Titkolja a közmédia, hogy mennyit fizet a propagandistáinak
Azt szerette volna megtudni a Demokratikus Koalíció, hogy mennyiért dolgoznak a közmédiánál újságíróként foglalkoztatott, ám valójában a Fideszt szolgáló propagandisták. Az MTVA azonban ahelyett, hogy válaszolt volna a sokakat érdeklő kérdésre, először haladékot kért, majd a 15 napos válaszolási határidő letelte után elutasította a kérés teljesítését. Az indok újszerű és egészen elképesztő volt.
Az MTVA azzal az indokkal utasította el a közérdekű adatigénylést, hogy amennyiben nyilvánosságra kerülnének ezek a kifizetések, „a kereskedelmi média szereplői ezeket az adatokat megismerve kedvezőbb ajánlatokat tudnának a szakemberek felé megfogalmazni”. Vagyis, a hírhamisító Papp Dániel vezette intézmény azt a látszatot kelti, mintha a közmédiában valódi, a piacon versenyképes szakemberekkel, és nem agitátorokkal dolgoztatnának. Nem a papagájkommandóval mondatják el például az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban az orosz propaganda híreit, nem velük hallgattatják el, hogy az EU országai közül nálunk a legmagasabb az infláció. Indoklásukkal azt sugallják, mintha a kereskedelmi csatornák két kézzel kapkodnának az egyetlen dologhoz – a kormány propagandájának szajkózásához – értő sajtómunkásaikért.
Már ez is meglehetősen szürreális, hiszen a kereskedelmi csatornák nem az adófizetők pénzéből, hanem a piacról élnek, közöttük valódi verseny van, nem engedhetik meg maguknak, hogy eladhatatlan terméket adjanak ki a kezük közül. Ha mégis előfordul, hogy valamelyik műsoruk rossz, vagy csak kevés nézőt vonz, azt a saját bőrükön érzik, és a nézettségben rosszul teljesítő műsorokat, embereket, amint lehet, leveszik a képernyőről.
A DK ebben a helyzetben nem tehet mást, mint amit sok más párt, civil szervezet vagy éppen magánszemély már korábban is kénytelen volt megtenni: perre megy, hogy kiderüljön, mekkora fizetésért alkalmazzák a magyar polgárok adóforintjaiból az MTVA agitátorait.
Sajnos nem ritka, hogy egy párt, civil szervezet, magánszemély olyan adatokat, információkat kénytelen per útján megszerezni egy állami intézménytől, mely adatokat, információkat az adott intézménynek kötelessége lenne magától is nyilvánosságra hozni. Nem pereskedés nyomán, bírósági végzés hatására, hanem önként és dalolva, merthogy demokráciában ez volna a kötelessége.
Ezt persze az illető intézmény is tudja, mint ahogyan azzal is tisztában van, hogy idővel elveszíti a pert, és nyilvánosságra kell hoznia a kiperelt adatot, információt. Ennek ellenére, mégsem teszi ezt meg magától, húzza az időt, talán arra várva, hogy az állam – más hatalmi ágakhoz hasonlóan – a bíróságokat is teljesen maga alá gyűrje. És akkor annak a szónak, hogy kiperelni, csak elméletileg lesz jelentése. Ugyanúgy, mint a népszavazás intézményének, ami – látjuk a gyakorlatban – nem jelent már semmit. Hiszen – bár a törvény elvileg lehetővé tenné – népszavazási kérdés hosszú évek óta gyakorlatilag csak a kormány által kezdeményezett témában kap zöld utat.
Idővel tehát megtudjuk, hogy az adófizetők évi 130 milliárdjából működtetett közmédia munkatársai mennyivel keresnek többet, mint a már több mint egy éve tiltakozó tanárok. Akik, nem mellesleg, épp most veszítik el közalkalmazotti státuszukat, hogy helyette a számukra kevésbé kedvező köznevelési foglalkoztatotti jogviszony alanyai legyenek.
