Torgyán: az egyik szemem sír, a másik nevet

Dr. Torgyán József 2016. május 12. 11:22 2016. máj. 12. 11:22

Az egyik szemem sír, a másik nevet a 2017. évi költségvetés Országgyűléshez történt kormányzati előterjesztést megismervén. Ezen előzetes értékítéletem (hiszen még csak most előterjesztett tervezetről van szó) természetesen függ attól, hogy a benyújtott tervezet mennyiben fedi a valóságot? Tehát az kozmetikázott-e vagy sem? Ha igen, mennyire? Az azonban már most megállapítható, hogy noha a költségvetés elfogadásától még messze vagyunk, máris "sikerült" a javuló pénzügyi megítélésünkön rontanunk.

Ugyanis nem lehet más következménye annak, hogy a pénzügyi kormányzat heteken keresztül harsogta, miszerint a rendszerváltást követően első ízben sikerült nullszaldós költségvetési előterjesztéssel élnünk, miközben a nemzetgazdasági miniszter - önmaga addigi nyilatkozatait megcáfolva - 2,4%-os költségvetési hiányt tartalmazó előterjesztést nyújt be az Országgyűléshez. Az ilyen - nyilvánvalóan megalapozatlan - propagandát, mint a nullszaldós költségvetés benyújtásáról szóló, felelősnek mondott kormányzati nyilatkozatok megtételét, majd szinte még ugyanazon órában az annak cáfolatát jelentő deficites költségvetési tervezet benyújtását nem tekinthetem másnak, mint ön-hitelrontásnak. Való, a nemzetközi hitelminősítők igaztalanul tartják Magyarországot a "bóvli" pénzminősítési kategóriában.

Ezért a magyar kormányzatnak minden lehetséges (de csak: valós!) úton fel kell lépnie. Valamint rámutatnia arra, hogy nem a valóságos magyar pénzügyi folyamatok, hanem a sunyi, ellenséges politikai szándék tartja hazánkat a nemzetközi minősítők - nekünk felmérhetetlenül nagy károkat okozó szégyenpadján. Mégsem lett volna szabad ilyen kétélű, könnyen ellenünk fordítható fegyverhez nyúlnunk. Mert most, amikor önmagunkról állítottuk ki a közvélemény félreinformálását igazoló bizonyítványunkat, nem az IMF-nek vagy a Világbanknak okoztunk-okozunk kárt, hanem önmagunknak. Mégpedig felmérhetetlenül nagy kárt. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító nemzetközi pénzügyi világ előbb-utóbb ki fogja használni e meggondolatlanul alkalmazott téves stratégiánkat, a közvélemény tudatos megtévesztését.

Mégis megfontoltan és igazul állítottam e cikkem elején, hogy a másik szememnek pedig jó oka van arra, hogy nevessen. Ennek indoka, hogy jó oldala is van a költségvetési tervezet 2,4%-os deficitjének. Mégpedig akkor, ha ezt a deficitet nem ésszerűtlen, netán pazarló állami költekezés fogja előidézni, hanem a leromlott népgazdasági ágazatok feltőkésítésének szándéka.

Természetesen ez a szándék csak akkor hozhatja meg az egész lakosságunk által oly régóta óhajtott eredményt, ha a 2020-ig terjedő időszakra érkező EU-s pénzek jelentős hányada nem fog az itt gyökeret verő multinacionális vállalatok mohó gyomrába visszakerülni. Erre azért vagyok kénytelen utalni, mert az ipari stratégiánk feldolgozó ipari részének elégtelensége minden alapot megad e kedvezőtlen következmény bekövetkeztének feltételezéséhez. Azonban mindenképpen helyesnek tartom, hogy a magyar nemzetgazdaság számára fontos ágazatok intézményeit feltőkésítsük, talpra állítsuk. Noha csak közvetett haszonnal járnak, ide sorolom a magyar egészségügy, az oktatás és a munkavállalók feltőkésítését is. Ugyanakkor minden erőfeszítést hiábavalónak tartok, ha a beruházások nem fognak értékteremtő termelést eredményezni. Nem elégséges csak a tűzoltás! Ezért változatlanul hiányolom a magyar agrárium, valamint a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ágazatok kiemelt ütemű fejlesztésének pénzügyi alapjai megteremtését. Mert a lyukakat ugyan be kell tömni, de a gazdaságunk fejlődését mégiscsak az értékteremtő beruházások alapozhatják meg.

Ezért nem tehetek mást, mint ismételten utalok arra, ha az EU támogatások felhasználásával nem fogjuk rohamos tempóban helyzetbe hozni az értékteremtő nemzetgazdasági ágazatokat, úgy a 2020-ig tartó hét bő esztendő elmúltával menthetetlenül be fog következni 2020-tól kezdődően a hét szűk esztendő. Ezt teljes bizonyossággal prognosztizálom. Legfeljebb csak abban tévedhetek, ha 2020-ig nem tudnánk az értékteremtő népgazdasági ágazatokat talpra állítani, úgy lehet, hogy a "hét szűk esztendő" messze nem hét év lesz, hanem annál több. Hogy mennyivel, azt természetesen előre még nem látható. De a 2020-ig terjedő felzárkózási időszaknak nem szabad úgy eltelnie, hogy az életünk tovább időszakainak fejlődési lehetőségeit a szóban forgó időszak alatt ne alapozzuk meg. Ezért feltétlenül helyeslem, hogy Magyarország kormánya e kérdésről országgyűlési vitanapot tart. Mert a magyar gazdaság fejlesztése nemcsak a magyar kormány, hanem minden magyar állampolgár, így a kormány ellenzékének is kötelessége.