Szeretném lezárni a politikai utamat
|
2016. november 9. 12:37
2016. nov. 9. 12:37
Ezennel elbúcsúzom Önöktől, megköszönvén eddigi megtisztelő érdeklődésüket. Ezt követően már csak az általam, 2017. szeptember 17-re Csokonyavisontára meghirdetett FÖLDMŰVESEK NAPJA megszervezésével kívánok foglalkozni.
Azért, mert elfogadhatatlannak tartom, hogy noha már mindenkinek van napja, a nemzetmegtartó erőnek, a földműveseknek ne legyen ünnepe. Ezért a nemzetmegtartó erő megbecsülésének formai keretei megszervezésével szeretném lezárni a politikai utamat. Ezzel szeretném megnyitni a lehetőségét annak is, hogy a FÖLDMŰVESEK NAPJA ne csak Magyarországon honosodjék meg, hanem nemzetközileg is létjogosultságot nyerjen e magyar kezdeményezés.
Ha ez a törekvésem sikeres lesz, már csak napok fognak elválasztani a 85. életévem betöltésétől. Márpedig ez az életkor aligha egyeztethető össze az internetezők világának mind fiatalabb táborával. Ezért kérem megértésüket az elhatározásomat illetően.
Ami pedig az eddigi internetes írásaimat illeti, ha utólag is, de tájékoztatom Önöket arról, hogy az eddigi sokrétű elfoglaltságom miatt csupán kéthetente, keddi napokon tudtam elküldeni a szerdai napokon megjelenő írásaimat. Miután ez jelenleg is így történik, tehát november 8-án küldöm el a november 9-én megjelenő írásomat, ezért a jelen írásomban csupán prognosztizálni tudom az amerikai elnökválasztás végeredményét, Hillary Clinton győzelmét.
Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy jövőre, 2017-ben Németországban és Franciaországban is választások lesznek. Az Európai Unió tagországai parlamentjeinek pedig ugyanebben az évben állást kell foglalniuk az európai-kanadai szabadkereskedelmi szerződés ügyében, abban az értelemben, hogy ratifikálják-e azt, vagy sem? Miután ez a szabadkereskedelmi szerződés egész Európa sorsát és azon belül is befolyásolni fogja, ezért ennek értékelésével búcsúzom Önöktől.
Az európai-kanadai szabadkereskedelmi egyezményt szeretett hazám, Magyarország számára kifejezetten károsnak tartom. De káros az egész Európára nézve is, kivéve Németországot és Nagy-Brittaniát. Európa többi országára nézve a szabadkereskedelmi egyezmény életbelépésével a bekövetkező károk olyan nyilvánvalóak és nagyok lesznek, hogy elkeserítőnek tartom azt, hogy (a rövid ideig ellenálló vallonoktól eltekintve) az Európai Unió összes tagországa, köztük Magyarország is, miniszterelnöki szinten aláírta ezt a szerződést. Amint azt fentebb már említettem, igaz, ezt jóvá kell még hagynia minden érintett ország parlamentjének (nálunk: országgyűlésének!), azonban ez a körülmény már csak arra jó, hogy az egyezményt aláíró miniszterelnökök elbújhassanak az országgyűléseik mögé. Miért?
Mert a kormányt alakító többségi jogállami országgyűlések esetében elméletileg ugyan a hatalmi ágak elkülönülnek egymástól, a gyakorlatban azonban az egy és ugyanazon hatalom többféle köntösben jelenik meg. Mégpedig országgyűlésként, kormányként, minisztériumként, titkosszolgálatként és még számos más módon. Tehát lényegében még a jogállamokban is minden hatalom egy kézben összpontosul. Ez igaz még akkor is, ha a hatalom gyakorlása a jogállamokban különböző mértékben, de kétség kívül bizonyos korlátokkal gyakorolható.
Ennek a megállapításnak a helyessége jól érzékelhető hazánk esetében is. Mert noha az európai-kanadai szabadkereskedelmi egyezményt a miniszterelnöki elfogadáson túlmenően az országgyűlésnek is ratifikálnia kell, de ennek bekövetkezte - nálunk - aligha lehet kétséges. A szóban forgó nemzetközi egyezmény jóváhagyásához ugyanis csupán egyszerű országgyűlési többségi döntésre van szükség. Ismert, hogy a Fidesznek két szavazat híján kétharmados többsége van az országgyűlésben. Ekként az egyszerű szótöbbség biztosítása nem okozhat nehézséget számára.
De magyarázattal tartozom még, hogy miért állítom azt, miszerint ez az egyezmény káros lesz számunkra. Bár a szerződés kétezer oldalas, angol nyelven írott dokumentum, tételezzük fel, hogy azt valamennyi magyar országgyűlési képviselő anyanyelvi szinten meg fogja érteni és ennek következtében felelősségteljes döntést fog tudni hozni.
Ebben az esetben viszont meg kell állapítanom, hogy elkerülhetetlenül súlyos károkat fogunk szenvedni amiatt, mert a szóban forgó szabadkereskedelmi egyezmény súlyos szankciók kilátásba helyezésével, a legszigorúbb módon megtiltja, hogy a résztvevő országok állami támogatásban részesítsék a szabadkereskedésben résztvevők bármelyikét. Magyarország esetében tehát azokat a kis és közepes méretű vállalkozásokat sem lehet állami támogatásban létesíteni, melyek enélkül reménytelen helyzetbe kerülnének az országokon átívelő multinacionális vállalatokkal szemben. Ismervén a kanadai multinacionális cégek világviszonylatban is számottevő erejét, nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogyha ez az egyezmény hatályba lép, akkor a kanadaiaknál is nagyobb amerikai óriásvállalatok már mint kanadai-amerikai vegyesvállalatok fognak résztvenni a szabadnak mondott nemzetközi kereskedésben.
Tehát olyan helyzet fog előállni, mintha egy ereje teljében lévő arab paripát versenyeztetnének meg egy dögrováson lévő, csontsovány igáslóval. Nyilvánvaló tehát, hogy a kanadai óriáscégek behozhatatlan versenyhelyzetben lesznek a magyar vállalkozásokkal szemben.
De nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a magyarországi szovjet megszállás fél évszázadát még ki sem heverő magyar vállalkozások szinte még gyerekcipőben sem járnak a kanadaiakhoz viszonyítván. Nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a most induló félénk magyarországi vállalkozások tömegesen fognak tönkremenni ebben a számukra elfogadhatatlanul hátrányos versenyben.
Ráadásul a verseny tisztaságának betartása felett olyan választottbíróságok őrködnének, melyek döntése könnyen prognosztizálható. Igaz ugyan, hogy a vallonok időleges ellenállása miatt valamilyen látszólagos jogi kontrollt végülis be fognak iktatni a választottbírósági rendszerbe, de ez a lényeget nem fogja érinteni.
Márpedig egy kis magyar vállalkozás csak állami támogatással tudna versenyezni a kanadai-amerikai gigacégekkel. De ezt a támogatást a szabadkereskedelmi egyezmény teljességgel kizárja. Ráadásul, ha a választottbíróságok megállapítják a támogatási tilalom megsértését, akkor olyan összegű pénzbüntetéseket szabhatnak ki, melyek a teljes magyar nemzetgazdaságot padlóra küldhetik.
A fent írtakon túlmenően még meg sem említettem, hogy az európai (azon belül kiemelten a magyar!) élelmiszerbiztonsági előírások sokkal szigorúbbak, mint a kanadai-amerikai rendelkezések. Mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint azt, hogy ezzel a szabadkereskedelmi egyezménnyel ránk fogják borítani a kanadai-amerikai élelmiszereknek azon tömegét, melyeket nem tudok másként minősíteni mint, hogy ránk borítják a világ szemetét. És mi nem tehetünk ellene semmit, mert a nemzetközi szerződéssel önmagunk talpai alól rúgjuk ki a sámlit.
Még hosszasan lehetne sorolni a kifogásokat. Azonban úgy gondolom, a fent írtak is elegendőek annak megállapítására, hogy az országgyűlési határozatokkal ratifikálandó szabadkereskedelmi egyezmény vesztesei között szeretett hazám, Magyarország ott lesz az élen. Valamennyiünk kárára, a jövőnk sérelmére.
Ha ez a törekvésem sikeres lesz, már csak napok fognak elválasztani a 85. életévem betöltésétől. Márpedig ez az életkor aligha egyeztethető össze az internetezők világának mind fiatalabb táborával. Ezért kérem megértésüket az elhatározásomat illetően.
Ami pedig az eddigi internetes írásaimat illeti, ha utólag is, de tájékoztatom Önöket arról, hogy az eddigi sokrétű elfoglaltságom miatt csupán kéthetente, keddi napokon tudtam elküldeni a szerdai napokon megjelenő írásaimat. Miután ez jelenleg is így történik, tehát november 8-án küldöm el a november 9-én megjelenő írásomat, ezért a jelen írásomban csupán prognosztizálni tudom az amerikai elnökválasztás végeredményét, Hillary Clinton győzelmét.
Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy jövőre, 2017-ben Németországban és Franciaországban is választások lesznek. Az Európai Unió tagországai parlamentjeinek pedig ugyanebben az évben állást kell foglalniuk az európai-kanadai szabadkereskedelmi szerződés ügyében, abban az értelemben, hogy ratifikálják-e azt, vagy sem? Miután ez a szabadkereskedelmi szerződés egész Európa sorsát és azon belül is befolyásolni fogja, ezért ennek értékelésével búcsúzom Önöktől.
Az európai-kanadai szabadkereskedelmi egyezményt szeretett hazám, Magyarország számára kifejezetten károsnak tartom. De káros az egész Európára nézve is, kivéve Németországot és Nagy-Brittaniát. Európa többi országára nézve a szabadkereskedelmi egyezmény életbelépésével a bekövetkező károk olyan nyilvánvalóak és nagyok lesznek, hogy elkeserítőnek tartom azt, hogy (a rövid ideig ellenálló vallonoktól eltekintve) az Európai Unió összes tagországa, köztük Magyarország is, miniszterelnöki szinten aláírta ezt a szerződést. Amint azt fentebb már említettem, igaz, ezt jóvá kell még hagynia minden érintett ország parlamentjének (nálunk: országgyűlésének!), azonban ez a körülmény már csak arra jó, hogy az egyezményt aláíró miniszterelnökök elbújhassanak az országgyűléseik mögé. Miért?
Mert a kormányt alakító többségi jogállami országgyűlések esetében elméletileg ugyan a hatalmi ágak elkülönülnek egymástól, a gyakorlatban azonban az egy és ugyanazon hatalom többféle köntösben jelenik meg. Mégpedig országgyűlésként, kormányként, minisztériumként, titkosszolgálatként és még számos más módon. Tehát lényegében még a jogállamokban is minden hatalom egy kézben összpontosul. Ez igaz még akkor is, ha a hatalom gyakorlása a jogállamokban különböző mértékben, de kétség kívül bizonyos korlátokkal gyakorolható.
Ennek a megállapításnak a helyessége jól érzékelhető hazánk esetében is. Mert noha az európai-kanadai szabadkereskedelmi egyezményt a miniszterelnöki elfogadáson túlmenően az országgyűlésnek is ratifikálnia kell, de ennek bekövetkezte - nálunk - aligha lehet kétséges. A szóban forgó nemzetközi egyezmény jóváhagyásához ugyanis csupán egyszerű országgyűlési többségi döntésre van szükség. Ismert, hogy a Fidesznek két szavazat híján kétharmados többsége van az országgyűlésben. Ekként az egyszerű szótöbbség biztosítása nem okozhat nehézséget számára.
De magyarázattal tartozom még, hogy miért állítom azt, miszerint ez az egyezmény káros lesz számunkra. Bár a szerződés kétezer oldalas, angol nyelven írott dokumentum, tételezzük fel, hogy azt valamennyi magyar országgyűlési képviselő anyanyelvi szinten meg fogja érteni és ennek következtében felelősségteljes döntést fog tudni hozni.
Ebben az esetben viszont meg kell állapítanom, hogy elkerülhetetlenül súlyos károkat fogunk szenvedni amiatt, mert a szóban forgó szabadkereskedelmi egyezmény súlyos szankciók kilátásba helyezésével, a legszigorúbb módon megtiltja, hogy a résztvevő országok állami támogatásban részesítsék a szabadkereskedésben résztvevők bármelyikét. Magyarország esetében tehát azokat a kis és közepes méretű vállalkozásokat sem lehet állami támogatásban létesíteni, melyek enélkül reménytelen helyzetbe kerülnének az országokon átívelő multinacionális vállalatokkal szemben. Ismervén a kanadai multinacionális cégek világviszonylatban is számottevő erejét, nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogyha ez az egyezmény hatályba lép, akkor a kanadaiaknál is nagyobb amerikai óriásvállalatok már mint kanadai-amerikai vegyesvállalatok fognak résztvenni a szabadnak mondott nemzetközi kereskedésben.
Tehát olyan helyzet fog előállni, mintha egy ereje teljében lévő arab paripát versenyeztetnének meg egy dögrováson lévő, csontsovány igáslóval. Nyilvánvaló tehát, hogy a kanadai óriáscégek behozhatatlan versenyhelyzetben lesznek a magyar vállalkozásokkal szemben.
De nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a magyarországi szovjet megszállás fél évszázadát még ki sem heverő magyar vállalkozások szinte még gyerekcipőben sem járnak a kanadaiakhoz viszonyítván. Nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a most induló félénk magyarországi vállalkozások tömegesen fognak tönkremenni ebben a számukra elfogadhatatlanul hátrányos versenyben.
Ráadásul a verseny tisztaságának betartása felett olyan választottbíróságok őrködnének, melyek döntése könnyen prognosztizálható. Igaz ugyan, hogy a vallonok időleges ellenállása miatt valamilyen látszólagos jogi kontrollt végülis be fognak iktatni a választottbírósági rendszerbe, de ez a lényeget nem fogja érinteni.
Márpedig egy kis magyar vállalkozás csak állami támogatással tudna versenyezni a kanadai-amerikai gigacégekkel. De ezt a támogatást a szabadkereskedelmi egyezmény teljességgel kizárja. Ráadásul, ha a választottbíróságok megállapítják a támogatási tilalom megsértését, akkor olyan összegű pénzbüntetéseket szabhatnak ki, melyek a teljes magyar nemzetgazdaságot padlóra küldhetik.
A fent írtakon túlmenően még meg sem említettem, hogy az európai (azon belül kiemelten a magyar!) élelmiszerbiztonsági előírások sokkal szigorúbbak, mint a kanadai-amerikai rendelkezések. Mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint azt, hogy ezzel a szabadkereskedelmi egyezménnyel ránk fogják borítani a kanadai-amerikai élelmiszereknek azon tömegét, melyeket nem tudok másként minősíteni mint, hogy ránk borítják a világ szemetét. És mi nem tehetünk ellene semmit, mert a nemzetközi szerződéssel önmagunk talpai alól rúgjuk ki a sámlit.
Még hosszasan lehetne sorolni a kifogásokat. Azonban úgy gondolom, a fent írtak is elegendőek annak megállapítására, hogy az országgyűlési határozatokkal ratifikálandó szabadkereskedelmi egyezmény vesztesei között szeretett hazám, Magyarország ott lesz az élen. Valamennyiünk kárára, a jövőnk sérelmére.
