Az életmentő újévi korhelyleves

Valentin 2021. január 1. 17:49 2021. jan. 1. 17:49

Amikor szilveszter után háborgó gyomorral ébredünk, akkor általában megfogadjuk, hogy soha többet nem nyúlunk alkoholhoz. Ez a korhelyleves biztosan jól fog esni, sőt, mi több, meg is fog gyógyítani bennünket.

Hozzávalók:

  • 40 gramm zsírszalonna (füstölt)
  • 500 gramm savanyú káposzta
  • 1 szál lángolt kolbász
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csipet kömény (egész)
  • 3 darab babérlevél
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 1 teáskanál majoranna
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • ízlés szerint, tálaláshoz tejföl

 

Elkészítés:

A zsírszalonnát vágjuk kis kockákra, a kolbászt karikázzuk fel, a vöröshagymát vágjuk apróra, a fokhagymát vékony szeletekre. A savanyú káposztát mossuk át folyó víz alatt.

A szalonnát egy lábasban pirítsuk üvegesre, majd tegyük rá a kolbászkarikákat, végül szórjuk rá a köményt. Ha a kolbász megpirult, tegyük rá a hagymákat, pároljuk, majd fűszerezzük. 

Keverjük hozzá a savanyú káposztát, óvatosan sózzuk, borsozzuk, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, és főzzük körülbelül fél órát. 

Ízlés szerint tejföllel habarjuk be, de tehetjük a kész levesre is.