Csodavárás Orbanisztánban
„Örülök hogy itt lehetek Babits Mihály, József Attila, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Szent-Györgyi Albert szülővárosában” -– a Szeged365.hu tudósítása szerint néhány nappal ezelőtt ezzel a felütéssel kezdődött Magyar Péter Szegeden elmondott beszéde. Mindezt elmondhatta volna Győrben is a szónok, Kaposváron, Debrecenben, vagy éppen volt felesége szűkebb pátriájában, Miskolcon. Akkor sem lett volna több értelme, hiszen az öt lövésből csak egy talált: Juhász Gyula valóban a napfény városában látta meg a napvilágot, a többiek máshol – Babits Mihály Szekszárdon, Móra Ferenc Kiskunfélegyházán, Szentgyörgyi Albert és József Attila pedig Budapesten – születtek.
Magyar nimbuszán azonban ez a tévesztés sem rontott. (Egy dakota közmondás szerint csak az követ el hibát, aki dolgozik.) A magyar politika új, ez idő tájt fényesen ragyogó csillaga mondhat bármit, sokak számára ő a messiás. (Mások a hétfejű sárkánnyal hadakozó vitézt, vagy éppen a szegényember legkisebb fiát látják benne.) Mindegy, hogy ki minek nevezi, két közös pont van ezekben a látomásokban: az egyik a remény, a másik, hogy Magyart magányos hősnek tartják. A tékozló, ám mostanra jó útra tért fiú, aki szembeszáll a gonosszal és elhozza nekünk az igazságot.
Ilyen csodák csak a mesékben és a magyar politikában vannak. 2010 májusában is csodára vártak az emberek, nem meglepő, ha néhai Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének akkori elnöke óvta a magyarokat a csodavárástól. Akkor – értelemszerűen – nem Magyar Péterről, hanem az újonnan megválasztott, kétharmados felhatalmazással rendelkező Orbán-kormányról beszélt.
Azért óvta az embereket Demján Sándor, mert sokan csodát vártak a kétharmadtól. Nem az ujjukból szopták, hogy minden jobb lesz, akkor már évek óta ígérte nekik a Fidesz az egymillió új munkahelyet, a tisztes megélhetést biztosító béreket, a működő egészségügyet. Annyiszor mondták, és olyan hangosan, hogy sokan a Csodák Politikájára szavaztak
Mi, magyarok, és most visszatérnénk a mostani, immár magyarpéteres Magyarországra – tisztelet a kevés kivételnek - nemcsak várjuk a csodát, hanem egyenesen el is várjuk. Mert ez a csoda nekünk jár. Megígérték a magyar embereknek – kéretik nem várakoztatni minket tovább.
Sokan, akik korábban képesek voltak racionálisan gondolkodni, most reménykednek, és a miniszterelnök néhány évvel ezelőtti tanácsát megfogadva, maguk felé hajlítják a valóságot. Hiába tudják, hogy a magányos hősök – talán sosem volt – ideje elmúlt, és minden teljesítmény mögött temérdek ember munkája, szaktudása és sok pénz van.
Lefordítva magyarra: aki magát kicsit is komolyan veszi, nem gondolhatja, hogy Magyar Péter afféle magányos hősként egyedül jutott el odáig, ahol ma tart. Hogy nincs mögötte egy hatalmas, szakértőkből álló gépezet, és ami legalább ennyire fontos, temérdek pénz. (Aminek az eredetét jelen állás szerint homály takarja.) Szép dolog az országjárás, egy politikustól kampány idején el is várható, de naponta öt helyen jelen lenni, nem kis logisztikai kihívás. Megoldható persze, és akinek van rá apparátusa és pénze, meg is oldja.
Magyar Péter nem a semmiből jött, nem az űrből pottyant közénk, amikor a kezdeti one man show-val színre lépett, már akkor is csak látszólag volt egyedül. Akik a háttérből segítették – és segítik máig – nem ingyen adják a munkájukat és a szakértelmüket ehhez a grandiózus vállalkozáshoz.
Csoda, hogy sokan még nem jöttek rá erre. Nem Magyar Péter csapja be őket, erre nincs is szükség: becsapják magukat, mert reménykednek, hogy nem veszik el tőlük a saját, külön bejáratú csodájukat. Csalódottak lennének csoda nélkül, legalább ez legyen, ha már az elmúlt 14 évben nem kaptak semmit.
Ehhez képest tényleg méltánytalan számon kérni Magyar Péteren, hogy tudja, hol született Babits Mihály, József Attila, Móra Ferenc, vagy éppen Szent-Györgyi Albert. Elég, ha az általános iskola felső tagozatosai tudják.
