Nindzs az a csata, amit Orbán meg ne nyerne
„A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra" – mondta Orbán Viktor szombaton, a Fidesz kongresszusán. Ismét új ismerettel gyarapodtunk a kormányról, bár a bejelentés kiegészítésre szorul. Azok kedvéért, akik nem tudják pontosan, kik is azok a nindzsák – úgy tűnik, hogy a miniszterelnök is közéjük tartozik –, utánanéztünk. Ezek szerint a nindzsa a japán feudális társadalom árnyharcosa volt, a szamurájokkal ellentétben, a sötétség és a lopakodás mestere, aki inkább a ravaszságban, kémkedésben és gyilkosságban volt jártas. Figyelem, nem lopkodás: lopakodás!
Vagyis, nem változott semmi, legföljebb minden még rosszabb lett. Magyarország miniszterelnöke, aki a béke barátjának mondja magát, ami részéről abban áll, hogy szerinte mihamarabb véget kell vetni az orosz-ukrán háborúnak, ezúttal is harcias, a kémkedésben és gyilkosságokban jeleskedő nindzsás hasonlathoz folyamodott.
Nem új tőle ez a harcias retorika és nem is meglepő, gyakorlatilag 2002 óta mást sem tesz, mint harcol. 2002. május 7-én, az elveszített választások után, a Budai Várban százezer ember hallgatta a vesztes hadvezért, aki nemcsak azt üzente a megjelenteknek, hogy a haza nem lehet ellenzékben, hanem azt is, hogy alakítsanak kis csoportokat, polgári köröket, hogy „együtt tudjunk mozdulni, ha mozdulni kell”. Magát akkor harci paripához hasonlította, olyan csatalóhoz, aki orrában érzi a puskapor szagát. Mindezt 2005 végén, már a 2006-os választási kampányra fordulva, megismételte. „125 nap van hátra a választásokig” - mondta akkor Orbán, „én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben”.
Azt a csatát Orbán és a Fidesz elvesztette, ám a harci kedve, ha lehet, ettől csak fokozódott. 2014-ben például azt üzente a seregének, hogy „fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!” (Más kérdés, hogy nem csak a kürtöket fújták meg, hanem mindent, ami a kezük ügyébe került.)
2020 szeptemberében egész oldalas cikket írt a Magyar Nemzetbe. „Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek” – írta „Együtt újra sikerülni fog” című cikkében.
2022 októberében az önkéntes katonák eskütételén sajátos módon fejtegette, hogy mit gondol a világról és milyennek lát bennünket, a magyarokat. „Minket magyarokat olyan fából faragtak, hogyha nincsen közvetlen fenyegetés, akkor ügyes-bajos dolgainkban felaprózzuk az erőnket... Mi, magyarok akkor tudunk igazán jól teljesíteni, ha van leküzdendő akadály, ha az országban körbeviszik a véres kardot.”
Fából faragott véres kard, felaprózott erő. Lefordítjuk magyarra a miniszterelnök szavait: nekünk, magyaroknak, az a jó, ha feszültség van, konfliktus, mi akkor vagyunk jók, ha fenyegetnek bennünket. Brüsszel, Soros, Gyurcsány, filozófusok, bankok, kockás inges tanárok – bárhonnan támadhat az ellen. Nekünk, magyaroknak a szembenállás, a másokkal való csatározás az igazi terepünk, sugallja Orbán, a mi szemünkben az együttműködés a gyengeség jele.
Vég nélkül sorolhatnánk a magát békepártinak mondó utcai harcos háborús metaforáit. És nemcsak választások közeledtével tör fel belőle az egyenruha: nem tárgyalni jár Brüsszelbe, hanem harcolni az ottani bürokratákkal, a pandémia idején a magyar kormány nem védekezett a vírus ellen, hanem kardélre hányta a Covidot, levitte a birkózószőnyegre, az egyébként alig használható, a világpiaci árnál drágábban beszerzett és jelenleg raktárban porosodó lélegeztetőgépekért pedig nem szakembereket, hanem fürkészeket és portyázókat küldött a világ minden tájára.
Különös anyagból van gyúrva Orbán, aki minden csatát megnyer, mert a mérkőzés – ezt is tőle tudjuk – addig tart, ameddig nem győzünk. Hősünk egy-egy megnyert csata után feltápászkodik a földről, leporolja a bepiszkolódott ruháját, megtapogatja bevert orrát, majd középső és mutatóujjával V betűt formálva közli az övéivel a végeredményt: győztünk.
