Orosz olaj, ukrán vér
2017. június 19 – Varsó, Orbán Viktor beszédrészlete a V4 Csoport elnökségének átvételekor: „Rendszereztük a feladatokat. Én azt kértem a miniszterelnök társaimtól, miközben el fogjuk végezni a munkánkat, építjük a diplomáciai kapcsolatainkat, növelni fogjuk az országaink tekintélyét, miközben a gazdasági együttműködést bátorítani fogjuk, adjunk egy speciális hangsúlyt a kultúrának és a fiatal nemzedéknek: hozzunk létre ösztöndíjakat, szervezzünk gyakornoki programokat. Most, hogy már ez egy sikeres térség lett, és a politikai vezetők között együttműködés és összhangzattan van, tegyük lehetővé a fiatal nemzedék számára is, hogy átélhessék azt, amit mi közép-európai élménynek, közép-európaiságnak nevezünk. Én még akkor tanultam Közép-Európát, amikor a nyolcvanas években vonaton Krakkó felé haladva próbáltunk eljutni lengyel dzsesszfesztiválokra. Én még akkor tanultam Közép-Európát, amikor Prága a világ teteje volt a magamfajta egyetemistáknak. És akkor tanultuk Közép-Európát, amikor Pozsonyba elmenni egy történelmi utazással ért fel. Szóval van egy Közép-Európa."
Szép mondatok, szép gondolatok, kár, hogy öt év alatt a fent kitűzött tervekből és az összhangzatból szinte semmi nem valósult meg.
- Csehország és Lengyelország több alkalommal és visszavonhatatlanul kijelentette, hogy számukra a legfontosabb a nagy kontinentális közösséghez (EU) való tartozás, ez a kötelék a legszorosabb, és ezen kívül minden más mellékes. A V4 csoportosulás létét ugyan nem kérdőjelezik meg, de vállaltan elsőrendű érdekük az EU intézményrendszerébe történő jól szinkronizált betagozódás, és ezt nem kockáztatják egy közép-kelet európai laza szövetség különutas politikájával. A cseh és szlovák belpolitikában egészséges váltógazdálkodás volt/van, de a különböző politikai közösségek egyetértenek abban, hogy országuknak hol van a helye. Nem ingadoznak, hanem világosan kimondják, hogy az Európai Unióban, és észak-atlanti katonai szövetségben.
- Lengyel barátaink az elmúlt évtized közepétől a „magyar útra” léptek, és az Orbán-féle bel- és külpolitikai irányvonalat istenítették. A V4 addigra gyakorlatilag V2-re szűkült, Kaczyński és Orbán folyamatosan hűségesküt tettek egymásnak, és harcban álltak a két országnak eddig bőséges pénztámogatást adó Európai Unióval. A lengyelek ezt a küzdelmet korábban feladták, és már az orosz-ukrán háború kitörése előtt érzékelhető volt, hogy szeretnének visszatérni a nagy európai családhoz, és ennek érdekében, komoly engedményekre is hajlandók. Hazánk persze továbbra is harcolt, mindaddig, amíg Brüsszel el nem zárta a „pénzcsapot”.
- A február végén kirobbant orosz-ukrán háború gyakorlatilag megsemmisítette a V2-t is, hiszen Lengyelország azonnal és egyértelműen elítélte a putyini agressziót, míg Magyarország hezitált és hamisan beszélt. A lengyelek a politikai vezetés minden szintjén (miniszterelnök, helyettese, miniszterek, helyetteseik) kifejezték azt a véleményüket, hogy nem tudnak azonosulni a konfliktus kapcsán kialakult magyar állásponttal, elítélik hazánk tétovaságát és ingadozását.
Öt évvel ezelőtt Orbán derűsen azt mondta, hogy „van egy Közép-Európa.” Ez ma is igaz, csakhogy ebben a térségben Magyarország nem megbecsült partnerország, hanem kitaszított nemzetállam. Az oroszok már nem törődnek velünk, a csehek, lengyelek, szlovákok más platformon politizálnak, az ukránok fájdalmas hangon bírálnak minket. Románia hallgat, Szerbia pedig úgy tesz, mintha örök barátság kötné Magyarországhoz. (Ne feledjük, száztíz éve még így szólt a borzasztó felszólítás: „Megállj, megállj, kutya Szerbia!”) Orbán és Vučić politikai árvaságukban persze most puszi pajtások, de köztudott, hogy Szerbiát nem Magyarországhoz, hanem Oroszországhoz köti történelmi barátság. A kör ezzel bezárult.
V1-ek lettünk, és aki kételkedik szavamban, az olvassa el a mai (keddi) rövid hírt: elmarad a V4-es védelmi miniszterek szerdára és csütörtökre tervezett budapesti találkozója. A lengyelek már korábban lemondták, a cseh védelmi miniszter asszony meg nem is titkolta távolmaradásának okát: „nagyon sajnálom, hogy az olcsó orosz olaj fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukrán vér”.
Magunkra maradtunk.
