Életképek anyák napja előtt
|
2017. május 6. 15:38
2017. máj. 6. 15:38
"Oly korban éltem én e földön..."- jutott eszembe pénteken délelőtt ez a vers, mikor egy kisebb létszámú iskolai osztály futott mellettem Csepel cityben a HÉV után.
Gyönyörűen öltözött gyerekek, (Színházi előadásra mehettek, több iskolában is volt a héten színházlátogatás.) 10 év körüliek lehettek, nem több. Hangoskodtak, nevetgéltek, örültünk, hogy elértük a HÉV-et. Én leültem a leghátsó ülésre, ők bepréselődtek két "boxba". A többiek odaálltak, szépen rendezetten együtt maradtak. Jó volt nézni, hallgatni őket.
Beszélgettek, csicseregtek. Elkezdtem (jó szokás szerint) nyomkodni a telefonom, és mosolyt csalt az arcomra nevetgélésük. A csöndre lettem figyelmes. Rájuk szólt a tanárnő? Ekkora hatással volt rájuk?
Felnéztem a telefonomból, és a gyönyörű arcok, a fejem fölé meredtek némán. Odanéztem én is ahová a figyelő szemek szegeződtek:
Megláttam én is a plakátot. Figyeltem a gyerekek arcát. Megdöbbentem és elgondolkoztam... akkor jutott eszembe ez a vers:
"Oly korban éltem én e földön..."- Ők is elmondhatják majd...
Egy szemüveges kislány hosszan szemlélte, lassan olvasott, a szája némán mozgott hozzá. Mikor a végére ért, szemlátomást nagyot mosolygott. Majd megrántotta a vállát és lehajtotta a fejét. Kuncogott magában.
Egy csíkosba öltöztetett ikerpár egymást lökdöste vihogtak. Halkan suttogtak, mint akik tudják, itt valami titok van, erről nem lehet beszélni. Egyikük odasúgta a másiknak: "Állítsuk meg a vörös csillagot!"
Máris jött rá a válasz: "Állítsuk meg Orbán Viktort".
A pedagógusok fejlehajtva, némán ültek. Az elkövetkező két megállót nem csicseregték végig... halk suttogás lett úrrá. Mikor leszálltak, páros sorba rendeződtek... Én szomorúan rohantam tovább.
Oly korban éltem én e földön, mikor otthon elmondták, miről beszélhetsz az iskolában, miről nem. Oly korban éltem én e földön, mikor ki beszélt, munkáját vesztette, szüleim féltek, és létbizonytalanság volt. A legjobb barátomnak se mondhattam el, miről beszélgettünk otthon, és melyik TV- csatornát nézzük. Jobb ha hallgatsz, és elmész gyermekem, mert itt ki munkás ember és dolgozik, tanul, becsülete, boldogulása nincs.
De Te, már (még?) világpolgár vagy. Melyik útra lépsz? Komoly most a tét...
Beszélgettek, csicseregtek. Elkezdtem (jó szokás szerint) nyomkodni a telefonom, és mosolyt csalt az arcomra nevetgélésük. A csöndre lettem figyelmes. Rájuk szólt a tanárnő? Ekkora hatással volt rájuk?
Felnéztem a telefonomból, és a gyönyörű arcok, a fejem fölé meredtek némán. Odanéztem én is ahová a figyelő szemek szegeződtek:
Megláttam én is a plakátot. Figyeltem a gyerekek arcát. Megdöbbentem és elgondolkoztam... akkor jutott eszembe ez a vers:
"Oly korban éltem én e földön..."- Ők is elmondhatják majd...
Egy szemüveges kislány hosszan szemlélte, lassan olvasott, a szája némán mozgott hozzá. Mikor a végére ért, szemlátomást nagyot mosolygott. Majd megrántotta a vállát és lehajtotta a fejét. Kuncogott magában.
Egy csíkosba öltöztetett ikerpár egymást lökdöste vihogtak. Halkan suttogtak, mint akik tudják, itt valami titok van, erről nem lehet beszélni. Egyikük odasúgta a másiknak: "Állítsuk meg a vörös csillagot!"
Máris jött rá a válasz: "Állítsuk meg Orbán Viktort".
A pedagógusok fejlehajtva, némán ültek. Az elkövetkező két megállót nem csicseregték végig... halk suttogás lett úrrá. Mikor leszálltak, páros sorba rendeződtek... Én szomorúan rohantam tovább.
Oly korban éltem én e földön, mikor otthon elmondták, miről beszélhetsz az iskolában, miről nem. Oly korban éltem én e földön, mikor ki beszélt, munkáját vesztette, szüleim féltek, és létbizonytalanság volt. A legjobb barátomnak se mondhattam el, miről beszélgettünk otthon, és melyik TV- csatornát nézzük. Jobb ha hallgatsz, és elmész gyermekem, mert itt ki munkás ember és dolgozik, tanul, becsülete, boldogulása nincs.
De Te, már (még?) világpolgár vagy. Melyik útra lépsz? Komoly most a tét...
