Szenteltvizet prédikáltak a szövetségbe forrt keresztény értelmiségiek
Amint arról a Hírklikk is beszámolt, nagyon kiakadtak a keresztény értelmiségiek, amiért Karácsony Gergely egy frivol hasonlattal üdvözölte a városligeti Magyar Zene Házának átadását. A főpolgármester egy interjúban arról beszélt, hogy „egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk". Nem tudjuk, igaza van-e a főpolgármesternek, igazság szerint még egyiket sem próbáltuk: nem építkeztünk parkban, és nem pisiltünk szenteltvíztartóba. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a szövetségbe forrt keresztény értelmiségieknek korábban számtalan alkalmuk lett volna kiborulni, az ő saruk, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel.
Idáig nem is igen tudtunk arról, hogy a keresztény értelmiségiek szövetségbe tömörültek és KÉSZ néven szervezetet hoztak létre. Tudhatnánk róluk, ha korábban is megszólalnak és hallatják a hangjukat a társadalmi igazságtalanságok okán. Ám a most felháborodottak hallgattak, amikor szólniuk kellett volna, nem érezték szükségét annak, hogy protestáljanak. Pedig lett volna okuk a szólásra, több is, mint elég. Kezdjük azzal, amikor a gyermekvédelminek mondott törvény alkotói – majd Orbán Viktor azt megszavazó 133 embere – összemosták a homoszexualitást a pedofíliával. Akkor kellett volna a keresztény értelmiségieknek közleményt fogalmazniuk, majd megkeresniük az MTI-t, így tiltakozni a gazemberség ellen.
Meg kellett volna ezt lépniük, még akkor is, ha tudjuk, hogy a keresztényeket ma is üldözik Magyarországon. Ezt is rendes keresztény emberektől hallottuk, például, amikor néhány évvel ezelőtt egy később nagykövetté felbuktatott kereszténydemokrata honatya már nem szomjasan bolyongott a parlament plenáris ülésén, és még az épp szónokló képviselőtársához is odabotorkált elköszönni. Amikor a sajtó ezt szóba hozta, a kereszténydemokraták keresztényüldözésről beszéltek, épp úgy, mint amikor Semjén Zsolt plágium-botrányáról volt szó. És persze lett volna alkalom a keresztényi értékek mentén megszólalni a menekültek elleni kormányzati gyűlöletkampány idején, a civil szervezetek vegzálásakor, vagy amikor a kormány kriminalizálta a hajléktalanokat.
„A víz a keresztények egyik fontos szimbóluma Jézus Krisztus Jordánban való megkeresztelkedése óta, ezért is botránkoztatott meg sokakat hasonlatával a főpolgármester" – írta közleményében a KÉSZ. Ha már Jézus szóba került: az is megérne egy misét, hogy a kormány – Orbán Viktor személyes bosszúja miatt – minden eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni Jézus tanainak valódi követőit, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű egyházat.
Akkor lehetne hiteles a KÉSZ kiakadása, abban az esetben lehetne komolyan venni őket, ha ők is komolyan vennék magukat. Ha politikai lojalitásukat félretéve, felléptek volna a kormányzati diszkrimináció, álságosság és szemforgatás ellen. Akkor most volna erkölcsi alapjuk vitatkozni arról, hogy szerencsés volt-e a főpolgármester szenteltvizes hasonlata.