Kell-e szeretni a politikusokat?

E határvonal egyik oldalán léteznek azok, akik imádók, szerelmesek, elragadtatottak, elfogultak stb. egyes politikusok iránt. Ezen érzelmek okát nem kell kérdezni az érintettektől, mint ahogy az érzelmek racionálisan sohasem indokolhatóak meg értelmesen: meglátni és megszeretni; sírig hűségesnek lenni; szeretve mind a vérpadig, hiszek benne stb. Fontos jellemzője e fan club-nak (rajongók klubjának), hogy a kritikátlan imádathoz a feneketlen gyűlölködés is hozzátartozik egy másik politikus ellen.

A határvonal másik oldalán azok a választópolgárok találhatóak, akik nem szeretik a politikusokat. A „nem szeretem” okai azonban már vizsgálhatóak, mert – legalábbis megpróbálják – tényekkel, racionális magyarázatokkal ellátni a „nem szeretem” okát. A tudományos (filozófiai) vizsgálat azt állítja, hogy a választók azért nem szeretik a politikusokat, mert azok általában és konkrétan is hazudnak. (Hazugság valótlanság állítása, más vagy mások, vagy önmagunk félrevezetése céljából.) Egy Heller Ágnessel folytatott beszélgetésünkben arra az eredményre jutottunk, hogy már a görög-római politikusok is hazudtak annak érdekében, hogy a hivatali tisztségeket – választások útján – betölthessék. Azonban ez a módszer erkölcstelen, ezért megvetendő és elvetendő eszköz.

A görög-római (zsidó-keresztény) kultúrában felnövekvő európai társadalmakban a politikusok hazugsága/i a választási kampányok szerves részei lettek, azok ma is, sőt, a fake news (kamu vagy álhírek) egyre jobban a hétköznapi politizálás eszközeivé válnak.

Fontos annak a tisztázása is, hogy az álcázott (bújtatott) hazugság milyen mértékben tartalmazza a valóság egyes elemeit. „A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.” Ez a nemzetközileg elfogadott szólás-mondás igaz arra a politikusra, aki a fehérre azt mondja, hogy fekete. Azonban a közvéleménynek sajtószabadság nélkül már nincs lehetősége arra, hogy számon kérje a politikusok „csúsztatásait”, amikor a hazugság és a valóság elemeit mesterien elegyítik egyesek. Ebben magasan díjazott profi beszédírók, kampányszakértők, médiaguruk segítik a közvéleményt kábító politikusokat.

A társadalomra különösen veszélyesek azok a politikusok, akik hazudnak a társadalom valós gazdasági helyzetéről, hazudnak a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenéséről, hazudnak az országunk nemzetközi helyzetéről.

Bocsánatos bűn-e az, ha egy politikus havonta, évente, ciklusonként váltogatja az általa bőszen hirdetett politikai (ideológia) nézeteit? A bibliai történetekből kiindulva, minden embernek joga van arra, hogy a nézeteit megváltoztassa. Ha ezt életében összesen kétszer teszi, akkor ennek a magatartásnak a neve: megvilágosodás. Ha többször teszi ugyanezt, akkor a megnevezése: köpönyegforgató. Hazánkban a politikusok többsége köpönyegforgató. Tisztelet a kivételnek.

Újabb időkben egyes politikusok körében tömegessé vált a diplomák hamisítása. Sajnálatos nyitánya volt a lelepleződésnek, hogy egy „hejesírással” küzdő politikus nyitotta a sort. Még ennél is súlyosabb azonban az, hogy a politikusok jelentős része azzal lép a porondra, ő már mindent tud, neki már semmit nem kell tanulnia az életben. Közben pedig a világ halad, amiről nem tudnak semmit. Beérik azzal, hogy gazdagodjanak, a szolgák meg szolgáljanak, elég nekik, hogy írni, olvasni és számolni tudjanak. A politikusok többsége, „kancsalul, festett egekbe néz”, a valóság helyett hazudik.

Hol a határ a valóság politikai bevallása és a „rózsaszín jövő” ködébe burkolt valóságszépítés között? Heller Ágnes megengedőbb volt a politikusok erkölcseivel szemben: „a valóság egyes elemeinek az elhallgatása bocsánatos bűn egy politikustól, de a politikus hazugsága erkölcstelen beszéd, amelynek a választói bizalom megvonása a jogos büntetése”.

A végső pontok tehát egyértelműek: A hazugságnak jogos büntetése a választói bizalom megvonása, de a politikusok általában ennek ellenére hazudnak a szavazatok megszerzése érdekében. A hazug politikusok általában jogosan bíznak a büntetés elmaradásában. Történelmileg kivételes eset az, hogy a hazug politikust hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

A közvélemény jogosan nem szereti a politikusokat, és a kevésbé rossznak tűnőt választja közülük.

Milyen politikusokra szeretnének szavazni azok, akik nem szeretik a regnáló politikusokat? Olyanokra, akik a közvélemény elé tárják a társadalmunk érték- és érdek-tagoltságát. Olyanokra, akik készek együttműködni minden magyarországi és európai társadalmi csoport értékeit és érdekeit kifejező szervezettel. Olyanokra, akik sajátjuknak tekintik az alkotmányos rendet, a hatalommegosztás rendszerét, és nem törnek a közhatalom kizárólagos birtoklására. Olyanokra, akik az oktatást, az egészségügyet és az innovációt tekintik a fejlődés motorjának. Olyanokra, akik a szegénység csökkentését állami feladatnak tekintik. Olyanokra, akik az előválasztás intézményét elfogadják minden állami és önkormányzati választott tisztségre.

Nem szeretni kell a politikusokat, hanem elvárni tőlük az erkölcsös politikát. Ha nem teljesítik, akkor a választásokon meg kell tőlük vonni a bizalmat.

Tóth Zoltán
választási szakértő