Vasárnapról torgyániasan
|
2016. április 27. 06:14
2016. ápr. 27. 06:14
Annak, hogy a vasárnap valóságos munkaszüneti nap legyen, mindig is a híve voltam. De csak azzal a megkötéssel, hogy a munkavégzéstől való tartózkodás önkéntes legyen és az (természetesen) nem terjedhet ki azokra, akik nélkül a heti pihenőnap ne lehetne az, ami.
Gondolok az orvosokra, mentőkre, kórházakra, tűzoltókra, rendőrökre és mindazokra, akik nélkül az élet megállna vasárnaponként, ha ők nem dolgoznának a pihenőnapjainkon is. Az én értékrendemben előfeltétele lenne a vasárnapi munkavégzésnek még a nyugdíjalapba is beszámítandó, legalább száz százalékos, a munkáltatók által kötelezően fizetendő bérpótlék folyósítása is.
Ami azonban a vasárnap ügyében történt, akár jobbról, akár balról nézem, köszönőviszonyban sincs az elvárásommal. Alapigazságként le kell rögzítenem, hogy legalább heti egy pihenőnapra mindazoknak szükségük van, akik a valóságban is dolgoznak. (A naplopókat ebből a körből kizárom!) Ezért akik zsigerből elutasították a kötelező vasárnapi pihenőnapot, azok semmibe vették a pihenéshez való alapvető emberi jogot. Pedig azt már a nagy vallásalapítók is biztosítani kívánták híveik számára. Ekként alakult ki a mohamedánoknál a pénteki, a zsidóknál a szombati és a keresztényeknél a vasárnap pihenőnapként megtartandó munkamentes vallási ünnepnap.
Érdemes felidézni, hogy a nagy vallásalapítók milyen fontosnak tartották ennek az előírásnak a kötelező betartását. Ezt - megítélésem szerint - leginkább az izraeliták vallásmagyarázóinak állásfoglalásai és vitái érzékeltetik. Közöttük ugyanis mélyreható viták zajlottak le arról, hogy ha pl. egy szamár szombati napon beleesik egy olyan mély gödörbe, melyből kijönni nem tud, a gazdája kihúzhatja-e abból sabbathkor? Sőt! Még arról is ellentétes vélemények alakultak ki, ha egy hithű zsidónak szombati napon a gyermeke belesne egy mély kútba, kimentheti-e bárki a gyermeket szombaton úgy, hogy ne sérülne az áthághatatlan vallási előírás? Látható tehát, hogy az emberiség fáklyavivői (e kifejezést Dr. Torgyán Atilla ilyen című könyvéből vettem át) milyen nagy gonddal ügyeltek híveikre, hogy pihenőnapot biztosítsanak számukra munkájuk kizsákmányolóival szemben. Ezért tehát vallásos, józaneszű, tisztességes szándékú ember nem vonhatja kétségbe a heti munkaszüneti nap joga tényleges gyakorolhatóságát.
A kifejtettekből következik, hogy a vasárnapi munkavégzés kérdésköre sokkal összetettebb és bonyolultabb annál, semmint azt - akár így, akár úgy - hatalmi szóval el lehetne rendezni. A szándék, hogy egy heti fáradozás után a vasárnap pihenőnap legyen, egyértelműen kedvező a társadalom munkát végző tagjai számára. De ennek felismerése nem eredményezheti, hogy az állami vezetés hatalmi szóval döntsön az ügyben. Mert nemcsak a pihenéshez, hanem a munkához való jog is alapvető emberi jog. Ezért azt a jogosulton kívül senki el nem döntheti, hogy vasárnaponként dolgozzon-e vagy sem? Hiszen lehetnek és vannak is olyan szempontok, melyek az átlagostól eltérnek. Ilyen lehet például, ha a fiatal házasok az otthonuk megteremtése érdekében a szabadidejük feláldozásával munkát vállalnak, hogy többletjövedelemhez jussanak. De az ilyen rendkívüli munkavégzésnek számos oka lehet, ha az érintettek a rendkívüli kiadásaikat csak a szabadidejük feláldozásával tudják fedezni. Ezért az államnak csak arra kell kötelezően ügyelnie, hogy a társadalom e szorgos tagjait a munkáltatójuk ki ne zsigerelhesse. Ezért aki többet dolgozik, annak többet is kell keresnie! Ez egy olyan áthághatatlan szabály, mely minden demokrácia fokmérője! Ebből következik, hogy a munkaszüneti napokon végzett munkáért az államnak törvényileg kell kikényszerítenie a munkaadók által kötelezően fizetendő meghatározott mértékű többletbért. Mert aki a szabadidejét a társadalom érdekében feláldozza, annak munkáját többletjavadalmazással kell elismerni.
Ezért a Fidesz kormány rosszul tette, hogy hatalmi tiltást írt elő a vasárnap végzendő munkára, mert döntésével alapvető emberi jogot korlátozott. Ugyanakkor elismerés illeti, hogy felismerte döntésének káros társadalmi következményeit és nagy többség általi rosszallását, majd korrigálta önmaga hibáját. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ennek látképe sokkal szebb lett volna és sokkal nagyobb lett volna a politikai haszna is, ha a kormányzat kendőzetlenül beismerte volna korábbi tilalmi döntésének helytelenségét és elismerte volna, hogy e kérdésben az ellenzékének volt igaza. De nem hallgathatom el azt sem, hogy az én politikai meggyőződésemnek az felelt volna meg legjobban, ha a Fidesz a helytelen tilalmi rendelkezése miatt bocsánatot kért volna a magyar néptől, az ellenzéke pedig a nyilvánosság előtt megköszönte volna a kormányzatnak, hogy nemcsak felismerte, hanem helyre is hozta önmaga hibáját. Tévedni ugyanis emberi dolog, a tévedést elkendőzni azonban ördögi.
Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a kormány ellenzékének nem lett volna szabad a heti pihenőnap vasárnapi kötelező megtartását eleve elítélnie. Mégpedig azért, mert tudhatta, hogy a vasárnap kötelező munkaszüneti nap bevezetése a társadalom tekintélyes százaléka számára nemcsak jó, hanem egyenesen kívánatos rendelkezés volt. Ezért szemére vetem az ellenzéknek, hogy miután a kormány a saját rossz döntését visszavonta és ekként az ellenzéke népszavazási kezdeményezése alól a szőnyeget kihúzta, az ellenzéke olyan, a magyar nép józan ítélőképességét kétségbevonó ámokfutásba kezdett a népszavazás megtarthatósága érdekében, mely önmaga józan értékítéletének hiányát bizonyítja. Ki kell mondanom.
A baloldali liberális blokk úgy cselekedett a népszavazás ügyében, mintha be lenne oltva politika ellen! Mert mi másnak volna értékelhető az az eszement eljárása, hogy akkor kezdte el a vasárnapi boltbezárás tilalmának feloldásáért az aláírás gyűjtési akcióját, amikor a kormány már feloldotta azt. Eltekintve e helyzet jogi képtelenségétől, óhatatlanul is felmerül a tárgyilagos szemlélőben, hogy a szellemi leépülésében már itt tart a kormány ellenzéke? Vagy egyáltalán miként gondolja azt, hogy a magyar állammal kidobat hozzávetőlegesen ötmilliárd forintot egy már teljesen céltalanná vált népszavazás megtarthatósága érdekében. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringenek benn, mikor leírom. Itt az ideje most már annak is, ha a kormány már helyrehozta saját hibáját, akkor tegye jóvá bűnét az ellenzéke is! Mert annál nagyobb bűnt nem tudok elképzelni, minthogy egy hatalomra ácsingózó politikai tömörülés a magyar nép becsapásának útján szeretné önmagát a kormányzati hatalomba betornázni. Mert véleményem szerint a tornát az olimpikonjainkra kell bízni, a hibát elkövetőnek pedig bűnbánatot kell tartania és az árnyékbokszolást beszüntetnie.
Ami azonban a vasárnap ügyében történt, akár jobbról, akár balról nézem, köszönőviszonyban sincs az elvárásommal. Alapigazságként le kell rögzítenem, hogy legalább heti egy pihenőnapra mindazoknak szükségük van, akik a valóságban is dolgoznak. (A naplopókat ebből a körből kizárom!) Ezért akik zsigerből elutasították a kötelező vasárnapi pihenőnapot, azok semmibe vették a pihenéshez való alapvető emberi jogot. Pedig azt már a nagy vallásalapítók is biztosítani kívánták híveik számára. Ekként alakult ki a mohamedánoknál a pénteki, a zsidóknál a szombati és a keresztényeknél a vasárnap pihenőnapként megtartandó munkamentes vallási ünnepnap.
Érdemes felidézni, hogy a nagy vallásalapítók milyen fontosnak tartották ennek az előírásnak a kötelező betartását. Ezt - megítélésem szerint - leginkább az izraeliták vallásmagyarázóinak állásfoglalásai és vitái érzékeltetik. Közöttük ugyanis mélyreható viták zajlottak le arról, hogy ha pl. egy szamár szombati napon beleesik egy olyan mély gödörbe, melyből kijönni nem tud, a gazdája kihúzhatja-e abból sabbathkor? Sőt! Még arról is ellentétes vélemények alakultak ki, ha egy hithű zsidónak szombati napon a gyermeke belesne egy mély kútba, kimentheti-e bárki a gyermeket szombaton úgy, hogy ne sérülne az áthághatatlan vallási előírás? Látható tehát, hogy az emberiség fáklyavivői (e kifejezést Dr. Torgyán Atilla ilyen című könyvéből vettem át) milyen nagy gonddal ügyeltek híveikre, hogy pihenőnapot biztosítsanak számukra munkájuk kizsákmányolóival szemben. Ezért tehát vallásos, józaneszű, tisztességes szándékú ember nem vonhatja kétségbe a heti munkaszüneti nap joga tényleges gyakorolhatóságát.
A kifejtettekből következik, hogy a vasárnapi munkavégzés kérdésköre sokkal összetettebb és bonyolultabb annál, semmint azt - akár így, akár úgy - hatalmi szóval el lehetne rendezni. A szándék, hogy egy heti fáradozás után a vasárnap pihenőnap legyen, egyértelműen kedvező a társadalom munkát végző tagjai számára. De ennek felismerése nem eredményezheti, hogy az állami vezetés hatalmi szóval döntsön az ügyben. Mert nemcsak a pihenéshez, hanem a munkához való jog is alapvető emberi jog. Ezért azt a jogosulton kívül senki el nem döntheti, hogy vasárnaponként dolgozzon-e vagy sem? Hiszen lehetnek és vannak is olyan szempontok, melyek az átlagostól eltérnek. Ilyen lehet például, ha a fiatal házasok az otthonuk megteremtése érdekében a szabadidejük feláldozásával munkát vállalnak, hogy többletjövedelemhez jussanak. De az ilyen rendkívüli munkavégzésnek számos oka lehet, ha az érintettek a rendkívüli kiadásaikat csak a szabadidejük feláldozásával tudják fedezni. Ezért az államnak csak arra kell kötelezően ügyelnie, hogy a társadalom e szorgos tagjait a munkáltatójuk ki ne zsigerelhesse. Ezért aki többet dolgozik, annak többet is kell keresnie! Ez egy olyan áthághatatlan szabály, mely minden demokrácia fokmérője! Ebből következik, hogy a munkaszüneti napokon végzett munkáért az államnak törvényileg kell kikényszerítenie a munkaadók által kötelezően fizetendő meghatározott mértékű többletbért. Mert aki a szabadidejét a társadalom érdekében feláldozza, annak munkáját többletjavadalmazással kell elismerni.
Ezért a Fidesz kormány rosszul tette, hogy hatalmi tiltást írt elő a vasárnap végzendő munkára, mert döntésével alapvető emberi jogot korlátozott. Ugyanakkor elismerés illeti, hogy felismerte döntésének káros társadalmi következményeit és nagy többség általi rosszallását, majd korrigálta önmaga hibáját. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy ennek látképe sokkal szebb lett volna és sokkal nagyobb lett volna a politikai haszna is, ha a kormányzat kendőzetlenül beismerte volna korábbi tilalmi döntésének helytelenségét és elismerte volna, hogy e kérdésben az ellenzékének volt igaza. De nem hallgathatom el azt sem, hogy az én politikai meggyőződésemnek az felelt volna meg legjobban, ha a Fidesz a helytelen tilalmi rendelkezése miatt bocsánatot kért volna a magyar néptől, az ellenzéke pedig a nyilvánosság előtt megköszönte volna a kormányzatnak, hogy nemcsak felismerte, hanem helyre is hozta önmaga hibáját. Tévedni ugyanis emberi dolog, a tévedést elkendőzni azonban ördögi.
Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a kormány ellenzékének nem lett volna szabad a heti pihenőnap vasárnapi kötelező megtartását eleve elítélnie. Mégpedig azért, mert tudhatta, hogy a vasárnap kötelező munkaszüneti nap bevezetése a társadalom tekintélyes százaléka számára nemcsak jó, hanem egyenesen kívánatos rendelkezés volt. Ezért szemére vetem az ellenzéknek, hogy miután a kormány a saját rossz döntését visszavonta és ekként az ellenzéke népszavazási kezdeményezése alól a szőnyeget kihúzta, az ellenzéke olyan, a magyar nép józan ítélőképességét kétségbevonó ámokfutásba kezdett a népszavazás megtarthatósága érdekében, mely önmaga józan értékítéletének hiányát bizonyítja. Ki kell mondanom.
A baloldali liberális blokk úgy cselekedett a népszavazás ügyében, mintha be lenne oltva politika ellen! Mert mi másnak volna értékelhető az az eszement eljárása, hogy akkor kezdte el a vasárnapi boltbezárás tilalmának feloldásáért az aláírás gyűjtési akcióját, amikor a kormány már feloldotta azt. Eltekintve e helyzet jogi képtelenségétől, óhatatlanul is felmerül a tárgyilagos szemlélőben, hogy a szellemi leépülésében már itt tart a kormány ellenzéke? Vagy egyáltalán miként gondolja azt, hogy a magyar állammal kidobat hozzávetőlegesen ötmilliárd forintot egy már teljesen céltalanná vált népszavazás megtarthatósága érdekében. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringenek benn, mikor leírom. Itt az ideje most már annak is, ha a kormány már helyrehozta saját hibáját, akkor tegye jóvá bűnét az ellenzéke is! Mert annál nagyobb bűnt nem tudok elképzelni, minthogy egy hatalomra ácsingózó politikai tömörülés a magyar nép becsapásának útján szeretné önmagát a kormányzati hatalomba betornázni. Mert véleményem szerint a tornát az olimpikonjainkra kell bízni, a hibát elkövetőnek pedig bűnbánatot kell tartania és az árnyékbokszolást beszüntetnie.
