EP-választás: Orbán számára a túlélés a tét
Orbán Viktor az európai parlamenti választásra gyúr. Soha nem volt még ennyire fontos a Fidesznek, hogy jól szerepeljen, mint most, nem túlzás azt mondani, hogy ettől függ a túlélése. És persze a hozzá hasonló populista pártok sikeréért is szorítanak, mert, ahogy Orbán a Fidesz kongresszusán elővezette, nem elhagyni kell az uniót, hanem megváltoztatni. Arról nem beszélt a pártelnök-miniszterelnök, hogy mi lesz akkor, ha ez nem sikerül.
Annyira fontos a Fidesznek a jó szereplés, hogy még attól sem riadt vissza, amiért Kunhalmi Ágnes a parlament csütörtöki plenáris ülésén „sunyi és gyáva nindzsának” nevezte Orbán pártját. A miniszterelnök nem volt jelen az ülésen, feltehetőleg más bokros teendői miatt maradt távol a Fidesz számára fontos vitától, amelynek az volt az apropója, hogy – ismét az MSZP társelnökét idézzük – „az utolsó pillanatban, a választások előtt fél évvel akarnak változtatni a játékszabályokon.”
Orbán nem ma találta ki, hogy meg kell változtatni az Európai Uniót. 2021 májusában egy szlovák lapnak adott interjúban már arról beszélt, hogy „meg akarjuk változtatni Brüsszelt.” Úgy fogalmazott, hogy „Brüsszel a mai formájában nem alkalmas arra, hogy megfelelő válaszokat adjon az emberek problémáira.” A miniszterelnök csalódottságát sem igyekezett palástolni, amikor azt mondta, az Európai Néppárttal szerették volna jobb belátásra bírni Brüsszelt, „de ők erre nem vállalkoztak. Most létre kell hoznunk egy új politikai közösséget, amely hatást tud gyakorolni Brüsszelre”.
Egyelőre ez az új politikai közösség várat magára, Orbán elveszítette legerősebbnek hitt lengyel szövetségesét, az olasz miniszterelnökben pedig csalódnia kellett, mert bár Giorgia Meloni szintén szélsőséges, de nem úgy, mint Orbán, akivel csak a migráció kezelésében értenek egyet, ám mind az Ukrajnában zajló háború, mind az unió működésének kérdésében eltér a véleményük.
Most, a holland Geert Wilders választási győzelmével felcsillant némi remény Orbán számára, hogy talán mégsem marad egyedül a porondon, és talál magának társakat az Európai Unió megváltoztatásához. Ezért megy neki a Fidesz plakátokkal az Európai Bizottság elnökének, akinek újraválasztását – állítása szerint – nem támogatja. Orbánnak persze esze ágában sincs kilépni az EU-ból, mert bár magányosnak érzi ott magát, de látta, hogy a britek mennyire rosszul jártak, amiért felültek egy rosszul elsült provokációnak. Még a Magyarországnál nagyságrendekkel tehetősebb Nagy-Britannia gazdasága is megérezte az unióból való kilépést, a mi számunkra pedig egy halálos ítélettel érne fel a Fidesz által egyébként időről-időre meglebegtetett távozás.
Orbán tehát nem menni akar, hanem maradni – persze, csak akkor, ha a feltételeket legalább részben ő diktálhatja. Most még csak zsarolási manőverekre futja az erejéből, de abban bízik, hogy a jövő évi választás után nemcsak az ő pártja, hanem az európai szélsőjobb is megerősödik. Van rá esély, bár mérget azért nem vennénk rá.
Arról nem is szólva, hogy a Fidesznek nem lenne jó, ha az Európai Unió olyan lenne, mint Orbán Magyarországa. Ebben az esetben ugyanis az EU épp olyan elzárkózó és kirekesztő lenne, mint amilyen a mai illiberális Magyarország. Hiányozna belőle a szolidaritás, és ugyanolyan elutasító lenne a lemaradókkal, mint amilyen a Fidesz az üldözöttekkel, valamint minden rendű és rangú elesettel.
Az Európai Unión persze lenne mit változtatni, de nem úgy, ahogyan azt Orbán és a Fidesz szeretné. Már csak azért sem, mert történelmi tapasztalat, hogy együttműködni hasznosabb, mint háborúzni. Amíg ez a felismerés nem jut el a Fideszig, addig Orbán megküzd Brüsszellel és persze, mindenki mással: idősebb és ifjabb Sorossal, Ursula von der Leyennel, a hazai ellenzékkel, a múlttal és a jövővel, de leginkább a saját démonaival.
Utóbbi csatában jelenleg vesztésre áll.
