A pálinka hungarikum, és előre megy, nem hátra
„A pálinka nemcsak kiemelkedő minőségű ital, hanem igazi jelkép, hungarikum, amely egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét, és egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette”. Nem mi fogalmaztuk meg ennyire veretesen ezt a magvas gondolatot, hanem Nagy István agrárminiszter, a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny megnyitóján, Körmenden.
Valahogy úgy kell elképzelni, hogy közeleg a megnyitó időpontja és beszéd még sehol. Valamit pedig mondani kell, újat lehetőleg, mert bár a legutóbbi beszédre már senki sem emlékszik, mindig lebzselhet a közelben olyan idegenszívű újságíró, vagy Brüsszel érdekeit kiszolgáló ellenzéki politikus, aki kiszimatolja, hogy volt már ilyen beszéd, aztán kész a blamázs.
Március 15-én, vagy október 23-án könnyű helyzetben van a szónok. Olyankor a márciusi ifjak és a pesti srácok szoktak üzenni nekünk, hálás utódoknak. Velük bármit el lehet mondatni, nem tudnak már védekezni. Augusztus 20-ra pedig ott van István király, aki arra intett, hogy legyünk befogadó nép. Igaz, ezt nem nekünk üzente, hanem a fiának, Imre hercegnek.
De mit üzen nekünk, mai embereknek az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny? Valamit mondani kell, mert mondandó nélkül nincs megnyitó. Csakhogy fogytán a szavak, a gondolatok, elmondtunk már mindent. Az idő sürget, valamit mondani kell, nemcsak a megjelentek miatt, azoknak mindegy, elvannak a pálinkával, de az újságok is megírják, nem mindegy, hogy mit olvasnak a pálinkáról a magyar emberek.
Azt ugye mégsem lehet mondani, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Merthogy ez így önmagában nem is igaz. A pia, kis mennyiségben, minőségi italt feltételezve, nem öl meg senkit. Ami meg a butítást illeti, ahhoz nem kell pálinka. Arra ott van a propaganda, nyomatjuk is ezerrel, nincs ezzel gond, megy már magától, mint az ágybavizelés.
Talán arra lehetne felfűzni a mondandót, hogy a pálinka hungarikum. Ebbe nem lehet belekötni, még a libernyákok sem mondhatnak rá semmi rosszat. Régen a gulyás volt a hungarikum, meg az Aranycsapat, valamint a szegedi és a bajai halászlé, mostantól a pálinka is felsorakozik a dicső elődök mellé.
Idáig megvagyunk, de hátra dőlni dőreség lenne. Kellene még valami költői kép. A magyar ember, különösen, ha van már benne némi hungarikum, szeret költői képekben gondolkodni, mert olyankor megtelik a szíve szeretettel, vagy szomorúsággal, ami végül is egy tőről fakad. Keblére öleli az egész világot, kitárja a lelkét. „Azt mondta az öreg Kis, ne csak együnk, igyunk is”. Ez jó volna, csak sajnos nem vers, legföljebb afféle csujogató. „Hová tűnt szőkesége...” Nem, ez nem lesz jó, félreviszi a gondolkodást. A pálinka nem a színéről ismerszik meg, nem ettől lesz hungarikum, hanem az ízétől, zamatától, meg a finom illatától. „Szép vagy Alföld, legalább nekem szép...” Ezt is költő írta, ez is vers, de akkor már inkább legyen az, hogy a pálinka „egyszerre hordozza a magyar gazda föld iránti szeretetét, a hazai gyümölcsök zamatát és minőségét.” Na, erre merje valamelyik brüsszelsimogató libernyák azt mondani, hogy hülyeség. Kap majd a képire a magyar gazdáktól, hogy attól koldul.
Már majdnem kész a beszéd. Van benne hungarikum, a föld szeretete, meg minden, ami ilyenkor elvárható. Még a kétkezi, dolgos gazdáról kellene mondani valamit, aki még véletlenül sem városi ember. A pálinka „egyben a mestert is jellemzi, aki értő módon elkészítette”. Méltó befejezés, aki ebbe beleköt, magára vessen.
Ha nem jön közbe semmi, jövőre megint lesz Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny. Akkor majd megint kitalálunk valamit. Talán még az is belefér, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.
