A magyarok nem arra hatalmazták fel Orbánt, hogy mindenki utáljon minket
Már napok óta tudjuk, hogy ismét sikeres volt a nemzeti konzultáció. Másfél millióan válaszoltak a kormány kérdéseire, ami Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint azt jelenti, hogy az emberek hitet tettek az önrendelkezés és a függetlenség mellett, egyúttal felhatalmazták a kormányt, hogy képviselje érdekeiket a brüsszeli tárgyalásokon.
Tegyük hozzá rögtön: a magyar emberek egy kisebb hányada. Nem a többség, mert másfélmillió a nyolcmillióhoz képest még a fideszes matematika szerint sem tekinthető többségnek, de tudjuk, hogy Orbán Viktor a neki nem tetsző számokkal nem szokott bíbelődni. Győzelemként – idehaza, a Fidesz híveinek – mindez persze eladható. Szentkirályi Alexandra a kormány nevében meg is köszönte annak a több mint másfél millió embernek, aki a konzultáción közölte véleményét. Szerinte ez azt jelenti, hogy az emberek jelezték: „ők akarnak dönteni a saját sorsukról", nem akarják, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Azt sem titkolta el a rádióhallgatók elől, hogy Európa sok országában „nem hallják meg az emberek hangját", ezért a választók kénytelenek olykor „traktorokon elvinni" a véleményüket.
Szerencsére Magyarországon ez is másképp van, itt az emberek a kormány kérdésére mondhatják el a véleményüket, „nem kell az ajtókon dörömbölni". Nálunk valóban nincs szükség „dörömbölésre”, a kormány a konzultációs kérdéseket úgy állította össze, hogy azokra gyakorlatilag lehetetlen rosszul válaszolni. Akár azt is kérdezhették volna – és ezzel is lehetne Brüsszelbe menni –, hogy akarja-e, hogy mindig minden rossz legyen, vagy inkább amellett van, hogy a dolgok jól alakuljanak? Akar-e jólétben élni, vagy inkább nyomorogni szeretne, éhezni és fázni, kilátástalannak és reménytelennek lenni? Ezeket is megkérdezhették volna, ugyanúgy nem lenne értelme, mint a nemzeti konzultáció sugalmazott kérdéseinek.
Nyilvánvaló, hogy az emberektől milliárdokért megszerzett muníció nem lesz elegendő ahhoz, hogy Orbán meggyőzze Brüsszelt arról, amit egyedül ő akar, amiben nincsenek szövetségesei és ami miatt egyre fogy a türelem vele és – sajnos – Magyarországgal szemben. Brüsszelben ugyanis nagyon jól tudják, hogy – amennyiben tényleg másfél milliónál többen válaszoltak a kormány kérdéseire – ez nem jelent semmit. A nyolcmillió válaszadásra jogosult közül ugyanis mintegy hat és félmillióan nem éltek a válaszadás lehetőségével, kidobták, eltüzelték a leveleket, vagy éppen valamelyik gyűjtőponton leadták a kitöltetlen papírlapokat.
Brüsszelt érdekli a magyar emberek véleménye, de nem jobban, mint a németeké, franciáké és a többi uniós ország polgáraié. Ráadásul ismerik a konzultációs kérdéseket, ezért tudják, hogy azok egy alákérdezős, közszolgálatinak nevezett rádióműsorban még elmennének, ám valódi sportértékük nincs. A milliárdokért – jobb helye is volna ennek a pénznek – kreált szemfényvesztés nem fogja „meghatni” Brüsszelt, az EU országai számára az európai egység sokkal fontosabb, és Orbán is csak azért lehet tényező a számukra, mert azt feltételezik róla, hogy ellenkezései mögött nem a magyar emberek, hanem Putyin orosz elnök érdekei állnak.
Vihet magával akárhány kérdést a hátizsákjában a miniszterelnök, azt állítván, hogy ez a magyar emberek felhatalmazása, a valóság a február elsejei brüsszeli találkozón is szembejön majd vele. Vagyis megint az lesz, mint ami lenni szokott: Orbán feláll a földről, megtapogatja bevert orrát, letörli zakójáról a port, majd két ujjával V betűt formálva jelzi az övéinek: győztünk!
