1956 emlékét megcsúfolva, veszélyes játékot űz a kormánykoalíció

Az elmúlt évtized, de különösen az utóbbi pár év tapasztalatai alapján ma már ugyanakkor világos, hogy Francis Fukuyama, „A történelem vége?” című, 1989 nyarán írt dolgozatában megfogalmazott gondolatai egyelőre érvényüket vesztették. A kommunizmus összeomlásával, az emberiség nem érte el ideológiai evolúciójának végpontját, és úgy tűnik, hogy bőven vannak olyanok, akik számára nem a liberális demokráciák egyéni jogokra, a jogállamiságra és a piaci kapitalizmusra épülő rendszere a kormányzás és a társadalmi-politikai szervezet végső és általánosan kívánatos formája.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy bár mind a Szovjetunió és vele együtt a keleti blokk felbomlása, mind a hidegháború vége már három évtizede bekövetkezett, és szinte történelmi távlatba vész, a Krím 2014 orosz annektálása, majd a 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen, a második világháború óta nem látott pusztítást hozott Európába.  

Bizonytalanság és zavaros idők jönnek. Így aztán sokat elárul a magyar kormány ideológiai orientációjáról, úgynevezett elveiről, szövetségesi megbízhatóságáról, valamint arról, hogy mit gondol Magyarország ilyen kaotikus időszakban kívánatos biztonságáról, hogy mondvacsinált indokokkal lassítja annak a Svédországnak a NATO-csatlakozását, amelyet három jobboldali, kereszténydemokrata, centrista párt koalíciója kormányoz – a radikális jobboldali Svéd Demokraták külső támogatása mellett –, hadereje az egyik legerősebb európai fegyveres erő, és világszínvonalú hadiipara amúgy a magyar honvédség fontos beszállítója is.

Ideálisnak kellene lennie a kapcsolatoknak, különösen annak fényében, hogy Svédország nem csak mondja magáról, hogy erős, hanem az is. A számok magukért beszélnek: a lakosságszám nő, a termékenységi ráta a magyarnál nagyobb, a tíz és fél milliós ország GDP-je, a magyar adat több mint négyszerese, GDP-hez viszonyított államadóssága kevesebb, mint a fele, a lényeg azonban, hogy a katonai költségvetése pedig majdnem a háromszorosa a hazainak – amiből nem mellesleg a magyar kormány által is vásárolt negyven darab Leopard 2 harckocsi helyett 120-at, Gripen vadászgépekből pedig a hazai 14 helyett, majd’ százat tart hadrendben. Nem beszélve a haditengerészetéről, ami hadihajókat és tengeralattjárókat üzemeltet. Azaz tagsági kérelmük ratifikálásának lassításával, nélkülük, a mi, valamint a NATO erői is pont ugyanennyi eszközzel vagyunk gyengébbek. Ráadásul az ország hadiipara világszínvonalú, a svéd haderő gerincét adó eszközök nagy részét maga gyártja, és egy főre vetítve a skandináv ország, a világ legnagyobb fegyverexportőre.

És ezek természetesen ugyanazok a svédek, akik 1956-ban hatezer, éppen a fent említett kommunista ideológia elől menekülő magyart fogadtak be, jelenleg is mintegy húszezer munkavállalót foglalkoztatnak Magyarországon, és az elmúlt évtizedekben többször hagyták újra tárgyalni a Gripen vadászgépek szerződését, amelynek eredetijét az első Orbán kötötte még 2001-ben, de költségeit sem az azt követő szocialista-liberális, sem a biztonságra oly nagyon kényes későbbi, Orbán-kormányok sem voltak képesek kigazdálkodni a 2010-es évek elején egyre szűkülő védelmi költségvetésből.

Így aztán amikor az orosz-ukrán konfliktus már nem az első olyan katonai összecsapás, ami bizonyítja, hogy a nyugat fegyvergyártási kapacitások finoman szólva is elégtelenek, a világ egyik vezető fegyverexportőrét nem beengedni a saját katonai szövetségünkbe, minimum, hogy unortodox megoldás. Főleg annak tükrében, hogy Orbán Viktor maga is rendszeresen – jogosan – ostorozza Európát, mondván, hogy az gazdag, de gyenge, valamint a kormány időről-időre szorgalmazza az európai haderő felállítását is. Aminek – uniós tagságuk okán – nyilván a svéd haderő is része lenne.

Hamis ugyanakkor az az állítás, hogy Svédországot nem veszélyezteti semmi. Ugyanis orosz tengeralattjárók a svéd felségvizeket, gépeik pedig évtizedek óta rendszeresen a skandináv ország légterét sértik meg. Gotland, a Balti-tenger és a skandináv állam legnagyobb szigetének a védelme pedig kulcskérdés a teljes balti térség biztonsága szempontjából. Különösen azért, mert az oda telepített rakéta- és felderítő rendszerek a teljes régió ellenőrzését biztosítják.

Csakúgy, mint a NATO Balti Légtérrendészeti misszió keretében már több alkalommal Litvániában állomásozó magyar Gripenek is. Amelyek az elmúlt években maguk is kaptak már riasztást és teljesítettek sikeres küldetéseket, a térségben rendszeresen feltűnő, rádiókapcsolatot nem létesítő orosz katonai repülőgépekkel szemben.

A fenyegetettség tehát valós, és ha a magyar kormány, amúgy az országhatártól 700-1000 kilométerre zajló harcokkal összefüggésben, 2022 május óta, Európában egyedülálló módon háborús vészhelyzetet tarthat fent, akkor Svédországnak is joga van minimum aggódnia, a saját partvidékétől pár száz kilométerre állomásozó, nagyon is aktív orosz erők miatt.

A helyzet persze nem reménytelen. Feloldása lehetne, ha a közel-keleti, vagy a kaukázusi eseményeket is figyelembe véve, a magyar kormány újragondolná a helyzetet, átkeretezné a kommunikációját és a megváltozott, immár a Föld több pontján is fokozódó katonai szembenállásra hivatkozással, nem a tényeknek ellentmondó hangulatkeltést, hanem Svédország mielőbbi NATO-csatlakozását tűzné napirendre.

Míg a török álláspont, Svédország NATO-tagságának feltételekhez kötése ugyanis racionális és kézzelfogható, addig a jelen helyzetben, arra hivatkozni, hogy egy tíz perces, opcionálisan vetíthető iskolai kisfilmben mik hangoznak el a magyar kormányról – nem a magyar emberekről – és emiatt veszélyeztetni nem csak az svéd, hanem a magyar emberek biztonságát is, finoman szólva pikáns. Ennek értelmében pedig nem is tekinthető másnak, mint a magyar kormány egyfajta Chewbacca-védelmének, amely – az amerikai South Park sorozatból is ismert – stratégia nem másra szolgál, mint, hogy a lényeghez nem tartozó információkkal összezavarja az embereket.

Abszurd humor a javából és a közvélemény-kutatási adatokat látva, egyértelmű is: már nem a Kétfarkú Kutyapárt Magyarország legnagyobb viccpártja, hanem a Fidesz-KDNP kormánykoalíció, amely egy amerikai szitkom szatírából merít ötleteket, és a svéd NATO- csatlakozás témájában úgy viselkedik, mint a falu megvadult bolondja, akinek bohócsipkája alatt alufóliasisak, méregtől ökölbeszorult kezében pedig ’vétó’ feliratú fokos lapul. Veszélyes játék ez, különösen egy olyan világban, ahova visszatért a történelem, sokak szerint naponta tör ki a harmadik világháború, de mérsékeltebb elemzők szerint is minimum egy válságokkal teli korszak előtt állunk. Utóbbi biztos. És jelentős részét, egy biztonsági kérdés paródiává süllyesztésével, épp a kormány generálja.

Lázár Zsolt

Hadiipari elemző