 05:40
2016. jún. 8. 05:40
Miután a Magyar Statisztikai Hivatal 2016. év első negyedére vonatkozó adatai a magyar gazdaság szerkezetének hibás voltára utalnak, és ezt nemcsak a baloldali-liberális, hanem a nemzetinek tartott mérvadó közgazdászok is ekként ítélik meg, magam sem hallgathatok az ügyben.
Mielőtt azonban a véleményemet kifejteném, tájékoztatom önöket arról, hogy a 2016. április 24-én a Nemzetközi Könyvnapon már bemutatott könyvemet, a megdöbbentő tényeket is feltáró "Száll a Turul Fészkére" című történelmi tanúságtételemet tartalmazó visszaemlékezéseim-et 2016. június 10-én pénteken 16 órától fogom dedikálni a Vörösmarty téren, az Etalon Film és Könyvkiadó sátrában. Jól esne, ha a valóban érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb történeteket tartalmazó könyvem dedikálására várók soraiban néhányan a Tisztelt Internetezők közül is lennének.
Rátérvén a magyar gazdaság szerkezetének kérdésére, magam sem tagadhatom, hogy azt annak ellenére rossznak tartom, hogy én is úgy látom, miszerint a baloldali-liberális kormányzati állapotokhoz képest a gazdaságunkat az összeomlás állapotából sikerült kedvező mederbe terelni és azt stabilizálni. Nem vitatható azonban, hogy a szóban forgó eredmények mindösszesen csak egy rossz szerkezetű gazdaság talpon maradását tudták biztosítani. Ez pedig messze nem azonos a magyar gazdaság rendbetételével. Ezért - folytatván a korábban már megkezdett gondolataimat - szükségesnek tartom folytatni fejtegetéseimet, hogy mit kellene tennünk a magyar gazdaság egészséges fejlődése érdekében. Erről a kérdésről 2016. május 10-én Nyíregyházán az Egyetem Közgazdasági Társasága előtt tartottam előadást. Ezért az ott elhangzottak egy részének felidézésével szeretnék a jövőnk szempontjából fontos kérdésre válaszolni.
Nem vitatom, hogy általában helyes a világ közgazdászainak az a véleménye, miszerint az országok gazdaságának lendítő kereke a szolgáltató iparban van. Azonban a magyarországi speciális viszonyokra tekintettel én a kitörési pontunkat nem a szolgáltatóiparban, hanem a magyar agrárium, a feldolgozóipar és a vidékfejlesztés szentháromságában látom. Miért? Mindenekelőtt azért, mert hazánk lakosságának több mint fele még mindig olyan vidéki térségekben él, ahol az agráriumon túlmenően más megélhetési lehetőség nincs. Ezért, ha tetszik, ha nem, mindaddig amíg a kornak megfelelő magas műszaki színvonalú ipart nem tudunk e térségekbe telepíteni és nem tudjuk kiművelni azok üzemeltetéséhez szükséges szakember gárdát, addig mindenek elé kell helyezni a fentebb említett fejlesztéseket.
Ismert tény, hogy a világ népessége robbanásszerűen nő, míg termőföldjei pedig rohamosan csökkennek. Az Európai Unió vezetői pedig - kellően el nem ítélhető módon - a termőföldek ügyét erőszakkal a "tőke szabad áramlása" körébe utalta, holott ennél ésszerűtlenebb és károsabb döntést aligha hozhattak volna. Ugyanis a tőke természete a szaporodás, míg a termőföldek nemhogy nem szaporíthatók, hanem azok csökkenése megállíthatatlan. Részben az urbanizációs ártalmak, másrészt az ipar telepítéséhez felhasználandó területek rohamosan növekvő igénye miatt. Ugyanakkor meg kell állapítanom, hogy a magyar termőföldek mennyisége és minősége, édesvizi ellátottsága, a földjeinken termettek íz és zamatanyaga, világviszonylatban rendkívül jó. Ha ehhez hozzáadjuk a magyar kisgazdák sok évszázados tapasztalatát, megszerzett tudását, akkor nem nehéz belátni, hogy termőföldjeinket mindenkivel szemben meg kell védenünk. A jelenlegi pangáshoz közeli gazdasági viszonyainkat pedig a magyar agráriumba, feldolgozó iparba és az ezektől elválaszthatatlan vidékfejlesztésbe fektetett erőfeszítésekkel kell a felemelkedés helyzetébe hozni. Ráadásul arra talán hivatkoznom sem kell - mert annyira kézenfekvő -, hogy a magyar agráriumba eszközölt minden fillér beruházás sokszorosan térül meg. Ezzel szemben az ipari beruházások (noha elengedhetetlenül fontosak) rizikófaktora igen nagy.
Mindezeken túlmenően meg kell még állapítanom, hogy a magyar agrárnépesség, a földműves-kisgazda társadalom, a magyar nemzet megtartó ereje. Mégpedig az államalapítástól kezdve napjainkig is. Márpedig egy ország csak akkor lehet eredményes, ha nemzetmegtartó erejét helyzetbe hozza. Aki ezzel ellentétesen cselekszik, nemzetellenes bűntettet követ el.
E gondolatsort a következő heti jelentkezéseim egyikében másikában szeretném folytatni.
Rátérvén a magyar gazdaság szerkezetének kérdésére, magam sem tagadhatom, hogy azt annak ellenére rossznak tartom, hogy én is úgy látom, miszerint a baloldali-liberális kormányzati állapotokhoz képest a gazdaságunkat az összeomlás állapotából sikerült kedvező mederbe terelni és azt stabilizálni. Nem vitatható azonban, hogy a szóban forgó eredmények mindösszesen csak egy rossz szerkezetű gazdaság talpon maradását tudták biztosítani. Ez pedig messze nem azonos a magyar gazdaság rendbetételével. Ezért - folytatván a korábban már megkezdett gondolataimat - szükségesnek tartom folytatni fejtegetéseimet, hogy mit kellene tennünk a magyar gazdaság egészséges fejlődése érdekében. Erről a kérdésről 2016. május 10-én Nyíregyházán az Egyetem Közgazdasági Társasága előtt tartottam előadást. Ezért az ott elhangzottak egy részének felidézésével szeretnék a jövőnk szempontjából fontos kérdésre válaszolni.
Nem vitatom, hogy általában helyes a világ közgazdászainak az a véleménye, miszerint az országok gazdaságának lendítő kereke a szolgáltató iparban van. Azonban a magyarországi speciális viszonyokra tekintettel én a kitörési pontunkat nem a szolgáltatóiparban, hanem a magyar agrárium, a feldolgozóipar és a vidékfejlesztés szentháromságában látom. Miért? Mindenekelőtt azért, mert hazánk lakosságának több mint fele még mindig olyan vidéki térségekben él, ahol az agráriumon túlmenően más megélhetési lehetőség nincs. Ezért, ha tetszik, ha nem, mindaddig amíg a kornak megfelelő magas műszaki színvonalú ipart nem tudunk e térségekbe telepíteni és nem tudjuk kiművelni azok üzemeltetéséhez szükséges szakember gárdát, addig mindenek elé kell helyezni a fentebb említett fejlesztéseket.
Ismert tény, hogy a világ népessége robbanásszerűen nő, míg termőföldjei pedig rohamosan csökkennek. Az Európai Unió vezetői pedig - kellően el nem ítélhető módon - a termőföldek ügyét erőszakkal a "tőke szabad áramlása" körébe utalta, holott ennél ésszerűtlenebb és károsabb döntést aligha hozhattak volna. Ugyanis a tőke természete a szaporodás, míg a termőföldek nemhogy nem szaporíthatók, hanem azok csökkenése megállíthatatlan. Részben az urbanizációs ártalmak, másrészt az ipar telepítéséhez felhasználandó területek rohamosan növekvő igénye miatt. Ugyanakkor meg kell állapítanom, hogy a magyar termőföldek mennyisége és minősége, édesvizi ellátottsága, a földjeinken termettek íz és zamatanyaga, világviszonylatban rendkívül jó. Ha ehhez hozzáadjuk a magyar kisgazdák sok évszázados tapasztalatát, megszerzett tudását, akkor nem nehéz belátni, hogy termőföldjeinket mindenkivel szemben meg kell védenünk. A jelenlegi pangáshoz közeli gazdasági viszonyainkat pedig a magyar agráriumba, feldolgozó iparba és az ezektől elválaszthatatlan vidékfejlesztésbe fektetett erőfeszítésekkel kell a felemelkedés helyzetébe hozni. Ráadásul arra talán hivatkoznom sem kell - mert annyira kézenfekvő -, hogy a magyar agráriumba eszközölt minden fillér beruházás sokszorosan térül meg. Ezzel szemben az ipari beruházások (noha elengedhetetlenül fontosak) rizikófaktora igen nagy.
Mindezeken túlmenően meg kell még állapítanom, hogy a magyar agrárnépesség, a földműves-kisgazda társadalom, a magyar nemzet megtartó ereje. Mégpedig az államalapítástól kezdve napjainkig is. Márpedig egy ország csak akkor lehet eredményes, ha nemzetmegtartó erejét helyzetbe hozza. Aki ezzel ellentétesen cselekszik, nemzetellenes bűntettet követ el.
E gondolatsort a következő heti jelentkezéseim egyikében másikában szeretném folytatni.
